Várandós nőt akart megerőszakolni egy 35 éves hányadék

Várandós nőt akart megerőszakolni egy 35 éves hányadék

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a volt katona ellen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál.

Hírdetés

A vádirat lényege szerint a 35 éves férfi 2022. június 20-án, délután, Miskolcon, egy várandós nőt követett, majd egy lépcsőn mögé lépve, lehúzta a földre, és fojtogatni kezdte. A férfi behúzta a sértettet a lépcső melletti erdős részre és szexuális cselekményt akart vele végezni, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült.

A cselekmény során a sértett több horzsolásos, könnyű sérülést is szenvedett.

A gátlástalan módon, útonálló jelleggel elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt.

A nyomozó ügyészség elrendelte a büntetlen előéletű elkövető őrizetét és eredményesen indítványozta a letartóztatását. A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a – jelenleg is letartóztatásban lévő – vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje 7 év fegyházbüntetésre és ugyanennyi ideig tartó közügyektől eltiltás mellékbüntetésre.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »