Életünk folyamán zarándokúton járunk. Sok szent példája, tanítása van segítségünkre. Assisi Szent Ferenc kiemelkedik közülük. A ferences 800 éves jubileumok csúcspontjához közeledve, szeretettel adjuk az Olvasók kezébe legújabb, Assisi kötetünket, mely segítséget adhat, hogy a Poverello nyomában járva, megismerve élete helyszíneit, közelebb lépjünk Krisztushoz és egymáshoz.
Az Assisi című kötet szerzője Kuzmányi István diakónus, portálunk igazgató-főszerkesztője, az ő nevéhez fűződik a sorozat Fatima című kötete is. A könyv a Via Sacra zarándok utazási irodával együttműködésben jelent meg.
A kötethez Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke írt ajánlót, melyet az alábbiakban közreadunk.
Assisi Szent Ferenc a kereszténység történetének, de Európa történelmének is az egyik legnagyobb hatású, legvonzóbb, legjelentősebb alakja. Némi túlzással így is nevezték őt: „a második Krisztus”. Ferenc állította újból a kereszténység figyelmének középpontjába Isten végtelen szeretetét, amit a jászol és a kereszt titka tárt fel számunkra.
Ferenc állította fel az első betlehemet Greccióban, és döntően a ferenci lelkiség gyümölcse a keresztútjárás is. Az ő gyönyörű költeménye a Naphimnusz, és ő volt az is, aki korában elgondolkodásra késztette a német-római császárt és az ajjúbida szultánt.
Az egyik legelső nagy könyvélményem gyermekkoromban a Fioretti, a Szent Ferenc-legendák gyűjteménye volt. Az evangélium tisztasága hatja át ezeket az elbeszéléseket. Mennyire jó volna, ha sok gyerek és fiatal képzeletvilágát betölthetné, megtermékenyíthetné a ferenci életútból sugárzó fény! Mennyire jó volna, ha ez a lelkiség még jobban átjárná egész Egyházunkat!
Ahogyan különleges élmény eljutni a Szentföldre, Krisztus földi életének helyszíneire, ugyanúgy óriási élmény Szent Ferenc nyomában járni Assisiben, Greccióban, Gubbióban vagy La Verna hegyén. A nyolcszáz évvel ezelőtti események szinte megelevenednek, itt érezzük az evangélium tiszta levegőjét. Kuzmányi István nagyszerű útikönyve minden zarándokot, minden nyitott szívvel közeledőt segít abban, hogy ezeken a helyeken újraélhesse Szent Ferenc életének nagy eseményeit, s ezáltal találkozhasson a Poverellót megszólító Krisztussal.
*
A kötet a Magyar Kurír gondozásában jelent meg december 5-én.
Szerzőjének korábban két útikönyve jelent meg [Vilnius (2007), Litvánia (2009) – a Medicina könyvkiadó Panoráma Útikönyvek sorozatában], egy zarándokútikönyve [Fatima (2023, Magyar Kurír)], valamint a Kairosz Kiadónál (2008) a Hitem: kegyelem – Erdő Péterrel beszélget Kuzmányi István című könyv.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



