Végre nem növekedett az alapkamat, de azért még korai örülni

Végre nem növekedett az alapkamat, de azért még korai örülni

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén. Ettől függetlenül a magánszemélyek és a vállalkozók továbbra is rendkívül drága hitelekre számíthatnak Szlovákiában.

Az elmúlt bő egy év ugyanis az inflációs védekezésről szólt az EKB számára is, amelynek érdekében többször is emelte az alapkamatot. Az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,50 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,75 százalék, a betéti rendelkezésre állás kamatlába pedig 4,00 százalék maradt.

A visszaesés ennek következtében idén óriási, mivel a kamatlábak emelkedése miatt a hitelek egyáltalán nem vonzók, csak azok vesznek fel, akiknek mindenképp szükségük van rá, sokak számára pedig a lakásvásárlás immáron elérhetetlenné vált. Ezzel együtt a bérlakások iránti kereslet emelkedett, azok ára is, így nem meglepő, hogy a kampányban is fontos téma volt a kamatlábak növekedésével járó nehézségek kompenzációja.

Hírdetés

Az viszont a szakemberek szerint még közel sem egyértelmű, milyen lesz a folytatás, hiszen a szlovákiai pénzügyi intézetek politikája nagyban függ majd attól is, milyen intézkedéseket hoz az új kormány, vagyis a jövőben kiegyensúlyozottabb költségvetéssel dolgozik majd az ország, vagy esetleg továbbra is a túlköltekezés lesz várható. Utóbbi esetben az EKB újabb emelése nélkül is növekedhetnek a kamatlábak, mert a piaci várakozások nem lesznek túl optimisták.

Az alapkamat vélhetően pedig csak akkor indul el lefelé, ha az inflációs várakozások jelentősen csökkennek majd Európában.

Az EKB csütörtöki döntésével megszakította 2022 júliusa óta tartó tíz egymást követő kamatemelési sorozatát, amelynek eredményeként az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlábát 4,50 százalékra, 22 éves csúcsra, a betéti rendelkezésre állás kamatlábát pedig 4,00 százalékos rekordszintre emelte.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »