Végjáték: a Momentum nem használja többé a nevét a főváros legnagyobb önkormányzatában

Végjáték: a Momentum nem használja többé a nevét a főváros legnagyobb önkormányzatában

A szivárványkoalíció belharcai közben kiderült, hogy tisztában vannak saját pártjaik végével a baloldal képviselői, így próbálják civillé maszkírozni magukat, illetve más pártba való átigazolásukat előkészíteni. Az MSZP a jövőben Újbudáért frakció néven működik a XI. kerületi önkormányzatban, míg a Momentum ezentúl a Körtér Szövetség Újbuda Jövőjéért álca alatt – tették közzé a több mint tízezer követőjű Mi Hazánk – Újbuda oldalon.

Barabás Richárd, a Párbeszéd nevű, választásokon önállóan soha meg nem méretett kamupárt társelnöke alpolgármesterként végül megbukott, miután 3,2 millió forintot taxizott el önkormányzati pénzből, hétvégi és éjszakai magánutakat is finanszírozva (noha külön költségtérítést is kapott a törvényi maximumban meghatározott fizetése mellé). Az újra nem választása miatt az alakuló ülésen a Mi Hazánk, sőt a polgármester homofóbiájára is panaszkodott, de a parazita politikusnak így is létrehoztak egy főtanácsnoki kifizetőhelyet a szivárványkoalícióban. A képviselők évenkénti, automatikus (az átlagbérhez kötött) emelése sem volt elegendő a testületnek, az új ciklust külön tiszteletdíj-emeléssel kezdték, amire egyedül Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk képviselője szavazott nemmel, egyedüliként szót is emelve ellene, vitába szállva egy fideszes képviselővel.

Hírdetés

Orosz Anna, a Momentum újbudai országgyűlési képviselője (aki pártja gyenge választási szereplése után júliusban távozott az országos elnökségből) az önkormányzat alakuló ülése előtt fél nappal egy negyed évvel korábbi cikkel támadta az MSZP-alpolgármester-jelöltjét, akit aztán ennek ellenére is a legtöbb szavazattal választottak meg. Ellenben a DK-nak csak épphogy lett alpolgármestere, miután jelöltjét nemcsak a momentumos koalíciótársak nem támogatták, de saját frakciójuk vezetője, Varga Gergő és a DK leváltott alpolgármestere, Bakai-Nagy Zita sem.

Orosz Anna azzal vádolta az MSZP-s Hintsch Györgyöt, hogy szorosan kapcsolódik ahhoz a politikai-gazdasági körhöz, melynek több tagja ellen az ügyészség a parkolási és parkfenntartási megbízásokkal kapcsolatos visszaélések miatt emelt vádat. „Hintsch alpolgármestersége árnyékot vet az újonnan felálló városvezetésre” – véli Orosz, aki a választásokon mégis szövetségben indult vele… Bár a Momentumnak két újbudai parlamenti képviselője is van (a másik az eltitkolt svéd állampolgárságáról elhíresült Bedő Dávid, aki az Országgyűlés LMBTQP-tagozatának vezetője lett), egyikük sem vett részt az önkormányzat alakuló ülésén, csak Novák Előd, aki az előbbiekkel ellentétben rendszeresen be is nyújt pl. állami költségvetési módosító javaslatokat Újbuda érdekében.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »