Lassan jogerőssé válnak az április 3-ai országgyűlési választások eredményei. Mint ismeretes, sokak félelmeivel, bizonytalanságával szemben nyertek a kormánypártok. Talán azt is mondhatjuk, hogy túlnyerték magukat. Kétségtelen, hogy ez a választási eredmény biztosítja hazánk stabilitását, azonban a további folytatás fontos kérdőjeleket vet fel.
Lassan jogerőssé válnak az április 3-ai országgyűlési választások eredményei. Mint ismeretes, sokak félelmeivel, bizonytalanságával szemben nyertek a kormánypártok. Talán azt is mondhatjuk, hogy túlnyerték magukat. Kétségtelen, hogy ez a választási eredmény biztosítja hazánk stabilitását, azonban a további folytatás fontos kérdőjeleket vet fel.
Talán itt sokkal érdekesebb az ellenzék reagálása a választások kimenetelére. Az egyértelmű, hogy az ellenzék eredményei, elért szavazati arányai messze alulmúlták az általuk is megfogalmazott – akár a legszerényebb – prognózisokat is. A választási vereség tudatosulásának első pillanatától megkezdődött a polémia, az egymásra mutogatás az ellenzék vezetői, különböző irányzatai között. Talán érdemes lehet ezt kissé közelebbről megvizsgálni.
Kissé humorosan kijelenthetjük, hogy e túlnyerést a kormánypártok nem kizárólagosan önmaguknak, hanem bizonyos tekintetben Márki-Zay Péternek, de inkább Gyurcsány Ferencnek és feleségének, és az őket intellektuálisan jelentősen alulmúló Momentum politikusainak köszönhetik.
Az talán egyértelmű, hogy a NER számos anomáliát, igazságtalanságot is felszínre hozott, azonban az ellenzék nem volt képes azt felismerni, hogy lehetetlen dolog konzekvensen a nemzeti érdekek és értékek ellen politizálni. Ez okozta vereségét.
Az ellenzék lényégében koncepció, és program nélkül indult el, fő mondanivalója a kormányfővel szembeni ellenérzés volt. Talán jogos kritikát is megfogalmaztak a NER bizonyos ellentmondásai, vagy egyes kormányzati intézkedések kapcsán. Lehetett volna kritikus pontokat találni a külpolitika, a büntetőjog gyengesége területén is. Ugyanakkor az általuk uralt területek működése egyértelművé teszi, ők is megtalálnák holdudvaruk haszonélvezői, vattaemberei számára a megfelelő kedvezményeket, pályázati lehetőségeket. Csak választási eredményeiktől függ, hogy milyen arányban…
Azonban az bebizonyosodott, nem lehet Magyarországon a neoliberális társadalom- és gazdaságfilozófia elvei szerinti jövőképet erőltetni. Sem a piaci alapon szerveződő egészségügyet, sem az így működő oktatást. Nem lehet lemondani az energiai ellátórendszerek, a tömegközlekedés állami tulajdonáról, az állami árszabályozás elvéről.
Meg kell védeni az országot a nyugat-európai szabadkőművesek, és az embercsempészek által szervezett migrációtól, az alapvető erkölcsi értékeket, a gyermekvédelmet lerombolni szándékozó LMBTQ-propagandától. Hiába fújják a sznobok, a széplelkek, bizonyos elvakult és tájékozatlan médiaszereplők, művészek, hogy ez gyűlöletkeltés, nyugodtan kimondhatjuk, hogy semmiképp sem az. A kormány csupán meghúzta az egészséges és az egészségtelen, a megmaradás és a feloldódás közötti természetes határokat.
A leginkább döntő kérdés az orosz-ukrán háború megítélése kapcsán hazánk helyzetének, lehetőségeinek megítélése volt. A témát kutató történészek majd részletes kutatásokkal ki fogják mutatni, hogy az utóbbi másfél hónap jelentette már közel félmillió fővel Magyarország története során a legnagyobb menekülthullámot. Zárójelben, ez arányaiban jelentősen meghaladta az 1916 augusztusi, a román betörést követő 2-300 ezer személyt, az 1939-es 150 ezer lengyelt, akik ötöde zsidó volt, az 1940-es 30 ezer franciát, az 1944 nyári, a németekkel együttműködő orosz, ukrán, kaukázusi százezreket. Az utóbbiak mentek tovább Németországba. Itt a Trianon, vagy Párizs után menekülő magyar százezrekről nem is beszéltünk.
Az óriási segítség mellett teljesen téves gondolat, politikai öngyilkosság volt az ellenzék részéről a fegyverszállítások, az esetleges katonai segítség, a gáz- és olajembargó felvetése. A gazdaság összeomlana, hazánk célponttá válhatna, nem beszélve az esetleges háborús veszteségekről még a feltételezett fegyverszállítás esetében is. Nyilvánvaló, hogy a vérontás azonnali beszüntetése, a fegyverszünet sürgetésén kívül hazánk semmit sem tehet egy világhatalom és egy regionális hatalom konfliktusában. Talán hálásnak kellene lennünk a jogfosztó ukrán nyelvtörvényért, az Ukrajna lakosságához képest jelentéktelen számú magyar kisebbség elleni atrocitásokért?
Az a kártékony felfogású Gyurcsány-házaspár veti fel e kérdéseket a mai politikában, akik 2004-ben teljes erővel kampányoltak az elszakított magyarság kettős állampolgársága ellen. Nyilvánvaló népszerűtlenségük miatt került előtérbe a hódmezővásárhelyi polgármester, aki sajnos a DK, vagy a még téveszmésebb felvetésekkel jelentkező Momentum narratíváit kellett, hogy kövesse. Nem értették meg, hogy a magyar lakosság túlnyomó többségének nem kellenek a neoliberális értelmezések, a magyar emberek konzervatív nemzet-, társadalom- és gazdaságpolitikát igényeltek, melyet a kormány képvisel. Márki-Zay Péter követte az ellenzék narratíváit, bár bizonyos kérdésekben igaza volt. Itt a többkulcsos személyi jövedelemadóra, és az üzemanyag-árrögzítésre lehet gondolni. A lakossági gázár védelme szociális és felelős lépés volt a kormány részéről, a hatósági benzinár esetében viszont differenciálni lehetett volna. Reggelenként megfigyelem, 10 autó közül csak mintegy kettőben ül több utas, a további nyolcban csak egy személy. Sok „menő” családnál ma már két-három autó is van. Arról nem is beszélve, hogy ostoba fiatalok gyorsulási versenyeket rendeznek ártámogatott benzinből…
Ismételten, Márki-Zay kampányolhatott volna a NER anomáliái, a gyenge büntetőjog ellen, a romló oktatáspolitika minőségi értékekkel történő felváltása mellett, de sajnos a mögötte álló liberális tömb pont az ellenkezőjére hangolta.
Más kérdés, hogy a kormányzati háttérstábok minden szavát figyelték, ahol tudták félreértelmezték, lecsapták kijelentéseit. Példaként, mikor kijelentette, tudja ki a zsidó a Fideszben. Ennek legfeljebb annyi a jelentősége, mintha azt jelentette volna ki, hogy tudja hány sváb, cigány, jászkun, horvát, esetleg katolikus, evangélikus, református, alföldi vagy dunántúli.
Márki-Zay Péter beismerte a kudarcot. Szövetségesei cserben hagyták. Helyében nem adnám vissza a parlamenti mandátumot, hogy Gyurcsány és Jakab igazolva érezzék magukat.
Mikor a választás estéjén a hódmezővásárhelyi polgármester nagy erőfeszítéssel, emberi tartással, méltósággal értékelte saját és pártszövetsége vereségét, megrendítő volt, hogy csak ő állt ki gyermekeivel a háttérben a közvélemény elé, a Gyurcsány-házaspár és Jakab Péter elszivárogtak, majd megkezdték a felelősség áthárítását. Becsületére legyen mondva Karácsony Gergelynek és Donáth Annának, hogy azért bizonyos szolidaritást vállaltak vele. Különösen érdekes az eltűnés Jakab Péter részéről, aki színvonaltalan megnyilvánulásaival és nagyrészt megélhetési és felkészületlen politikusaival eljuttatta a Jobbikot politikai mélypontjára, bár saját és közvetlen környezete egzisztenciális túlélését bebiztosította. Itt azért megjegyezhetjük, a Jobbik „néppárti” hanyatlását, és Jakab felemelkedését Vona Gábor indította el. Nem a néppártosodás, hanem az önfeladás volt a Jobbik tragédiája, a volt pártelnökök által kiválasztott, jelentős részben színvonaltalan és megélhetési politikusok hozták el a „fiatalok pártja” végleges lejtőre kerülését.
Ellenben külön öröm, hogy a nemzeti radikalizmus pártja, a Mi Hazánk jelen lehet a magyar törvényhozásban, és felelősen képviselheti a nemzeti érdekeket.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
