Korda György az InfoRádióban: lehet, hogy énekesként nem vagyok világhírű, de pókerkommentátorként igen

Korda György az InfoRádióban: lehet, hogy énekesként nem vagyok világhírű, de pókerkommentátorként igen

A nagyszínpadi búcsú után felhagy az arénakoncertezéssel Korda György és Balázs Klári. A 87 éves énekes házaspár jövő év december 19-én tartja az (Utol)Show Felszállás címet viselő koncertet. Korda György az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: közel hetven éve van a pályán, de soha sem táncdalénekesként határozta meg magát, több okból sem.

Honnan jött a búcsúkoncert címe?

Igazából kicsikét félreérthető, nem feltétlenül jelenti azt, hogy befejeztük a pályafutásunkat, de több arénaszintű nagy koncertet nem tartunk már. Azért is az év végére tettük ezt a nagyszabású koncertet, mert a szocializmusban volt ilyen, hogy ötéves terv. Na, én ezt leszűkítettem az én koromban egy egyéves tervre, felkészülésre. Egy olyan monumentális, szép, nagy koncertet szeretnénk, amilyen volt már egy az Arénában a 85. születésnapomon, de úgy érezzük, hogy ott már nem igazán lépünk fel.

El tud árulni néhány kulisszatitkot erről az utolsó nagy koncertről?

Nagy vizuális megjelenés, tánckar, nagy zenekar, szimfonikus együttes, és így tovább. Hogy milyen volumenű ez az egész, azt a két vendégünk neve is el fogja árulni, tudniillik elfogadta a meghívásunkat Király Viktor, valamint Szikora Róbert és az R-Go. Nagyon komoly emberek ők, és nagyon megtisztelő, hogy részt vesznek ezen az ünnepen. Az egyéves terv teljesülésével 70 éves pályafutás áll majd mögöttem.

Az emlékeim szerint olyan magyar férfi könnyűzenei előadó még nem volt, aki 70 évig folyamatosan a pályán volt.

A világon sem. Olyan volt, hogy három, négy vagy öt évenként tartottak egy búcsúkoncertet, vagy egy-egy koncertet, de az, hogy 60-70 koncertet évente, és közben pókerkommentálás és műsorvezetés a tévében, ilyen nem volt.

Minden elhangzik majd ezen a koncerten, amit nagy slágerként ismerünk?

Ami belefér… 70 év alatt több mint 500 dalt énekeltem el, ebből legalább száz nagy sláger. Egy baráti társaságban pókereztünk, és közben ment a zene három órán keresztül, a dalaim, a dalaink mentek, amit a játékosok énekeltek. Tehát valószínűleg minden nem fér bele, de Klárika is, én is tartogatunk olyanfajta meglepetést, amit nem igazán hallhattak még tőlünk.

Hírdetés

Arra is készülnek, hogy a közönség legalább háromszor kérni fogja a Repteret akkor is, ha előtte kétszer már elénekelték?

Hát kettőnél többször nem tudjuk elénekelni, nem lehet.

Ha valaki 70 évet eltölt úgy egy pályán, hogy folyamatosan a saját stílusában marad, akkor annak van valamilyen titka. Jött egy korszakban a beat, ami azért a táncdalénekesek közül sokakat a háttérbe szorított, önt nem. Miért nem?

Azért, mert nem táncdalénekes vagyok.

Valóban, ezt vissza szokta utasítani.

Nem utasítom vissza, és nem pejoratív értelemben mondom, de a felvételekből, a dalok minőségéből meg kell hallani, hogy amit én énekeltem, egy operaénekes sem tudta volna elénekelni. A táncdalénekes pedig hangterjedelemben nem tudja ezt.

Ez volt akkor tehát a titok?

Az egyik. Sok titok van, mert ugye sokan azt firtatják, hogy hogyan bírja egy 87 éves énekes.

Nem a kora miatt firtatom, hanem inkább amiatt, hogy nagyon sok változás történt a zenében ennyi év alatt; idős énekesek vannak a világban mások is, mindig az az érdekes, hogy a sok változást hogyan élték túl.

Egy példát mondok: egy bevásárlóközpontban odajön hozzám egy fiatalember a gyerekével, a négy éves kisfiával, és azt mondja, hogy „szeretne a gyerek a művész úrral csinálni egy szelfit, mert a gyereknek maga a példaképe”. A négy évesnek. Ezt a titkot nehéz megfejteni még nekem is. Ez fantasztikus ajándék, a fiatalságnak a szeretete. De annyi ajándékot kaptam és kaptunk, de most csak magamról beszélek most! Ha nekem valaki sok éve azt mondja, hogy két kártyalapból lehet egy olyan, egy életen át tartó, sikeres televíziós műsort csinálni, amire ön is meg mások is odafigyelnek és nézik, akkor azt kinevetem… Lehet, hogy mint énekes nem vagyok világhírű, de mint pókerkommentátor, bármilyen furcsa, világhírű vagyok. Amerikától kezdve Anglián át mindenhol ismernek. De ha valaki egykor azt mondja nekem, hogy ilyen létezik, kinevetem.

A jövő évi tehát az utolsó nagy koncert, de ezek szerint nem hagyja abba, folytatja, folytatják, énekelnek?

Nem, nem hagyjuk abba, mert mi annyit kaptunk a közönségtől, hogy azt elmondani nem tudom. Bármennyi életem lenne és lesz még vagy lesz nekünk, nem tudjuk visszaadni, csak úgy, hogy addig maradunk, ameddig ők szeretnék.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »