Németország katolikus progresszívjei a Szentszékkel is szembemennek. Ugyanis nem fogadják el a homoszexuális párok megáldásának tilalmát. A héten országszerte száz helyszínen tartanak ilyen alkalmakat – írja az AP.
A vatikáni Hittani Kongregáció márciusban adott ki iránymutatást,
A héten a német katolikus egyház néhány tagja nyíltan szembemegy a vatikáni doktrínával, és közel száz helyszínen áldásukat adják homoszexuális párokra. Egyesek szerint az eset akár egyházszakadáshoz is vezethet. Ferenc pápa korábban emlékeztette a német katolikusokat, hogy közösségben kell maradniuk Rómával.
„Meggyőződésem, hogy a homoszexuális orientáció nem bűn, és a homoszexuális szerelem sem az” – mondta Jan Korditschke tiszteletes. Hozzátette, kiáll a tettei mellett, ugyanakkor fájdalmasnak nevezte, hogy nem teheti mindezt az egyházi vezetéssel összhangban.
A Német Püspöki Konferencia már kifejezte nemtetszését az akcióval kapcsolatban. Georg Baetzing limburgi püspök kijelentette, hogy
(LB/AP/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »