Varga Mihály: Évi félmilliárdos tehertől szabadul meg az Óbudai Egyetem

Évi félmilliárdos tehertől szabadul meg az Óbudai Egyetem. A modellváltásnak köszönhetően lehetőség nyílt felmondani a baloldali kormányzás alatt kötött előnytelen bérleti szerződéseket – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalára feltöltött videójában. Miniszterként, és a körzet képviselőjeként is örömmel mondhatom, hogy jelentős tehertől szabadul meg az Óbudai Egyetem – mondta Varga Mihály, majd kiemelte, hogy évi félmilliárd forintos bérleti szerződések lezárásához nyújtott segítséget a kormány.

 

Hírdetés

Az előnytelen, úgynevezett PPP-szerződéseket még 2005-ben, a baloldali kormányzás alatt kötötték, melyek értelmében az egyetem évi 500 millió forint bérleti díjat fizetett egy magáncégnek a Diákotthon és az egyik oktatási épület használatáért – fogalmazott Varga Mihály.

Ez az összeg elvitte az egyetem éves költségvetésének egytizedét. Az egyetemi modellváltással lehetőség nyílt arra, hogy ezt a rendkívül hátrányos helyzetet lezárjuk – magyarázta, majd hozzátette: a Diákotthon és a tavaszmező utcai kampusz az Óbudai Egyetem tulajdonába kerül, így az egyetem jelentős megtakarításához jut, egyúttal megszabadul a még hátralévő futamidő kamatkockázatától is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »