Annak ellenére, hogy meglehetősen szakmaiatlan dolog, még a történetírók is szeretnek eljátszani a gondolattal – ha más nem, egy korsó sör mellett – hogy "mi lett volna,ha…". Én is számtalan ilyen beszélgetést lefolytattam már, érdekesebbeket és kevésbé érdekeseket is. Gömbös Gyula azok közé a személyek közé tartozik, akik esetében nagyon is van értelme arról beszélni, hogy mi lett volna akkor, ha nem hal meg idejekorán, politikai erejének teljében. Ilyetén a betegség – a vesebetegség sem – nem válogat, még azt is "elviheti", akiről sosem gondoltuk volna, hogy ilyen szomorú és értelmetlen halállal fog véget érni földi élete. Gömbös Gyula halála nem csak egyéni tragédia, de országos is, hiszen idejekorán halt meg egy olyan miniszterelnök, akinek erőskezű kormányzásával talán egyszerűbben és jobban is alakulhatott volna a magyar történelem.
 Gömbös Gyula korai halála közös nemzeti tragédiánk |
Gyakorta vitáznak arról, hogy Gömbös inkább katona volt-e elsősorban, vagy politikus. Nos, mindamellett, hogy mindkét szerepben maximálisan megállta a helyét, nekem elsősorban egy magyar vátesz volt. A murgai evangélikus tanító fia látta, hogyan recseg-ropog az Osztrák-Magyar Monarchia, hogyan lovagolnak meg és deformálnak át fontos és lényeges szociális kérdéseket Károlyiék, majd pedig Kunék, s az elsők között ismerte fel, hogy Európának nemzeti és szociális, fajvédelmi alapokon álló megújhodásra van szüksége (ahogyan manapság is). A múlt hét folyamán Mussolini kapcsán leírtam, hogy a nagy államférfiakat elsősorban arról ismerhetjük fel, hogy gondolataik 100 vagy éppen 200 év múlva is aktuálisak. Itt természetesen nem pillanatnyi gazdasági elemzésekre gondoltam, hanem olyan ideológiai alappillérekre, amelyek értéke ennyi idő elteltével sem fakul egy jottányit sem.
Példának okáért ez a gondolata 1923-ban, majdnem 100 éve hangzott el, s nemhogy nem vesztett aktualitásából, de az ész nélkül "fasisztázó" és "nácizó", úgynevezett "jobboldali" médiumok tükrében talán soha nem volt ennyire időszerű. Én is gyakran idézem ezt a Gömbös-gondolatot, de nézze el nekem a kedves olvasó, mert nem lehet elégszer megismételni:
Míg az internacionalista, kozmopolita és filoszemita sajtó irányító befolyást gyakorol a nemzeti társadalomra, addig szó sem lehet egységes nemzeti szellem kialakulásáról.
Gömbös – ha élne – bizonyára hasonlóan jellemezné a "nemzeti" mázba bújtatott, de valójában ugyanilyen logikával működő sajtóorgánumokat is, bírálná a Szakács Árpád-féle "nácizó" megmondóembereket, de ugyanúgy csapást mérne a szintén idegen érdekeket szolgáló, kozmopolita balliberális oldalra.
Gazdasági alapvetései szintén időtállónak bizonyultak, nem esett bele a kapitalizmus bálványozásának csapdájába, de óvta a tömegeket a bolsevizálódás veszélyeitől is. 1932. október 4-i rádiószózatában így beszél erről:
Felesleges hangsúlyoznom, hogy munkatervem gazdaságpolitikai része a magántulajdon elvén épül fel. Termelésünket a kapitalista rend formái közt kívánom továbbra is biztosítani, olyképpen azonban, hogy a kapitalizmusnak a nemzet egyetemére káros, ennek fejlődését gátló kinövéseit megszüntessük. Minden eszközzel elő akarjuk segíteni a belső tőkeképződést s az így tömörülő tőkéket a nemzeti termelés szolgálatába kívánjuk állítani.
Világnézetével és elképzeléseivel nem vívta ki sem a bolsevik, sem pedig a Bethlen-féle "pókhálós" arisztokrácia szimpátiáját, de őszintén szólva nem is volt rá különösebben nagy szüksége. A ’20-as években és a ’30-as évek első felében Gömbös Gyula volt az a politikus, aki mindenkinél jobban érezte a megtépázott magyarság élni akarását, nemzeti és szociális követeléseit, valódi igazságszolgáltatásra vágyó sóhajait.
12 kiváló beszédét A nemzeti öncélúságért! címen még 1932-ben kiadták, hogy még jobban megismertessék Gömbös elképzeléseit, híres 95 pontját. Erről a tavalyi év folyamán külön könyvajánlót is írtam, melyet ezúton is lelkesen ajánlok minden kedves olvasónk figyelmébe.
Ebben a könyvben olvasható mondatai nemhogy ajánlott, de egyenesen kötelező kellene hogy legyen minden országgyűlési képviselő számára is, csak, hogy meglássák, jelentős részük milyen messze is sodródott Gömbös emberi nagyságától.
A "nehéz idők erős embereket szülnek" bölcsesség kevés emberre lehet annyira igaz, mint az egykori miniszterelnökre, ám minden nagysága ellenére Gömbös ma is a méltatlanul mellőzött történelmi szereplők közé tartozik. Ez persze nem meglepő, hiszen azok vannak uralmon, azok tarják rabigában a nemzetet, amelyek ellen a murgai tanító fia mindig is kérlelhetetlenül harcolt.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
