Az Ultras Liberi rendhagyó interjút készített Varga B. Tamás dalnokkal, fociról, hazaszeretetről, politikáról.
Nagy fradista hírében állsz. Hogyan lettél fradista, kik voltak a példaképeid/kedvenceid?
Nem vagyok nagy fradista. Az valahol ott kezdődik, hogy az ember rendszeresen kijár a meccsekre. Télen, nyáron, ha esik, ha fúj. Aki nem ilyen, az csak amolyan gumidrukker. Ahogyan én is.
Fradista úgy lettem, hogy a Ferencváros csapata mindig is a nemzeti ellenállás szimbóluma volt. Már az átkosban is. Én pedig, mindig is amolyan szembenálló típus voltam. Kedvenc kérdésem a „miért” volt. Adta magát, hogy a renegátnak szurkoljak.
Meccsekre gyakran jártatok?
Nem. Sőt, nagyon nem. Mi, vidéki gyerekek, jobbára a tévében néztük a meccseket, Pest nem a szomszédban volt. Aztán a kedvenceink neveit filctollal ráírtuk a pólónkra, és már mehetett is a grundfoci. Kiskapura, egy kapura, változó szabályrendszerrel. Ami közös volt a meccsekben, hogy a sok kedvenc mérhetetlen kuszaságot alkotott. A pályán egy időben képviseltette magát, sokszor egy csapaton belül a Fradi, a Dózsa, a Honvéd, és a Vasas. Érdekes, hogy MTK-s egy se volt. A szüleink nem nagyon szerették azt a csapatot, így hát mi sem.
Az MTK-t inkább nem kommentálom, csak csendben bólogatok. De azért érdekes lehetett egy ilyen vegyes csapat.
Mert az is volt. Már-már válogatott szintű összetételt produkáltunk. Persze, csak lélekben, mert a technikai tudásunk arra volt elég. Na, aztán a fradista lét közvetve is szerepelt gyerekkorunkban. Ugyanis mindannyian csapattulajdonosok voltunk. Mármint… gombfoci szinten. Bajnokságokat rendeztünk, az eredményeket kis füzetekben vezettük. A „játékosok” alját gyertyaviasszal telecsöpögtettük, aztán betonon súroltuk simára. És órákat elveszekedtünk a szabályokon. Hogy vajon lehet-e tolni, vagy csak pöckölni, hogy a banán samponos kupak még beállhat-e kapusnak, vagy már túl nagy, stb. És, persze, amikor megvettük a trafikban a csapatokat, az első dolgunk volt, hogy késsel felpattintsuk a fotókat védő kupakot. Aztán a Népsportból belevágtuk a magunk csapatát. A favorit az Aranycsapat és a Fradi volt. Volt, hogy a pályán két Fradi játszott egymással: az 1965-ös Juventus verő, és az 1975-ös Dinamo Kijeves. Mit is kérdeztél még? Ja, igen, a példaképek.
Forrás:ultrasliberi.hu
Tovább a cikkre »
