Éppen nem történt semmi, amikor Bandika és Ervin összetalálkoztak a keményítőgyár mögött. Bandika szomorúan újságolta Ervinnek, hogy meghalt az egyik kedvenc afrikai politikusa, Idriss Déby csádi elnök.
Azem Bermendao Agouna, a csádi hadsereg szóvivője az állami televízióban jelentette be, hogy az elnök az ország északi részén kialakult harcok frontvonalán vesztette életét, ahol a felkelők előrenyomulását próbálták megállítani. Most gondoljon bele, kedves kuzin. Ez az ember éppen most kezdte volna az új ciklusát, ugyanis a nemrég tartott választást is megnyerte. Biztosan sok terve volt még, hiszen mindössze 1990 óta volt elnök. Ervinre teljesen átragadt a szomorúság, és be is vallotta rögvest, hogy Csád neki is az egyik kedvenc országa. Dzsibuti és a Salamon-szigetek után Csádot kedvelem a legjobban. Bandika először csak megértően bólogatott, majd amikor kiértek a cipzárjavító műhely elé, megkérdezte, megkérdezheti-e, hogy Ervin miért éppen ezeket az államokat zárta a szívébe. Ervin sosem volt ilyesmiben szégyellős, el is mondta, azért szereti ezeket az országokat, mert egyrészt nem tud róluk semmit, másrészt sosem találkozik velük a hírekben. Szeretném egyszer valahogy meghálálni az ott lakóknak, hogy semmi olyat nem csinálnak, amivel a hírekbe kerülnének. Példát vehetne róluk sok más ország, úgy gondolom. Csád még így is kitűnik közülük, gyerekkoromban ugyanis sokáig nem értettem, miért van minden buszmegállóra felírva, hogy ČSAD. Mindegyik buszjáratnak Csádban lenne a végállomása? Tényleg minden út Csádba vezet? Aztán szóltak, hogy ez nem így van, a buszok végállomása nem Csádban volt, hanem az aktuális sofőr háza előtt, este hazaért vele, reggel pedig már indult is, szállította az embereket a munkahelyükre, iskolába, ilyesmi.
Ekkor értek oda „A homályos tekintetű homárhoz” címzett lakótelepi csapszékhez. Rózsika, a csapos éppen a frissen mosott kockás abroszokat csipeszelte a szárítókötélre. A két jó barát megtudta tőle, hogy a homár az elmúlt hónapok során tulajdonost váltott. Az új vezetőség pedig máris döntött egy új üzletpolitikáról, melynek első lépéseként megváltoztatják az egység nevét. Ezután Rózsika törzsvendégei „A rettenthetetlen rókagombához” címzett vendéglőben fogyaszthatják ugyanazt, mint a járvány előtt. Meg lesz minden nap pogácsa, ilyen üvegbúra alatt – sorolta tovább az új korszak új vívmányait a mackónadrágos munkaerő. Ervin teljesen felvillanyozódott a fejleményektől, és megkérdezte, helyben sütik-e majd a pogácsát. Nem, úgy hozzák, mert pékségük is van – hangzott a válasz. Tudjátok, ezek olyanok, hogy csak azért van kocsmájuk, hogy eladhassák ott a pogácsájukat, amelyet abban a pékségben sütnek, ami csak azért van nekik, hogy a kocsmájukba onnan szállíthassák a pogácsát. Egy euróba fog kerülni darabja. Szerintetek sok? Bandika kifújta a füstöt, és annyit mondott: városon olcsó, falun drága.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
