Varufakisz: Erre mondott nemet a trojka

Varufakisz: Erre mondott nemet a trojka

A volt görög pénzügyminiszter szerint a trojka görög válsággal kapcsolatos programja kudarcra van ítélve.

Nem indulok a szeptemberi parlamenti választáson – írta a korábbi görög pénzügyminiszter Janisz Varufakisz a New York Times véleményrovatában. Fáj neki, hogy barátja és elvtársa, Alekszisz Ciprasz lemondásra kényszerült a görögök és a trojka – Európai Bizottság, Európai Központi Bank és Nemzetközi Valutaalap – közötti megállapodás miatt.

Hírdetés

Cikkében azt állítja a volt pénzügyminiszter – akit hazaárulással is megvádoltak hazájában a közelmúltban –, hogy a trojka programja kudarcra van ítélve, majd ismertette, hogy még a minisztersége idején milyen javaslattal állt elő Görögország. Varufakisz a kölcsönök átütemezésével csökkentette és fenntarthatóvá tette volna a költségvetési hiányt. Emellett egy fejlesztési bank létrehozását is javasolták, amelynek révén a külföldi befektetések mértékét növelték volna. Egy „rossz bank” is benne volt az elképzelésben, ez kezelte volna a kereskedelmi bankokban felhalmozódott, nem fizetett hiteleket.

Varufakisz szerint már májusban kész lett a dokumentum, ám azt a miniszterelnök sosem dicsérte meg, mert a trojka világossá tette Ciprasz számára, hogy nem térhet el a trojka terveitől. „A tény, hogy kevesen hallottak a görög javaslatról egyértelmű testamentuma az európai kormányzás hiányosságainak” – írta cikkében a volt pénzügyminiszter. Szerinte a „mi, államok” nézőpontot hátra kellene hagyni, ehelyett a „mi, európai emberek” kellene hogy legyen a vezérlőelv.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »