Vasárnap tér vissza a szlovák mentőcsapat Törökországból

Vasárnap tér vissza a szlovák mentőcsapat Törökországból

Vasárnap tér vissza a szlovák mentőcsapat Törökországból Mészáros Richárd2023. 02. 11., szo – 18:56

Február 12-én, vasárnap tér vissza Törökországból a szlovák mentőcsapat – tájékoztatott Zuzana Eliášová, a belügyi tárca szóvivője.

A szóvivő elmondta, a biztonsági helyzetre, valamint arra való tekintettel, hogy a földrengés óta hat nap telt el, a szlovák mentőcsapat hazatér Törökországból. A Tűzöltó- és Mentőszolgálat tíz és a Hegyimentő Szolgálat öt tagjából álló csapat mindent elkövetett a túlélők felkutatása érdekében, a romok alól összesen 12 személyt mentettek ki – közülük hatan, öt felnőtt és egy gyerek túl vannak az életveszélyen.

Hírdetés

A mentőcsapattal együtt három olyan személy is hazatér Szlovákiába, akik a földrengés által leginkább érintett területen éltek. „Házuk a földrengés következtében megsérült” – tájékoztatott Eliášová. Hozzátette, a Törökországban élő szlovák állampolgárokat az ankarai nagykövetség közvetítésével szállítják haza.

Szlovákia továbbra is humanitárius segítséget nyújt majd Törökországnak. Vasárnap reggel több mint hat tonnányi humanitárius csomagot szállítanak Törökországba, köztük élelmiszert, higiéniai kellékeket, és egyéb más eszközöket, amiket Törökország kért. Hozzátette, a humanitárius szállítmányt az Európai Unióval egyeztetve biztosították, amely azok költségét akár 75 százalékban is megtéríti.

A tárca szóvivője szerint Szlovákia a következő napokban is humanitárius segélyt nyújt Törökországban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »