Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál volt államtitkár ügyvédje
– értesült 24.hu
Papp Gábor másfél hete indítványozta a Varga Judit kihallgatását, amire az ügyvéd szerint azért van szükség, mert a korrupcióval meggyanúsított Völner olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga tudna válaszolni.
Egyben igazolni tudná Völner írásban tett vallomásának állításait
– tette hozzá.
Papp Gábor szerint olyan kérdésekről van szó, hogy az Igazságügyi Minisztériumban, illetve a tárca alá tartozó intézményekben kit miért neveztek ki, vagy váltottak le a posztjáról.
A védő úgy fogalmazott, álláspontja szerint „megkerülhetetlen” Varga Judit tanúkénti kihallgatása, amelyen a büntetőeljárásról szóló törvény szerint ő is jelen lehet mint Völner ügyvédje.
A kihallgatás kezdeményezése a lap szerint azért is érdekes, mert a 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított Völner Pál ügyét eddig a kormány és Varga Judit is úgy kezelte, hogy az csakis a volt államtitkárra és a nyomozóhatóságokra tartozik.
Völner Pált hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja az ügyészség. Mentelmi jogát tavaly év végén kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, aki beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el a tavaly november óta előzetesben ülő Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) még mindig posztján lévő elnökétől.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »