Öt esztendővel ezelőtt, 2017. január 15-én hunyt el a Gulágot megjárt Oloffson Placid atya. A bencés szerzetes fogsága ideje alatt élő hittel tartotta a lelket lágertársaiban, majd onnan szabadulva, noha bencésként nem működhetett, alázattal viselve a lehallgatást, azért szolgált, hogy rávezesse a híveket, mit jelent Isten mellett elköteleződve élni. Életszentsége példa mindannyiunk előtt.
Oloffson Károly Placid Rákosszentmihályon született, 1916. december 23-án. Középiskoláját a Budapesti Bencés Reálgimnáziumban végezte. Érettségi után 1933-ban belépett a pannonhalmi bencés rendbe. A teológiát Pannonhalmán végezte, magyar–német bölcseleti tanári diplomáját Pannonhalmán, Münchenben és Budapesten szerezte meg. 1940-ben doktorált a budapesti Pázmány Péter Egyetemen magyar irodalomból.
1939-ben szentelték pappá Szombathelyen. Utána egy évig káplán volt Győrszentivánban, majd egy évig tábori lelkész a komáromi és az érsekújvári hadikórházban. Ezt követően a soproni, a pápai és a budapesti bencés gimnáziumokban tanított.
1946 tavaszán aztán letartóztatták. Előbb az Andrássy út 60.-ban, majd a Markó utcai börtönbe került, majd a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága több év kényszermunkára ítélte a Szovjetunióban levő politikai foglyok számára készült Gulág rabtelepeken.
Ő maga így írt arról az időszakról: „Amikor az ítélet után a Szovjetunióba vittek, egy vagonban harmincketten voltunk. Tizenhárom napig fel sem tudtunk állni, de rajtam akkor olyan szörnyű fáradtság uralkodott, hogy alig tudtam imádkozni is!
(…) Emberileg lehetett volna a fogságomban is arra gondolni, hogy én most Jézusnak segítek a kereszthordozásban, de ez nem jutott eszembe. Viszont egyre inkább segítettünk egymásnak fizikailag és lelkileg is. Bennem akkor született meg a tudat, hogy mint lelkipásztornak, nem szabad összeroppannom, mert az a kereszténység csődjét jelentené! Nagyon össze kellett szednem magamat, hogy ne csak magamban tudjam tartani a megmaradás lelkét, hanem fogolytársaimban is.
1955. november 25-én térhetett haza, Pannonhalmán viszont nem kapott lakhatási engedélyt, édesanyjával élt Budapesten. Két éven át fűrészgéppel dolgozott betanított munkásként, majd kórházi mosodavezető lett. Innen is ment nyugdíjba húsz évvel később,1977. június 1-jén.
Mindeközben azonban, nem feladva a megszentelt, Istennek felajánlott életet, amikor csak lehetősége nyílt, triduumokat, lelkigyakorlatokat tartott számos helyen az országban, sőt Pozsonyba, Kárpátaljára és Csíksomlyóra is eljutott. Később a budai Szent Imre-templomban kisegítő lelkészként lelkipásztorkodott.
„Jézus mindig az Isten akaratát tanította – üzeni nekünk ma is Placid atya. – Amit nekünk tennünk kell! Mégpedig minden kompromisszum, minden mellébeszélés vagy magyarázkodás nélkül.
„Hogy föladjuk görcsös ragaszkodásunkat önmagunkhoz. Hogy rájöjjünk, önzésünk visz mindig a bajba. Jézus viszont éppen életünk megoldását hirdeti: az evangéliumot, az Örömhírt.
Oloffson Károly Placid OSB életének 101., szerzetességének 84., áldozópapságának 78. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2017. január 15-én hunyt el. Több százan vettek tőle búcsút és rótták le kegyeletüket a koporsójánál 2017 január 26-án, a budai ciszterci Szent Imre-templomban. Életével tanított, emberi tartásra nevelt.
Az idézetek forrása: Oloffson Placid OSB: Imádságos könyvem
Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila
Magyar Kurír
(he)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
