Valóban Gyurcsány a főnök?

Valóban Gyurcsány a főnök?

Azt már megszoktuk, hogy a Fidesz és sajtója évek óta sulykolja, a baloldal vezetője Gyurcsány Ferenc. Ez egyre erősödő tendenciával már gyakorlatilag 2010 óta folyik, és úgy tűnik, az elszámoltatás helyett bő egy évtized alatt mintegy beteljesítő jóslatként meg is teremtették ezt a helyzetet. Csakhogy ez eleinte nyilván nem volt igaz.

A Fidesz viszont úgy vélte, azzal, hogy folyamatosan „összegyurcsányozza” az ellenzéket, egy üvegplafont is épít föléjük, amit soha nem tudnak átlépni. Mennyi ez számokban kifejezve? 5 százalék? Ja, nem, akkor 10? Ejnye, mégsem annyi, akkor 20? És hol a vége…? Az értelmetlen lezárások csak azért is dacból való erőltetése folytán lehet, hogy 2022 lesz, amikor is Gyurcsány Ferenc újra kormányzati pozícióba kerül. A feltevés az volt, a mindenkori fideszes kormány bármikor kiállja az összevetést az ország legutáltabb politikusával, aki mindig is gátja lesz a baloldal megerősödésének, ezért „tartották életben”. Csakhogy a való élet azért nem mindig úgy alakul, ahogyan azt tervezőasztalokon elkészítik.

Azt is elfelejtik, hogy 2006 nem ma volt. Azóta felnőtt egy generáció, akiknek már nem ugyanazt mondja Gyurcsány neve, mint nekünk. A világnézete pedig ugyanaz, mi egykor. Hajtóereje a magyarellenesség.

Mindazonáltal az elmúlt időszakban mintha a balliberális oldal prominensei is finoman hangolnának egy picit, már-már azt a látszatot keltve, mégsem olyan egyértelmű Gyurcsány első helye az összefogásban. Vegyünk sorra két állítást, majd ellenvetést.

Első állítás:

A Karácsony Gergelyhez köthető Medián nemrégiben kimutatta, hogy Karácsony a legnépszerűbb, Dobrev Klára a legelutasítottabb ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Dobrevet még Jakab Péter is előzi. Úgy tűnik tehát, hogy ezek alapján mégsem olyan biztos finoman szólva, hogy a sokak által már biztos befutónak tartott Gyurcsányné lesz a baloldali ellenzék jelöltje.

Hírdetés

Ellenvetés:

Egyrészt ez az eredmény még jól is jöhet Gyurcsánynak, legalább kissé árnyalja a képet, úgy tűnik, tényleg igaz, amit nagy szerényen hangoztat, „ő csak egy a sok közül az ellenzéki térfélen”. Minden bizonnyal megvan a terve erre is. Másrészt viszont a DK-nak van a leginkább mozgósítható aktivista hálózata, ha kell, meg tudják fordítani ezt az állást.

Második állítás:

Jakab Péter egy mai interjújában azt mondta, „Dobrev nehéz örökség”. Ezzel is olyan húrokat pedzegetett, hogy Gyurcsányék igencsak kellemetlenek a baloldali ellenzéki összefogásban, megint csak azt sejtetve, koránt sem az ő akaratuk érvényesül.

Ellenvetés:

Másrészt viszont pont ebben az interjúban állította, ha „ő a reguláris sereg”, akkor Fekete-Győr Andrásék (Momentum) képviselik a „szabadcsapatokat”. Valójában tényleg találó, de azért pontosabb, ha úgy fogalmazunk, már elnézést, de Jakab a tahó, Fekete-Győr pedig a csahos. Mégpedig Gyurcsány tahója és csahosa, e kettőhöz képest valóban egy megfontolt, már-már professzoros úriember képe rajzolódik ki előttünk Gyurcsány személyében.

Ezek a kis mellékzöngék valóban nem gyengítik Gyurcsányék helyzetét. De még ha nem is Dobrev Klára lenne a baloldal miniszterelnök-jelöltje, befolyása miatt a DK akkor is nyomást tudna gyakorolni a többi szereplőre. Ahogy egyébként 2004-ben pont Gyurcsány puccsolta meg a szintén hasonlóan báb szerepét betöltő Medgyessy Pétert, mint amilyen Karácsony Gergely is jelenleg Budapest élén, és lenne Magyarország miniszterelnökeként.

Mellesleg éppen március 1-jén jelentette be a Mi Hazánk, hogy hivatalosan is miniszterelnök-jelöltet állít, aki pedig nem más, mint az a Toroczkai László, aki 2006-ból pontosan tudja, mit jelent küzdeni Gyurcsány ellen, így ha valaki – már csak ebből a szempontból is – ilyen jelöltet szeretne támogatni, a lehetőség adott.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »