Van-e kapcsolat a Jelenések könyve és 2012 között?

Van-e kapcsolat a Jelenések könyve és 2012 között?

A Biblia nem ad konkrét dátumot arra vonatkozóan, hogy mikor jön el a világvége, csupán jeleket közöl. Ilyen egyebek mellett a János Próféta által megírt Jelenések könyve. Vajon ki lehet-e belőle következtetni valamit 2012-re vonatkozóan?

A Jelenések könyve az Újszövetség része. Szerzője elmeséli, hogy csodás módon elragadtatásban részesült Patmosz szigetén, minekután előre látta az emberiség/a világ sorsát. Alapvető kérdések:

a Jelenések könyvének teljes szövege hiteles-e?az emberiségre vonatkozik-e?melyik korszakban várható a megvalósulása?

 

A Jelenések könyvét az Újtestamentum legrégebbi iratának tartják egyes kutatók, mert az időszámításunk szerinti 68-69. évben keletkezett. Az evangéliumok csak ezután születtek. Nem így vélekedik a keresztény teológia, mely csak az első és második század fordulójára datálja ezt a művet. Miért? – vetődik fel joggal a kérdés? Mert a Jelenések könyve nem válaszol meg olyan sarkalatos kérdéseket, mint Jézus fogantatása, születése és pályafutása, amelyből a teológusok azt szűrik le, hogy akkor csakis az evangéliumok után születhetett.

 

A Jelenések könyve a végidők várásával, pontosabban a végső idők eseményeinek kronológiai felsorolásával foglalkozik allegorikus formában. Magyarul senki sem érti biztosan, hogy melyik szimbólum, mit is jelent. Mindenesetre a boldog aranykor visszatérésével kecsegtet, amely a zsidóságnak más népek fölötti uralmában kulminál. Így az Ótestamentummal roppant mód összecseng. Ez úgy fogalmazódik meg a Jelenések könyvében, mint hogy a föld királyai, népei az új Jeruzsálembe viszik „dicsőségüket és tiszteletüket”. Vagyis ez volna az aranykor: egyetlen nép uralkodása mind felett. (Kicsit a Gyűrűk urára emlékezető fejtegetés.) Azért nem ártana megkérdezni erről a többi, nem keresztény népet is, nemde?

 

Vizsgáljuk meg, hogy a Bibliában milyen időszakra esik a boldogság hona! Itt bizony ellenmondásos jóslatokkal állunk szemben. A Jelenések könyve azt állítja, hogy a boldogság korszaka hamarosan be fog következni (22,7; 22,10; 22,12; 22,20). A paradicsomi állapot azonban az elmúlt 2000 esztendőben nem valósult meg. Holott több újtestamentumi igehely is ezt támasztja alá. Márknál (13,30) és Lukácsnál (21,32) a Jézus-alak így szól: „Bizony, mondom néktek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.”

 

Nem érhet senkit a kritika vádja, aki számon kéri és szemére veti a Szentírás alkotóinak vagy összeállítóinak, hogy a krisztusi jóslat már a bibliai időkben hamisnak bizonyult. Ez adta az okot később több pogánynak arra, hogy a keresztényeket kigúnyolják, hiszen nem egy, s nem kettő nemzedék telt el már azóta, s nem teljesedett be a jóslat. Eddig tehát nem találunk összefüggést a Jelenések könyve és 2012 között. Keressünk tovább!

 

Hírdetés

A másik kiindulási pontunk az lehetne, ha meg tudnánk határozni a helyszínt. Vajon hol fog majd létrejönni a második Paradicsom, azaz Isten országa, vagy a mennyek országa?

 

A Jelenések könyve közli, hogy az aranykora a Földön fog megvalósulni. Ez ellentmond Máténak, aki a „hegyi beszéd”-ben azt állítja, hogy valahol a mennyben (6,20). Lukácsnál (17,21) azt olvashatjuk, hogy Jézus a farizeusok kérdésére azt válaszolta, hogy: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa közöttetek van.” A Károli-fordításban ugyanez: az ország „tibennetek” található. Ez egy módfelett spirituális megközelítés. Ugyanakkor a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, mivel elképzelhető, hogy a Földön, emberi testben sikerülhet valamilyen módon kihozni magunkból a legjobbat. Ez a test-lélek-szellem harmóniának egyik megfogalmazása lenne. Hogy ennek mi köze van 2012-höz, az persze vitatható.

 

Voltaképpen olyan érzése támadhat az embernek, mintha a Jelenések könyve szándékosan nem adna útbaigazítást. De ez a Biblia más részeire is érvényes:

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Máté 24,42-44) – Ez Jézusra vonatkozik.

 

„Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.” (Márk 13,32-33)

 

A homály így már szinte áthatolhatatlan. A ma forgalomban lévő Jelenések könyvéből sokféle apokaliptikus részlet kiolvasható, de konkrétumok helyett inkább csak nehezen értelmezhető jeleket és útbaigazításokat kapunk.

 

Alaposabban elemezve a Jelenések könyvét, arra a következtetésre jutottam, hogy János ennek a korszaknak és a mai kereszténységnek a végét jövendölte meg. Gondolok itt a keresztény emberek értékválságára, a világ kátyúba jutására és a humanizmus szinte teljes hiányára ebben a technokrata és merkantil világban. E hipotézisem szerint világunk mai stádiumára a Jelenések könyvéből az a rész vonatkoztatható leginkább, amely a hetedik pecsét megnyitásáról és a hét harsonás angyal megjelenéséről szól. Midőn az angyalok megfújják a harsonáikat, borzasztó katasztrófák indulnak el a világban, szinte minden a fejetetejére áll. Tűz- és jégeső, rengeteg teremtmény elpusztul, az égből lehulló csillag megkeseríti sok folyónak és forrásnak a vizét, nagy csapás éri a Nap, a Hold és a csillagok egyharmadát, szörnyű lények jönnek fel az alvilágból, s rettenetes öldöklés megy végbe a földön, s négy angyal megöli az emberek egyharmadát. Majd a hetedik harsonaszó elhangzása után következtek a legszörnyűbb történések. Véleményem szerint eme csapások többsége még nem következett be, hanem mindezek előtt állunk jelenleg.

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Van-e kapcsolat a Jelenések könyve és 2012 között? appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »