Varsó: A tagállami szuverenitást sérti az EU

Lengyelország zsarolására és folyamatos befolyásolására tett próbálkozás az, hogy a 19 éven át semmilyen kifogást nem ébresztő előírásokat éppen most vonják kétségbe – reagált tegnap Varsó a Európai Unió Bíróságának arra a vádjára, miszerint uniós jogba ütközik a magasabb szintű bíróságokhoz kirendelt bírákkal kapcsolatos lengyel joggyakorlat.

Az Európai Unión belüli tagállami szuverenitás újabb megsértésének nevezte Sebastian Kaleta lengyel igazságügyiminiszter-helyettes tegnap a lengyel bírák kirendeléséről kialakított uniós főtanácsnoki véleményt. Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka, Michel Bobek a nap folyamán ismertette álláspontját, amely szerint ellentétes az uniós joggal az a lengyel gyakorlat, hogy a legfőbb ügyész tisztségét is betöltő igazságügyi miniszter határozatlan időre bírákat rendelhet ki magasabb szintű bíróságokhoz, és saját mérlegelése alapján bármikor visszahívhatja őket. Bobek kiemelte, hogy ebben az esetben nem állnak fenn azok a minimális garanciák, amelyek a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás közötti elengedhetetlen hatalommegosztás biztosításához szükségesek.

A távirati iroda által idézett lengyel igazságügyiminiszter-helyettes szerint egy újabb olyan főtanácsnoki véleményről van szó, amely jogtalanul beavatkozni próbál a lengyel államberendezkedési identitásba, a lengyel szuverenitásba.

Az EU semmiképp sem jogosult arra, hogy beleszóljon a tagállami bíráskodás megszervezésébe – húzta alá Kaleta. Rámutatott: a vizsgált lengyel előírások 2002 óta vannak érvényben, vagyis olyan szabályozásról van szó, amelynek megléte mellett lépett be Lengyelország 2004-ben az EU-ba.

Hírdetés

Az említett jogszabályok létezésével szinte azonos időszakban, rövidebb megszakításokkal, a lengyel igazságügyi miniszter egyben a főügyészi posztot is betöltötte – reagált Kaleta egy másik, a két poszt összevonását érintő csütörtöki főtanácsnoki kifogásra.

Felidézte: az igazságügyi miniszteri és a főügyészi poszt összevonását, valamint az igazságügyi miniszter illetékességét a bíróságok felett gyakorolt felügyeletben a lengyel alkotmánybíróság már korábban megvizsgálta, és az alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek találta. Kaleta úgy látta: Lengyelország zsarolására és folyamatos befolyásolására tett próbálkozás az, hogy a 19 éven át semmilyen kifogást nem ébresztő előírásokat éppen most vonják kétségbe.

– Tekintettel az uniós források lehívásához kötődő új jogállamisági feltételrendszerre, a jelenlegi, valamint a nemrég zajló hasonló témájú eljárások is egyértelműen arra irányulnak, hogy kialakítsák e feltételrendszer Lengyelországgal szembeni alkalmazása szükségességének látszatát – vélekedett Kaleta. Hangsúlyozta: Lengyelország nem egyezik bele szuverenitásának jogtalan megsértésébe, a kettős mérce alkalmazásába.

Bobek kiemelte: az uniós jog szempontjából semmi probléma nincs önmagában a bírák kirendelésével, feltéve, hogy a kirendelésük ideje alatt e bírák ugyanolyan garanciákat élveznek az elmozdíthatatlanság és a függetlenség kérdésében, mint bármely más bíró az adott bíróságon. – Mindazonáltal a jelen ügyekben egyértelműen nem ez a helyzet – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »