Ferenc pápa karácsony éjjel megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, mellyel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év, majd szentmisét ünnepelt. A karácsonyi szentmisén a Szentatya elnökölt, a főcelebráns Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja volt.
Az ünnepi liturgia a szent kapu megnyitásának szertartásával vette kezdetét a Szent Péter-bazilika előterében, a virágokkal feldíszített kapu előtt. A szertartás a 121. zsoltár éneklésével kezdődött: „Örvendezve megyünk az Úr házába”.
Ezt követően Ferenc pápa kifejezte reményét, hogy az Úr születésének, a mi halhatatlan reménységünk ünnepén, arra készülünk, hogy átlépjünk a szent kapun. Azok a lépések, amiket együtt készülünk megtenni, az egész Egyház zarándoklata, mely a béke tanúja. Ragaszkodva Krisztushoz, üdvösségünk sziklájához, az ő Igéje által megvilágosulva és kegyelméből megújulva, lépjük át a küszöböt, és így lépjünk be a kegyelem és a megbocsátás tengerébe, ahol minden férfi és nő találkozhat, így elfogadva a remény útját, amely nem okoz csalódást. A buzdító szavak után, a Szentatya könyörgést imdákozott, melyben Krisztushoz, mint fényes csillagunkhoz, a világ reményéhez könyörgött.
Ezt követően a diakónus felolvasta az evangéliumot Szent János könyvéből (Jn 10, 7-10): „Abban az időben így szólt Jézus: »Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok ajtaja. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
A szkóla közben a következőket énekelte: Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta; Belépek a te házadba, Uram; Nyisd meg nekem, az igazság kapuit; Belépek és hálát adok az Úrnak.
Majd a Szentatyát segítője áttolta a kapun a bazilikába. A pápát a liturgikus szolgálattévők, a koncelebráló bíborosok, püspökök, illetve azok a vendégek követték, akik az öt kontinenst jelképezték, továbbá a más keresztény felekezetek képviselői léptek be a szent kapun. Utóbbi annak jelképe, hogy a jövő évben ünnepeljük a niceai ökumenikus zsinat 1700-ik évfordulóját, amikor még a keresztények egységesek voltak. A szkóla közben a jubileumi szent év himnuszát énekelte: A remény zarándokai.
A liturgikus menet, amikor a főoltárhoz ért, az evengéliumos könyvet a diakónus az ünnepi kis trónszékre helyezte el. Ezt követően vette kezdetét a karácsony ünnepe meghirdetetésének szertartása a római martilógium alapján. Majd, eltávolították a leplet a kisded Jézusról és a világ öt kontinensét jelképező gyermekek virágcsokrokat helyeztek el a jászolnál. Majd a diakónus megtömjénezte a Kisjézust, amely a kis trónszékre elhelyezett evangéliumoskönyv előtt helyezkedett el, a Szent Péter bazilika központi részén, a baldachinos confessio oltár előtt található lépcsősor előtt.
Az evangélium után a Szentatya homíliája következett, melyet az alábbiakban közreadunk.
Az Úr egy fénnyel övezett angyala beragyogja az éjszakát és átadja a pásztoroknak az örömhírt: „Nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában“ (Lk 2,10–11). A szegények döbbenete és az angyalok éneke közepette megnyílik a földön az ég: Isten eggyé lett közülünk, hogy olyanná tegyen minket, mint Ő. Alászállt közénk, hogy felemeljen és az Atya ölelésébe helyezzen minket.
Testvéreim, ez a mi reménységünk. Isten Emmánuel, velünk-az-Isten. A végtelenül nagy kicsivé lett; az isteni fény felragyogott a világ sötétségében; az ég dicsősége megjelent a földön, egy Gyermek kicsinységében.
Testvéreim, a szent kapu megnyitásával megkezdtük a nagy Jubileumot: mindannyian beléphetünk ennek a kegyelmi üzenetnek a misztériumába. Ez az az éjszaka, amikor a remény kapuja feltárult a világon; ez az az éjszaka, amikor Isten ezt mondja mindannyiunknak: van remény a te számodra is! Van remény mindannyiunknak. Isten mindig, mindent megbocsát, erről sose felejtkezzünk el.
Ahhoz, hogy befogadjuk ezt az ajándékot, útra kell kelnünk, mégpedig a betlehemi pásztorok csodálkozásával. Az evangélium azt mondja, hogy az angyali üzenet vétele után „késedelem nélkül útra keltek“ (Lk 2,16). Ez az elveszett remény újra megtalálásának, szívünkben való megújításának, időnk és korunk reménytelenségei közepette megvalósuló elhintésének jelzése: késedelem nélkül. Háborúk dúlnak, gyermekek szenvednek… Ne késlekedjünk, ne lassítsuk meg lépteinket, engedjük, hogy magához vonzzon minket a szépséges híradás!
A keresztény remény ugyanis nem egy boldog vég, amelyet passzívan várhatunk: ez a remény az Úr ígérete, amelyet itt és most kell befogadnunk, ezen a szenvedő és vajúdó földön. Azt kéri tőlünk, hogy ne késlekedjünk, ne süppedjünk bele a megszokásainkba, ne ragadjunk bele a középszerűségbe és a lustaságba; Szent Ágoston így mondaná: azt kéri tőlünk ez a remény, hogy vessük meg a dolgokat, amelyek helytelenek, s legyen bátorságunk ezek megváltoztatásához; az kéri tőlünk, hogy az igazságot kereső zarándokokká legyünk, soha nem fáradó álmodókká, olyan emberekké, akik engedik, hogy az Isten álma nyugtalanságot keltsen bennünk. Ez az új világ álma, hol béke és igazságosság uralkodik.
Tanuljunk a pásztorok példájából: a ma éjszaka születő remény nem tűri a letelepedettek lomhaságát és a saját kényelmükbe berendezkedettek lustaságát; nem fogadja el azok hamis okosságát, akik semmit sem tesznek, mivel félnek, hogy kompromittálódnak, s azok számítgatásait, akik csak magukra gondolnak; összeegyeztethetetlen azok nyugalmas életével, akik nem emelik fel hangjukat a legszegényebbek kárára elkövetett rosszal és igazságtalansággal szemben. Épp ellenkezőleg,
Látva, miként rendezkedünk be ebben a világban, alkalmazkodva annak mentalitásához, egy bátor pap és író így imádkozott karácsonykor: „Uram, valamiféle kínt kérek Tőled, valamiféle nyugtalanságot, valamilyen megbánást. Karácsonykor szeretnék újra elégedetlen lenni. Boldog, de elégedetlen is. Boldog azért, amit te teszel, elégedetlen a saját hiányzó válaszaimért. Kérlek, vedd el tőlünk hamis békéinket és fektess a mi mindig is túlságosan teli »jászolunkba« egy töviskoszorút! Add a szívünkbe valami másnak a vágyását!“ (A. Pronzato, La novena di Natale).
A keresztény remény éppen ez a „valami más“, amely azt kéri tőlünk, hogy „késlekedés nélkül“ induljunk útnak. Tőlünk, az Úr tanítványaitól pontosan ezt kéri: találjuk meg Őbenne a legnagyobb reményt, hogy aztán késlekedés nélkül hordozzuk azt úgy, mint a fény zarándokai a világ sötétségében.
Testvéreim, ez a Jubileum, a reménység ideje! Arra hív minket, hogy fedezzük fel újra az Úrral való találkozás örömét, arra hív, hogy újuljunk meg lélekben, és elkötelez, hogy alakítsuk át a világot, hogy valóban jubileumi legyen ez az idő: legyen azzá a haszon logikája által elcsúfított anyaföldünk számára; az igazságtalan adósságok által sújtott legszegényebb országok számára; mindazok számára, akik a régi és újfajta szolgaságok rabjai!
Mindannyiunké annak az ajándéka és kötelezettsége, hogy reményt vigyünk oda, ahol az már elveszett: oda, ahol megsebesült az élet; az elárult várakozások, az összetört álmok, a szívet gyötrő bukások körébe; annak fáradtságába, aki már nem bírja tovább, annak keserű magányába, aki legyőzöttnek érzi magát, a lelket tépő szenvedésbe; a bebörtönzöttek hosszú és üres napjaiba, a szegények szűk és fagyos utcáira, a háború és erőszak által megszentségtelenített helyekre.
Nézzünk a jászolra, menjünk a jászolhoz. A jászolra, Istennek a Kisded Jézus arcán megmutatkozó gyöngédségére tekintve megkérdezhetjük magunktól: „Él-e a szívünkben ez a várakozás? Itt van-e a szívünkben ez a remény? […] Istennek a bizalmatlanságainkat és félelmeinket legyőző kedvességét szemlélve szemléljük a ránk váró remény nagyságát is! […] Ez a remény-látomás világosítsa meg nap mint nap az utunkat!“ (C. M. Martini, Omelia di Natale, 1980).
Jézus, a velünk-az-Isten, érted, értünk, minden emberért születik. S tudod Vele együtt kivirágzik az öröm, Vele együtt megváltozik az élet, Vele együtt a remény nem csal meg.
*
Az ünnepi karácsony éjjeli szentmise záróaldását követően a Szentatya tolószékében ölbe véve a Kisjézus szobrát, a világ öt kontinensét jelképező gyermekek kiséretében, a bazilika oldalhajójában található Betlehemhez vitte és a diakónus ott helyezte el a Kisdedet.
*
A Szent Péter téren az idei évben a Betlehem az olaszországi Gradóból érkezett, mely sajátosan egy vízi – a lagúnák, a tenger világba helyezi el a Megtestesülés jelenetét. Ennek magyarázata, hogy a kis Velenceként is emlegetett város, egy szigeten helyezkedik el a Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján. A Szent Család egy szigeten, egy hagyományos gradói nádkunyhóban kapott helyet, halászhálók, a lagunák, a tengerparti világ hátterében és a mindennapi életet élő személyek jelképes ábrázolása is díszít. A 29 méter magas, impozáns lucfenyő a Trento megyei, Ledro település erdeiből származik.
*
Ferenc pápa december 29-én a Lateráni Szent János-székesegyház; január 1-jén a Santa Maria Maggiore-bazilika, majd január 5-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika szent kapuját nyitja meg. Ebbe a sorba illeszkedik még a római Rebibbia női börtön, ahol december 26-án a Szentatya ugyancsak szent kapu nyít meg.
A pápai homíliát fordította: Török Csaba
Fotó: Vatican Media
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
