Az Egyesült Államok diplomáciai eszköztárának kedvelt eszközei a szankciók, melyeket nem haboznak bevetni, ha érdekeik úgy kívánják.
A semmitmondó diplomáciai nyilatkozatok és a drága katonai beavatkozás között félúton a „lator államok” megfegyelmezésének hatékony eszközei lehetnek a különböző gazdasági szankciók, amelyek korlátozzák a gazdasági erőforrásokhoz való hozzáférést, így hozva nehéz helyzetbe a megfenyítendő ország gazdaságát. A Foreign Affairs hasábjain terjedelmes elemzés jelent meg arról, a világ többi része hogyan próbálja kijátszani a büntető intézkedéseket, egyelőre ügy tűnik, sikerrel.
Az elmúlt évtized e három gazdaságpolitikai epizódja egy új jelenséget hozott, a szankciókkal szembeni ellenállást. Az USA szankciós lehetőségei a dollár globális elsőbbségéből és a globális pénzügyi csatornák amerikai felügyeletéből fakadtak. Érthető, hogy a szankciók potenciális alanyai ezeket próbálják megkerülni, különböző módokon. Ezek pedig a kétoldalú devizacsere-szerződések, a SWIFT-rendszer megkerülése, és a digitális valuták előtérbe helyezése.
Az egyik lehetőség az amerikai dollár kihagyására a kétoldalú devizacsere-ügylet, amikor két ország, a dollár alapú elszámolást mellőzve, közvetlenül kapcsolja össze központi bankjait. Az USA legfőbb kereskedelmi riválisa, Kína már 60 országgal között ilyen egyezséget, köztük Oroszországgal, Pakisztánnal, a Dél-afrikai Köztársasággal, Dél-Koreával, az orosz-ukrán háborúból mindkét féllel üzletelve sunyi módon nagy hasznot húzó Törökországgal, és az Egyesült Arab Emirátusokkal is, csaknem 500 milliárd dollár értékben, így segítve hozzá a kínai cégeket, hogy megkerülhessék az amerikai pénzügyi csatornákat.
2020-ban, amikor a háború még sehol sem volt, Kína először rendezte Oroszországgal folytatott kereskedelmének több mint felét a dollártól eltérő pénznemben.
Az USA-val szoros kapcsolatot ápoló országok is ehhez az eszközhöz folyamodnak, ha érdekeik úgy kívánják. Indipa például Oroszországtól rubelért és rúpiáért vásárolt S-400 légvédelmi rendszereket, felélesztve egy szovjet időkre visszanyúló valutacsere-egyezményt.
A másik szankciókerülő módszer a SWIFT-rendszer megkerülése. 2015-ben a SWIFT több mint 11 ezer pénzintézetet kapcsolt össze, több mint 200 ország és terület között. 2018-ban világszerte a nagy értékű, határokon átnyúló kifizetések körülbelül fele használta a SWIFT-hálózatot – írja a rendszerről a Wikipédia. A SWIFT-re adott kínai válasz a CIPS, amely volumenében még nincs ott, ahol a SWIFT, 2021-ben 12 billió dollárnyi tranzakciót dolgozott fel, összehasonlításként: a SWIFT-en ennyi három nap alatt folyik keresztül.
A CIPS léte azonban Moszkva és Peking győzelme: céljuk, hogy a SWIFT-nek működő alternatívája legyen, nem pedig a legnagyobb fizetési rendszer. Oroszország és Kína számára az számít, hogy több mint 100 országban mintegy 1300 bank csatlakozott a kerethez. Ha Oroszországot és Kínát elvágnák a SWIFT-től, készen áll a tartalékuk. Peking egy napon a CIPS használatára kényszerítheti azokat a cégeket, amelyek hozzá akarnak jutni a kínai piachoz.
A szankciók elől való kitérés további hasznos eszköze a saját digitális valuta fejlesztése. Kína ebben is élen jár. Az 5,4 milliós Szlovákiából csak döbbenten szemlélhetjük, hogy Kínában már 300 millió lakos használja a digitális renminbit. A mobilokkal használható rendszert a téli olimpián tesztelték, ahol csak Visa-kártyával, vagy a kínai digitális pénzzel lehetett fizetni. A rendszer gyorsan terjed, a prognózisok szerint 2030-ra egymilliárd ember fogja használni a digitális renminbit.
Külön-külön a kétoldalú valutacsere-megállapodások, az alternatív fizetési rendszerek és a digitális valután nem lennének hatással a szankciókra. Együttesen azonban lehetővé teszik, hogy akik akarják, azok „szankcióbiztos” csatornákon hajtsák végre a tranzakciókat.
Mindez azt jelenti, hogy egy évtizeden belül az Egyesült Államok egyoldalú szankciói csekély hatásúak lehetnek.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
