Valakik „Trianon 1920″ feliratot fújtak a „Románia első egyesítőjét” ábrázoló szoborcsoportra Sepsiszentgyörgyön

Valakik „Trianon 1920″ feliratot fújtak a „Románia első egyesítőjét” ábrázoló szoborcsoportra Sepsiszentgyörgyön

Ismeretlenek szombaton megrongálták Vitéz Mihály havasalföldi vajda sepsiszentgyörgyi szoborcsoportját – közölte a Covasnamedia.ro helyi portál.

A rongálók a fekete márványlapokkal borított talapzat hátsó oldalára a magyar zászló színeit,

Egy nappal korábban két rendezvényt is szerveztek a trianoni döntés 101. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön. A Sepsiszéki Székely Tanács a szoborcsoporttól pár száz méterre tartotta a hagyományos évfordulós megemlékezését, melyen a magyar nemzeti tragédiáról beszéltek a szónokok.

Hírdetés

Ennek befejezte után érkezett a szoborcsoport elé a trianoni döntést ünneplő román tüntetők csoportja. A Nemzet Útja (Calea Neamului) nacionalista szervezet hívására többnyire más településekről a városba érkező tüntetők hazafias dalokat énekelve, Trianont éltetve vonultak a szoborcsoporthoz.

Vitéz Mihály 1593-tól volt Havasalföld fejedelme, 1599-ben Erdély és 1600-ban Moldva fejedelmi trónját is elfoglalta, de még 1600-ban elveszítette mindhárom állam feletti fennhatóságát.

Alig két évvel később, 1984. június 5-én a szobor mögött erős robbanás történt, mely kioltotta egy ott játszó magyar gyermek életét, a szobrot azonban nem rongálta meg. A korabeli hatóságok terrorcselekménynek könyvelték el az eseményt, az elkövetőt azonban azóta sem azonosították. A magyar közösség a román politikai rendőrség, a Securitate provokációjának tekintette az ügyet, melynek következtében leváltották a megye intézményeinek magyar vezetőit.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »