(Nyílt levél Lakner Simicska Dávidnak)
Kedves Dávid!
Először is hadd gratuláljak hatalmas leleplező cikkéhez! Bizony, lebuktam. Anticionista vagyok. Csakhogy én ezt egyrészt sosem tagadtam, másrészt a jelen hatályos magyar jogszabályok nem tiltják, hogy bárki is anticionista legyen. Ha tiltanák, akkor eléggé nagy katyvasz kerekedne a dologból, hiszen a Föld zsidóságának jelentő része velem együtt szintén anticionista. Egy zsidót viszont nehezen lehetne antiszemitának bélyegezni.
De vajon az anticionizmus egyben antiszemitizmus-e? Egyáltalán nem. Sőt! A cionizmust az ENSZ például 1975, november 10-étől (3379-es határozat) egészen 1991, december 16-áig (4686-os határozat) a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formájának tekintette.
A 2001, augusztus 31-étől szeptember 7-éig tartó Durban-i Konferencián pedig, melyen a rasszizmusról értekezett 160 állam és 1500 civil szervezet, nem tudtak ugyan megegyezni abban a kérdésben, hogy a cionizmus valóban a rasszizmus és faji kirekesztés egyik formája-e, azonban a következő szakaszt elfogadták:
„„Aggodalmunkat fejezzük ki az idegen megszállás alatt élő palesztin emberek sorsa miatt. Elismerjük a palesztin emberek önrendelkezési jogát, és jogukat saját államuk megalapítására. Elismerjük továbbá a régió valamennyi országának, köztük Izraelnek, a biztonsághoz való jogát, és felhívunk minden államot, hogy a békefolyamat támogatásával segítsék elő annak mielőbbi befejezését.”
Szíves örömest elmondom azt is, miben áll az én anticionizmusom. Anticionistaként egy olyan állam létrejöttét szeretném propagálni, amely a mai Izrael, Ciszjordánia és a Gáza-övezet területén helyezkedne el, és amelyben mind a zsidók, mind a palesztinok egyenrangú állampolgárok lennének. Tehát a telepesek nem szakítanának le egyre több földet illegálisan Palesztinából, a palesztinok pedig nem követnének el több öngyilkos merényletet az izraeliek ellen. Azzal is bőven megelégednék, ha egy normális határrendezés keretein belül a két ország, Izrael és Palesztina megállapodnának arról, hogy egymás területi integritását kölcsönösen tiszteletben tartják, s ezt egy meg nem támadási szerződés megkötésével szentesítenék. Így Palesztina és Izrael is szabad lenne. Megszűnne a háborúskodás, az értelmetlen egymás gyilkolászása. Amely már csak azért is nonszensz, mert mind az izraeli zsidók, mind a palesztin arabok sémita népek. Testvérként kellene élniük azon a bizonyos földön, Ábrahám gyermekeiként. Amennyiben tehát a béke és stabilitás iránti vágyam ma Magyarországon bűnnek számít, hát vállalom.
Zagyva családirtó és zsidózó kijelentésével kapcsolatban két dolgot kívánok elmondani. Először is nem én adtam Zagyva szavába ezeket az ocsmány szavakat. Másodszor pedig nem én utasítottam Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, hogy foglaljon állást az ügyben. Én csupán egy valós és lehetséges, csoportos támadástól akarom megvédeni a családomat. Ez az „aprócska” cél, úgy tűnik, elsikkadni látszik a zsidózó és kontrazsidózó, karaktergyilkolászós miliőben. Mint ahogy az is, hogy az eset óta ismét megfenyegettek azzal, hogy számonkérés végett ellátogatnak legközelebbi koncertemre, és hogy savval locsolják le az arcomat. Mások szerint pedig, rajtam már csak Auschwitz segíthet…
A jelen történések tükrében valóban nem tudom, mi lett volna a helyes döntés részemről. Talán, hogy kiemelve Zagyva fenyegetéséből a zsidózó részeket, és a durva szavakat, csak egy cenzúrázott változatot diktálok be a feljelentési jegyzőkönyvbe, vállalva, hogy ezzel a hazugsággal tettestársammá teszek egy ügyeletes rendőrtisztet? Netán, ha egész egyszerűen hagyom, hogy Zagyva addig lovalja bele magát a saját őrületébe, amíg bandáját összegyűjtve el nem jön, és le nem mészárol minket? Esetleg – ahogyan többen javasolták – bele se kellett volna vonni a rendőrséget (vagy, ahogy ők hívják őket, a kék cigányokat), hanem egy párbajjal kellett volna eldönteni a kérdést? Aztán, ha Zagyva győz, akkor neki van igaza, és legyilkolhatja a feleségemet, a kislányomat és engem, majd elmehet még egy Gulyás kampányvideóba? Ha meg én győzök, akkor megkapom a munkavezetői állását Tiszavasváriban? Komolyan nem tudom.
Mert egyelőre számomra a történés a velejéig lecsupaszítva a következő: egy radikális szervezet feje kilátásba helyezte, hogy embereivel éjszaka, a saját otthonukban legyilkol egy magyar családot.
KIEGÉSZÍTÉS:
Végezetül Polgár Juditról és a dunaszerdahelyi koncertemről, nagyon röviden:
1: Sir Winston Churchill egy alkoholista láncdohányos volt, aki adósságból adósságba verte magát. Mégsem ezért szereti, aki szereti, és nem ezért utálja, aki utálja. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem kell azért kötelezően szeretnem Polgár Juditot, mert korának egyik legnagyobb sakkozója.
2: Dunaszerdahelyi koncertemen az ön által tényként feltüntetett szavak helyett a következőket mondtam, közvetlenül a fellépés után:
„Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek. De sajnos két dolgot hadd jegyezzek meg! Először is a szervezőknek szeretném üzenni, hogy fél óra csúszás még elfogadható. de 2, 2 és fél óra már enyhén szólva nem. Itt sokkal többen is lehetnének. Mint ahogy voltak is. Másodszor a hangosítóknak szeretném elmondani: annyi szép szakma van a világon. Miért nem azt művelik, ha egy brácsát 40 perc alatt nem tudnak kihangosítani, az énekmikrofon hangja pedig a szám kellős közepén elmegy? Ez minden, csak nem profizmus… nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettünk!”
Azt pedig, hogy a „Kárpáti Harsona” főszerkesztője utólagosan miket firkált az én nevemben a honlapjára, nem tudtam. Más szerzők írásait is átírta, tessék szépen utána érdeklődni.
() VBT ()
Forrás:facebook.com
Tovább a cikkre »
