Vallomást tett Kočner lánya: Peter Tóth azt mondta, fütyüljünk az apámra, adjuk el mindenünket, mert a pokol vár ránk

Vallomást tett Kočner lánya: Peter Tóth azt mondta, fütyüljünk az apámra, adjuk el mindenünket, mert a pokol vár ránk

Nyitókép: SME/Jozef Jakubčo

Marian Kočner lánya az apja ellen tanúskodó egykori újságíró és SIS-ügynök, Peter Tóth vallomásának hitelességét próbálta kétségbe vonni a Speciális Büntetőbíróság előtt a Markíza-váltók ügyében folyó tárgyaláson.

Amikor Marian Kočnert tavaly júniusban letartóztatták a pozsonyi Kolibán található villájában, akkor kedélyesen távozott, a rendőrautóból pedig egyenesen a kamerába mosolygott.

Marian Kočner lánya, Karolína Kočnerová hétfőn, a Markíza-váltók ügyében folyó tárgyaláson arról vallott, hogy mi történt az apja letartóztatása után.

Kočnerová azt mondta a bíróság előtt, hogy a rendőri beavatkozás után Peter Tóth, volt újságíró és SIS-ügynök azonnal kapcsolatba lépett vele.

„Azzal hívott fel, hogy letartóztatták az apámat, majd hozzátette, jó lenne kitakarítani a házunkat“

– mondta Kočnerová. Tóthot végül a takarítónő engedte be a házba.

  „Amikor belépett a házba, azt kérdezte, hogy a biztonsági kamera elmenti-e a felvételeket. Azt feleltem neki, hogy hetente törlődnek a felvételek, mire ő azt kérte, hogy azonnal töröljék a biztonsági kamera azon felvételeit, amelyeken rajta van. Mi így is tettünk. Felhívtuk az illetékes céget, akik azonnal törölték a kamera felvételeit“

– mesélte Kočnerová.

Hírdetés

Azt, hogy pontosan mit csinált Tóth a Kočner-villában, nem konkretizálta.

Tóth gyógyszerekett szedett a fejére

„Amikor még járt hozzánk, gyakran arról kérdezgetett, hogy vannak-e titkos rejtekhelyeink a házban. Tőlem például azt is megkérdezte, hogy nem tudom-e, hol vannak a váltók”

– mondta Kočner lánya, majd hozzátette, Tóth azt monda neki, hogy „gondok vannak a fejével, ezért gyógyszert is szed rá“.

„A törés akkor következett be, amikor Tóth gyilkosnak nevezte az apámat”

– mondta Kočnerová az apja és Peter Tóth viszonyáról.

Tóth azt tanácsolta a családnak, hogy „fütyüljenek“ az apjukra és adják el mindenüket, mert „a pokol vár rájuk“. Ezután nem találkoztak többet.

Kočnerová ezután felolvasta a tárgyalóteremben azt a kommunikációt, amit Peter Tóthtal folytatott a Signal alkalmazáson keresztül.

A Markíza képviselői szánalmas próbálkozásnak minősítették Kočnerová vallomását, amivel csak az apja bűnösségét próbálta meg leplezni.

Teraz.sk/SME


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »