„Putyin mesterterve: így támadhatja meg a NATO-t”. Ezzel a címmel jelent meg tegnap délután egy cikk az egyik legolvasottabb magyar hírportálon. Az írás lényege, hogy egy orosz képviselő által frissen beterjesztett törvényjavaslat értelmében Moszkva vonja vissza a balti állam függetlenségének elismerését. utánajártunk, van-e lehetősége a fenti kétségtelenül hangzatos és számos kattintást hozó címadásnak.
Mivel a lépésről először orosz hírügynökségek számoltak be, érdemes az eredeti forrás alapján áttekintenünk pontosan miről is van szó. A tévesen állami hírügynökségként emlegetett Ria Novosztyi írta meg, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt egyik képviselője, Jevgenyij Fedorov az Állami Duma, azaz az orosz alsóház elé viszi Litvánia szuverenitásának kérdését. A politikus azt javasolja, a Kreml hivatalosan is vonja vissza a balti állam függetlenségének elismerését.
Vissza a múltba!
Fedorov központi érve az, hogy Litvánia függetlenségét sem a Szovjetunió, sem Oroszország nem ismerte el hivatalosan, ugyanis a Szovjetunió felbomlása előtt, még 1991 szeptemberében, tehát már a puccskísérlet után, a Mihail Gorbacsov által vezetett Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa határozott a balti állam függetlenségéről – Fedorov szerint alkotmányellenesen.
A képviselő azzal érvel, hogy Litvánia függetlenedése során nem tartotta be az egykori szovjet tagköztársaságok kiválásának törvényben rögzített menetét, nem tartottak népszavazást és nem volt egy jogilag szigorúan szabályozott átmeneti időszak sem.
Ez a fenti érvelés egyébként hamis, 1991. februárjában a litvánok elsöprő többsége a függetlenség mellett szavazott, más kérdés, hogy az akkori szovjet vezetés ezt a népszavazást semmisnek tekintette. Az egyébként rendkívül abszurd érvelés úgy folytatódik, az orosz alkotmány 67.1-es cikkelyének értelmében Litvánia ma is a Szovjetunió, pontosabban annak alkotmányban rögzített jogutódja, azaz az Orosz Föderáció része.
Érdemes megjegyezni, s erre már a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet, hogy Fedorovnak nem ez az első hasonló próbálkozása, 2015-ben egyszer már megpróbálta felszámolni a litván államiságot, akkor az orosz ügyészség vizsgálatot is indított a beadványa nyomán, de az ügy végül elhalt.
Mi az indíték?
Az teljesen világos, hogy Fedorov beadványa nem állna meg a nemzetközi jog előtt, ráadásul a Szovjetunió szétesése után létrejött 14 (a 15-ik maga Oroszország) önálló állam között valószínűleg egy sincs, amelyiknél hasonló érveléssel ne lehetne valahogy megindokolni, miért is kellene még mindig Oroszországhoz tartoznia. Adja magát a kérdés, mi lehet a cél. Az orosz-ukrán háború előestéjén láttuk, az Állami Duma alig néhány nappal a február 24-én kezdődő offenzíva előtt ismerte el Luhanszk és Donyeck szuverenitását, ennek a lépésnek a fordítottja előszele lehet egy újabb támadásnak?
Talán olvasóink is emlékeznek rá, az orosz-ukrán háborúhoz vezető hetekben nem egy katonai szakértő vélte úgy, a fő orosz stratégiai cél éppen a kalinyingrádi exklávé szárazföldi összekötése lehet az anyaországgal. Az időközben kitört háború ugyan zárójelbe tette ezt az elméletet, ugyanakkor teljesen kizárni nem lehet, azzal együtt sem, hogy az általunk megkérdezett geopolitikai szakértő, Robert C. Castel szerint ez a legextrémebb és egyben legvalószínűtlenebb forgatókönyv.
A NATO-orosz relációban geostratégiai jelentőségű, az orosz exklávét Fehéroroszországgal összekötő Suwalki-folyosó ellen indított támadás valószínűsége igen kicsi, de egy litván „szeparatistákkal” végrehajtott klasszikus „maszkirovka” már eggyel valószínűbb, bár kétségtelenül nehezen feltételezhető forgatókönyv – mondja Castel. Az sem véletlen, hogy úgy az oroszok, mint a NATO tartott már komoly, éppen a folyosó elleni támadással számoló hadgyakorlatot a térségben (2021 telén közös orosz-fehérorosz hadgyakorlat volt a térségben, egy évvel korábban pedig a COVID miatt maradt el egy hasonló NATO-gyakorlat), a napokban pedig épp az orosz balti flotta gyakorlatozik a térségben.
A Suwalki-folyosón biztosított szabad orosz mozgás jogát kihasználva kicsi zöld emberkék komoly bajt tudnak kavarni… Ha orosz, illetve fehérorosz csapatokat vonnak össze valahol Grodno (a város magyar neve hivatalosan Hrodna – a szerk. megj.) környékén, azok elég közel lesznek az ukrán határhoz is ahhoz, hogy Kijevet esetleg csapatátirányításra kényszerítsék. A kellő körítéssel mindezt jóval komolyabb fenyegetéskent lehet beállítani, mint amilyen valójában.
Castel szerint a legvalószínűbb ugyanakkor, hogy az oroszok a már sokat emlegetett eszkalálj, hogy deeszkalálhass-típusú fenyegetést alkalmazzák, azt remélve ettől, hogy a nyugati szövetségesek kétszer meggondolják a konfliktus fokozását.
Ez az egész valószínűleg a NATO erőforrásainak lekötéséről szól. Volt egy fenyegetés Finnország irányába, most a Baltikum van soron, a következő talán Románia lesz. A lényeg a NATO-vezetők figyelmének es a katonai erőforrásainak lekötése a kiemelt frontokon. A NATO-szakértők ahelyett hogy az ukránokat coach-olják, kénytelenek lesznek mindenféle védelmi terveken dolgozni, egyszer a Suwalki-folyosó környékén, máskor Romániában. Az orosz haditengerészet és a stratégiai légierő jelenleg nagyjából kihasználatlan Ukrajnával szemben, viszont remekül használható a NATO erőforrásainak lekötésére.
Ezzel együtt egy dolgot nagyon fontos megértenünk – véli Castel. Amennyiben az orosz vezetés bármikor úgy látja, a háború elkerülhetetlen a NATO-val, akkor teljesen racionális döntés az északatlanti együttműködés védelmének egyik gyenge pontjával, a Suwalki-folyosóval kezdeni. Pláne addig, amíg a skandináv bővítésre sor nem került – teszi hozzá.
Ezzel együtt fontos kiemelnünk, az orosz-ukrán háború egyik nagy tanulsága, hogy az orosz hadseregnek a Dnyeperig nem könnyű eljutnia, nem hogy a Rajnáig vagy még nyugatabbra. Egy nyílt NATO-orosz konfliktus továbbra is valószínűtlen, ha pusztán a nyers adatokat nézzük, óriási a nyugati fölény. Ezzel együtt a folyosó térségében bőven túlerőben van az orosz hadsereg. A legutóbbi, 2015-ös adat szerint 225 ezer katona állomásozott a nagyjából egymilliós régióban, azóta nem nagyon találni frissebb adatot. A globalsecurity.org szerint valahol 100 és 200 ezer között lehet a számuk. A NATO-jelenlét ennél jóval kisebb, a balti államokban legfeljebb néhány ezer fő (a nagyjából 140 ezres lengyel haderő, amelynek 20-25%-a területvédelmi tartalékos csak a rend kedvéért említjük meg itt), bár ők egész más feladattal bírnak, mint a határ túloldalán állomásozó orosz katonák. A kis létszámú NATO harccsoportok dolga, hogy háború esetén azonnal megszállják a legfontosabb infrastruktúrákat, hidakat, közlekedési csomópontokat, reptereket és addig tartsák őket, míg meg nem érkezik a NATO-erősítés.
Végezetül joggal merülhet fel, nem öngól-e Moszkva részéről egy újabb, komoly fenyegetés, hiszen ez is csak egy bizonyíték arra, hogy az oroszokat addig kell megállítani Ukrajnában, amíg lehet. Castel erre a felvetésünkre úgy reagált, bár a dolognak kétségtelenül van egy ilyen olvasata, az oroszok szemében sokkal inkább tűnhet szükséges elrettentésnek. Castel szavaival élve, Moszkva ezzel azt bizonyíthatja a NATO-nak:
legyőzni talán nem tudlak, de hogy őrültebb vagyok nálad, az biztos!”
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
