Van erő a nyitáshoz (Design hét negyedszer)

A hivatalos megnyitót már tegnap délután megtartották a sepsiszentgyörgyi Magma kortárs kiállítóteremben, de a fő rendezvények ma rajtolnak az egykori dohánygyárban, és a szervezők remélik, hogy a gazdag hétvégi program sok és sokféle látogatót bevonz az immár negyedik kiadásához érkezett Design Hét eseményeire.

Fesztiválhangulatot szeretnénk, a kiállításokon, bemutatókon kívül partik, beszélgetések, műhelymunkák is lesznek – jelentette ki Damokos Csaba képzőművész, a rendezvény egyik ötletgazdája, aki két célt fogalmazott meg: egyrészt az alkotók számára akartak olyan fórumot teremteni, ahol együtt gondolkodhatnak, másrészt a közösségnek is meg akarták mutatni, hogy hol tart és mit tud nyújtani ez a szakma.

Nem volt egyszerű szabad hétvégét találni Sepsiszentgyörgy kulturális eseménynaptárában, de fontosnak tartották ennek a rendezvénynek a támogatását is, mert más formában helyezi fel a várost a világtérképre – állítja Vargha Fruzsina alpolgármester. A művészettörténészi végzettségű elöljáró elmondta: kihívás volt a nem erre szánt teret berendezni, a kezdeményezők azonban jó munkát végeztek, és a közönség kicsit újraértelmezheti a design fogalmát. Az alkotáshoz alázat, hitelesség és kreativitás kell, és képzőművésznek – festőnek, szobrásznak – lenni manapság anyagilag nemigen éri meg, de úgy érzi, itt megvan az erő ahhoz, hogy más irányba is nyissanak, ezért reméli, hogy idővel egy emeletnél nagyobb helyet kér majd a Design hét. Ami a mostanit illeti, ő maga arra biztat mindenkit, hogy fogják kézen egy hozzátartozójukat, és menjenek el a dohánygyárba a hétvégén.

Hírdetés

Lesz például egy okosváros-kiállítás is. Ezt Kósa András, a bukaresti Liszt Intézet vezetője ismertette: elmondta, hogy összeállításukban a digitális forradalmat, a fenntarthatóságot és a személyre szabottságot próbálták ötvözni, például olyan telefonos alkalmazás is létezik, amely a babakocsival járható helyeket mutatja. Legfontosabbnak azonban azt tartja, hogy két bukaresti, két budapesti és két erdélyi egyetem is jelen van a sepsiszentgyörgyi Design héten, és ez kiváló lehetőséget nyújt a párbeszédre.

Az egyik vendégintézmény be is mutatkozott: a budapesti Metropolitan magánegyetem oktatója, Slézia József elmondta, hogy volt mesterképzéses hallgatójuk, a sepsiszentgyörgyi Kovács Zenkő kereste meg őket, és a maga részéről reméli, hogy hosszú és tartalmas kapcsolat kezdődik az egyetem és a város, mint kulturális központ között. Az általuk hozott kiállításról Tatai Erzsébet elmondta: az elmúlt év legkiválóbb diplomamunkáiból, szám szerint 500 alkotásból válogattak össze 13-at úgy, hogy minél szélesebb keresztmetszetet nyújtson.

A megnyitó után a Partiumi Keresztény Egyetem előadásával rögtön meg is kezdődött a Design hét érdemi része.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »