Nyolc évszázaddal ezelőtt a Rajna-vidéki és Loire-menti parasztok és polgárok ugyanannak a megdöbbentő jelenségnek lehettek szemtanúi. A két vidékről nagyjából egy időben gyermekekből álló, fegyvertelen seregek kezdtek el vonulni dél felé azzal a meggyőződéssel, hogy véghezvihetik azt, ami a királyoknak, lovagoknak és egyéb bűnös hatalmasságoknak nem sikerült: a Szentföld szaracén uralom alól történő felszabadítását. Céljukat nem érték el, a Földközi-tenger sem vált ketté, s legtöbbjük rabszolgaként végezte. De vajon mindez tényleg így történt?
A 20. században a források felülvizsgálatának köszönhetően jelentősen megváltozott a – sokak szerint a hamelni patkányfogó történetét is ihlető – történésekről alkotott kép. Kiderült, a krónikások hajlamosak voltak kiszínezni az eseményeket, ráadásul a legtöbben csak jóval a történések után vetették papírra a különös mozgalomról szóló beszámolójukat.
A korabeli források szerint az Úr 1212. esztendejének tavaszán (a húsvét és pünkösd közötti időszakban, vagyis március 25. és május 13. között) Rajna-vidéki szegény parasztok ezrei hagyták ott földjeiket, jószágaikat, hogy egy pásztorfiút, Nikolaust követve meginduljanak a Szentföld irányába. Céljuk Jeruzsálem visszaszerzése, és a szaracénok keresztény hitre térítése volt.
Keresztesek egy 1909-ből való könyvillusztráción
A trieri krónika szerint Nikolaus egy Simon nevű kölni serfőző fiaként született, azonban éppen a kölni beszámolók hallgatnak a fiú pontos származási helyéről. Akárhol is látta meg az Isten egét, nem kétséges, az ifjú remek szónoki képességgel rendelkezett. Ezt kihasználva naphosszat rótta az utcákat, és nagy sikerrel gyűjtötte maga köré követőit. Rövid idő alatt több tízezren csatlakoztak hozzá. A társaság meglehetősen vegyes képet mutatott, a gyerekek, nemesek és papok mellett rosszhírű csavargók, sőt, prostituáltak is beférkőztek az elhivatott keresztesek soraiba.
Az Itália felé tartó sereg a rettenetes út során a halálozások és a néhány visszafordulás következtében harmadára fogyott. Az Alpokon átkelő, éhségtől, szomjúságtól és egyéb csapásoktól sújtott csapatból végül mindössze hétezren jutottak el Genovába, ahol újabb csapás érte őket. Nikolaus sokáig hitegette a mozgalom tagjait, hogy Mózeshez hasonlóan szét fog nyílni előtte a tenger, azonban az óriási víztömeg nem mozdult meg.
III. Ince pápa
Voltak, akik csalódottságukban a hazaút mellett döntöttek, sokan azonban Genovában maradtak, a helyi családok ugyanis több fiatalt befogadtak. Mások Pisába mentek, ahonnan hajón indultak tovább Palesztina irányába. További sorsuk nem ismert. Többen Róma felé vették az irányt, hogy a pápa áldását kérjék (egyes krónikák szerint, hogy mentesítést kapjanak keresztesi esküjük alól), III. Ince azonban hazaküldte a különös küldöttséget. Voltak, akik – Ancona érintésével – a dél-olaszországi Brindisiben kötöttek ki.
A város püspöke azonban gyanúsnak találta a zarándokokat, és megtiltotta a lakosoknak, hogy segítsék őket a továbbjutásban. Akiknek pedig ennek ellenére is sikerült hajóra szállni, egy afrikai rabszolgapiacon, vagy kalózok fogságában végezték.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
