„A földön békeség a jóakaratú embereknek!” – Ökumenikus üzenet karácsonyra

„A földön békeség a jóakaratú embereknek!” – Ökumenikus üzenet karácsonyra

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa, a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa december 5-én kiadott közös karácsonyi üzenetét olvashatják.

Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe. Ő a világ Megváltója, minden nép Üdvözítője. Benne és általa Isten sorsközösséget vállalt minden emberrel, különösen is a szegénnyel, a beteggel, a szenvedővel és a bűnössel. Jézus az Isten országát hirdette meg és hozta el erre a világra, az igazságosság és a kegyelem, a szeretet és a béke országát. Megnyitotta az emberiség számára az örök élet, a végső beteljesedés útját. Aki nyitott szívvel befogadja az ő evangéliumát, az hitben, reményben és szeretetben élheti az életét.

Az Egyház küldetése az, hogy ezt az örömhírt élje és hirdesse. Ezért az Egyház, bár küldetéséhez tartozik, hogy az egész világot átjárja a hit, a remény, és a szeretet kovászával, a pártpolitikai küzdelmekben nem vesz részt. Az elkövetkező hónapokban, amikor fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, az evangéliumi értékrendünk alapján tartsuk távol magunktól az alaptalan hangulatkeltést, a rágalmazást, és őrizzük meg a szeretet, az igazság, a másik ember iránti tisztelet értékeit.

Arra hívjuk hívő közösségeink minden tagját, és minden jóakaratú embert, hogy amikor nemzetünk jövőjéről dönt, akkor a család, az igazságosság, a szegényekkel való szolidaritás, a békesség és mindenki testi-lelki jólétének értékeit tartsa szem előtt.

Imádkozzunk mennyei Atyánkhoz, hogy a Béke Királya, a Betlehemben született Megváltó hozza el mindannyiunknak, családjainknak és az egész világnak az áldott békét.

Hírdetés

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békeség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14)

2025 adventjében

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa
Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa
Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »