Végleg leveszi a kezét a kormány a veszélyes 3-as metróról?

Végleg leveszi a kezét a kormány a veszélyes 3-as metróról?

Eredménytelenül zárult csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester találkozója a 3-as metró – mint a Magyar Nemzet megírta, egyre veszélyesebb – infrastruktúrájának felújítása ügyében, értesült lapunk. Az egyeztetést, úgy tűnik, a legnagyobb titokban szervezték, ám információink szerint feleslegesen, mert a kormány által korábban 137,5 milliárd forintos kerettel elfogadott uniós fejlesztés 37,1 milliárdos többletköltsége kérdésében egyelőre hajthatatlan a kormányfő is. Egyetlen egy lehetősége maradt még a kormánypárti főpolgármesternek „sajátjainál” kiharcolnia a szükséges forrásokat: ha elmegy június 7-én, azaz jövő szerdán a kormányülésre, s ott személyesen győzi meg a kabinetet, különösen annak Budapesttel kifejezetten ellenséges tagjait. Utóbbiak közé sorolják többek között Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert vagy éppen Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Utóbbi a csütörtöki Kormányinfón meglehetősen gúnyosan reagált Tarlós István kérésére, hogy a közbeszerzési pályázatokra érkezett, 27 százalékkal magasabb ajánlatok és a jelenlegi felújítási keret különbözetét állja a kormány, hiszen a terhet a főváros feszített költségvetése nem bírná el. A 2010 utáni időszak egyik legsúlyosabb problémájáról szintén a Magyar Nemzet számolt be. – Tarlós István főpolgármestert meghívtuk a jövő heti kormányülésre, s bár a kormány mindig támogatja Budapest fejlesztéseit, most a városnak kell megmondania, hogy mi legyen. Lázár János szerint ugyanis a 137,5 millárd forintos keret számait a főváros adta meg, ők kérték, hogy ekkora legyen a beruházás, a kormány pedig elment Brüsszelbe és 100 százalékos támogatást kért a főváros számára. Megkötöttük 2016-ban a támogatási szerződést, a fejlesztés lebonyolítása ezután már nem a kormány, hanem a főváros feladata – magyarázta Lázár János, aki szerint a projekt 100 százalékánál pont a brüsszeli előírások miatt nem tudnak több forrást biztosítani.

Csakhogy

Hírdetés

ennek éppen az ellenkezőjét mondta korábban háromszor is

a fideszes politikus, azzal, hogy ha többe kerül a metrófelújítás, csak szóljon a főpolgármester, és a kormány kifizeti. Ehhez képest Lázár János azzal támasztotta alá mostani elzárkózásukat, hogy felsorolta, mennyi mindennel támogatták már Budapestet. Ezek között említette, hogy az állam átvállalta korábban a főváros 270 milliárd forintos, s a BKV 53 milliárdos adósságállományát, és ismét nyomatékosította a metrófelújítás 137,5 milliárdos „támogatását”. Utóbbit azonban Brüsszeltől várják. A kormány valójában egy fillért sem adott, hiszen a régi, még szovjet gyártmányú metrókocsik oroszországi felújításának közel 70 milliárdos keretét is a főváros állja, hitelből és saját forrásból. 

Információnk szerint egyébként nem a főváros, illetve a városvezetés „mondta be” a 3-as metróvonal rekonstrukciójához szükséges forrásokat, hanem az úgynevezett mérnökárat a Demszky-korszakban jelentősen megdrágított 4-es metró bekerülési költségei alapján számolták ki. Az sem mellékes, hogy a számításokat még a tényleges közbeszerzés kiírása előtt másfél évvel készítették, és az efféle drágulások nem ismeretlenek a kormány előtt. Elég csak a Duna Aréna, a Puskás Ferenc Stadion vagy az állatkerti fejlesztés költségnövekedésire gondolni.

Tarlós István lapunk érdeklődésére nem kívánt reagálni a csütörtöki fejleményekre, s csak annyit mondott, hogy elmegy a jövő szerdai kormányülésre.

Leszavazták BudapestetHiába tárgyalta még szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottsága a Jobbik javaslatát, amely biztosította volna a 3-as metróvonal teljes körű felújításának pénzügyi fedezetét, a fideszes többség nem támogatta azt – közölte lapunkkal Tokody Marcell, az ellenzéki párt fővárosi képviselője. Szerinte a bizottságban történtek egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kormánynak esze ágában sincs a teljes fedezetet biztosítani. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselőjének közleménye szerint Orbán Viktor egyszerűen megfeledkezett Budapestről. Ezért azt javasolja, hogy Budapestet is vegyék be a Modern Városok programba. Emlékeztetett: Orbán Viktor és Tarlós István 2013 márciusában írta alá a Budapest 21 szerződést, abból azonban négy év alatt sem valósult meg semmi. (Sz. Zs.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »