„S mégis megkérdem tőletek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?” – Megoldás-e ez bármire is? Egy olyan népet ütni, vágni, gyalázni minden oldalról immáron 94 év óta, amely valójában a légynek sem ártott, egyszerűen csak szeretne megmaradni. Vajon miért fáj ez ennyire mindenkinek? Vajon miért érzik fenyegetésnek a létünket oly sokan? Semmi okot nem adtunk mi erre. Nélkülünk is szegényebb lenne a népek palettája, mint minden más nép nélkül. Ezért üzenjük minden gyújtogatónak, pingálónak és kőtörőnek, hogy nem fogjuk feladni, meg fogunk maradni. Töretlen hittel embernek és magyarnak. Nem ellenükre, hanem velük együtt.
Verecke
Ez hát a hon… Ez irdatlanhegyek közé szorult katlan.S az út… Kígyó vedlett bőre.Hány népet vitt temetőre.S hozott engem, ezer éve,Árpád török szava, vérebélyegével homlokomon…Szerzett ellen, vesztett rokonátka hull rám, mint a rontás.Perli-e még ez hont más?Fenyő sussan, lombja lebben:besenyő-nyíl a mellemben,szakadékok; szakadt sebek,útpor-felleg: megy a sereg,elmegy, s engem hagynak sírnak…Ágyékomból most fák nyílnak,fényes szemem kivirágzik,szájam havas vihart habzik,málló szirtbe temessetek,fejem alatt korhadt nyereg,két lábamnál lócsont sárgul -ősi jognak bizonyságul,mert ez az út, kígyó bőre,s kit nem vitt már temetőre,s ki tudja még, kit hoz erre,menni vele ölre, perre.
Kovács Vilmos
Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »