„Az én szavam, akkor vonom vissza, amikor akarom” – hangoztatta a legenda szerint előszeretettel Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) híres-hírhedt popmenedzsere, a könnyűzene mindenható ura. A kádári egypártrendszer a populáris zene képviselőinek is sok arcát mutatta: időről időre módosította, mit tilt be és mit enged, általában az új stílusok megjelenése okozott riadalmat a pártapparátusban.
Erdős Péter, akinek saját bevallása szerint olyan botfüle volt, hogy támaszkodni lehetett rá, és a Himnuszt csak onnan ismerte meg, hogy mások felállva énekelték, egy 1988-ban, halála előtt alig két évvel készült, szinte leltárszerű hangvételt megütő interjúban azt mondta, amikor betiltott egy nagylemezt, soha nem hivatkozott arra, hogy Aczél György vagy más felsőbb körökhöz tartozó kommunista hatalmasság utasította erre. Ugyanitt tette hozzá, azért volt példa arra, hogy őt is vezényelték, de ezt ilyenkor sem árulta el az érintetteknek.
Valószínűleg azért, mert így még nagyobb hatalmúnak tudta magát beállítani a rockszakmában, hiszen meg volt győződve arról, hogy mindazt, amit csinál, nála jobban senki nem tudná megtenni. A nagy manipulátor, aki a kommunista börtönöket többször is megjárta, mégsem rendült meg a munkásmozgalomba vetett hitében, a saját ízlése alapján engedett vagy nem engedett egy felvételt megjelenni, s még halála előtt is körömszakadtáig tagadta, hogy ez cenzúra lett volna. Kérkedett azzal, hogy előre látta: az egyszerre feltűnő két tehetség, Cserháti Zsuzsa és Szűcs Judith közül előbbi parkolópályára fog kerülni, utóbbiból pedig sztár lesz. Így is lett, de ne felejtsük el, nem jósolhatott nehezen, hiszen a végeredményre neki volt a legnagyobb hatása.
Aczél György kulturcézár tart beszédet (Fortepan/Urbán Tamás)
Az öntörvényű popcézárt egyáltalán nem zavarta, hogy tehetséges művészek karrierjét törte derékba, sőt büszkén emlegette, hogy leszokott a lelkiismeret-furdalásról, mert azt terméketlen emberi érzésnek tartja.
Nagy Feró a szerzőnek adott interjúban egy különös lemezgyári „malőrre” hívta fel a figyelmet: „A »Gyere kislány, gyere!« után nagy sikerünk volt a Német Demokratikus Köztársaságban és itthon is. Erdős Péter odajött hozzánk a fesztivált követően, és gratulált nekünk. Azt mondta, hogy érdekelné a dolog. Gyerekek, hozzátok be az anyagot, aztán majd meglátjuk! És akkor bevittük a hangfelvételeket, de nem történt semmi. Amikor leadtuk a lemezanyagot, még nem tudtunk róla, hogy ősszel lesz egy Neoton Disco, ami nagyon ismerős volt valahonnan. Felmerült bennem, hogy talán sokszor meghallgatták a mi lemezanyagunkat.”
A Beatrice az esélytelenek nyugalmával küzdhetett volna az MHV-vel, de Feróék csak 1989-ben döbbentek rá, hogy 1978–1981 között semmi sanszuk nem volt arra, hogy lemezük jelenjen meg Erdős Péter égisze alatt, aki még a rendszerváltás hajnalán adott interjúban is azt mondta: „Ha rajtam múlna, a mai napig nem engedném, hogy Nagy Ferónak lemeze legyen.” Feró, amikor látta-hallotta ezt az interjút, ledöbbent, mert egészen addig abban a hiszemben élt, hogy igazából nagyon kicsin múlt a sikeres megjelenés, csak valami miatt mindig elakadt.
„Tehát beadtuk a nagylemez anyagát, Erdős meghallgatta, ült rajta vagy két hónapig. Hogy mit kell azon ülni, azt nem tudom, de ült rajta. Utána behívott bennünket, és mondta, hogy a Nagyvárosi farkas nem kell. Meg az Angyalföld sem, adjunk be egy másik anyagot. Ő arra gondolt, hogy mindig ugyanazokkal a dalokkal próbálkozunk. Mondtuk, hogy rendben van, mikor hozzuk be? Amikor elkészül – mondta ártatlan tekintettel. Mondtam, hogy elkészült, van nekünk még tíz nótánk, behozzuk azokat is. Láttam rajta, hogy elkeseredett, mert már azt hitte, hogy fél évre megszabadul tőlünk. Nem szabadult meg, egy hétre rá vittük neki a következő anyagot. Meghallgatta, és azt mondta, hogy ez ugyanolyan agresszív. Nem szereti ő ezt a zenét.”
Koncertezik a Beatrice (Fortepan/Urbán Tamás)
A Beatrice a szélmalomharcban felőrlődött, 1981. augusztus 22-én Nagy Feró egy kiállításmegnyitón bejelentette a zenekar feloszlását.
Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője nemes egyszerűséggel „Erdős Péter és bandájának” nevezi a korabeli lemezgyári vezetést, amely mindenáron meg akarta akadályozni lemezkiadásukat, mondván, hogy nem lemezképesek, nem tudnak stúdióban felvételt készíteni, ráadásul rossz irányba nevelik a magyar ifjúságot. Schuster Lóránt a Honfoglalás című rockszvitjüknek szinte kalózkörülmények közötti rögzítésére így emlékszik:
„Ilyen ellenszélben azt mondtam, vegyük fel mi magunk a zenénket. Az akkori műszaki-technikai körülményekre jellemző módon a számokat egy négysávos Uher magnóval rögzítettük, amit az Állami Balettintézetből kértünk el a technikusunk közbenjárásával. Zene közben nem volt javítási lehetőségünk, csak azt tudtuk megtenni, hogy a számok középrészében külön hangsávra vettük fel a gitár- vagy az orgonaszólót. Természetesen kiderült, hogy lemezképesek vagyunk. A Kádár-rendszerben csak a Neoton »világhírnevéről« volt szó, de erről mindig az jut az eszembe, hogy ha Erdős Péter belém lett volna szerelmes, akkor mennyi lemezünk lehetett volna. De hát Erdős a nőket szerette.”
A P-Mobil zenekar (Fortepan/Urbán Tamás)
Végül a P. Mobilnak 1981-ben jelenhetett meg az első nagylemeze Mobilizmo címmel. Amikor átlépte a bűvös 100 ezres példányszámot, Erdőst nem hagyta nyugodni a kisördög, és a korabeli szokással ellentétben csak egyetlen aranylemezt nyújtott át a hattagú zenekarnak.
Az Edda 1979-es első kislemezének óriási sikere meggyőzte az illetékeseket arról, hogy jár nekik a nagylemez is. Az Eddának ugyanakkor sok számát kirostálta az MHV, ők pedig mindig megpróbálták az aktuálisan következő lemezre rátenni ezeket – nem sok sikerrel. Pataky Attila, az együttes frontembere úgy nyilatkozott, hogy rejtélyes okoknál fogva még a búcsúlemezükre, a Viszlátra sem kerülhettek fel a korábban betiltott dalaik.
„De nem akartunk mindig ezzel foglalkozni, mert ha az összes sérelmet és aljasságot magunkkal vittük volna, akkor felvághattuk volna az ereinket. A zsíros kenyér, a zöldszilváni és a lányok átsegítették a zenekart az akadályokon. Soha nem értettem, hogy miért nem szeretnek minket igazán, miért nem tudják megszeretni a zenénket, hiszen patinás dalok csalogatták őket. »Megunta nyakán a láncot, a lerágott csontokat, megunta a szolgaságot, érezte vadkutya« – ez miért nem volt jó nekik? Pártbizottsági gyűléseket lehetett volna ezzel megnyitni!”
Az EDDA zenekar 1990-ben (Fortepan/Urbán Tamás)
Pataky elmondta, soha nem foglalkoztak azzal, hogy megfigyeli-e őket az állambiztonság, próbáltak nem törődni a körülményekkel, és kénytelenek voltak elfogadni, hogy a rendőrök ott álltak a koncertjeiken.
„Behívatott egyszer magához az Ifipark igazgatója, és azt mondta, hogy nem játszhatjuk a Vadkutya című számunkat, mert ha műsoron tartjuk, abból bajunk lehet. Nos, bajunk az mindig lehet – gondoltuk –, így nem foglalkoztunk az intéssel. Aztán legközelebb már ott voltak az öltönyösök is, és elmondták, hogy nem játszhatjuk azt a lázító dalt. Mondtam, hogy márpedig játszani fogjuk, mert ezek vagyunk mi. Akkor hozzátették, hogy rendben van, de engem akár baleset is érhet. Ennek ellenére játszottuk tovább. Velünk egyébként nem foglalkozott annyit Erdős, el volt foglalva a Ricsével, a P. Mobillal, Hobóval, miközben mi végigturnéztuk a vidéki Magyarországot. Volt persze Táncdal- és Sanzonbiztottság is, de idővel megtanultuk, hogyan kell őket átverni. Vittünk be két vadállat dalt, amelyek persze nem mentek át, a többi viszont átcsúszott. Azóta már nincs sanzonbizottság, de az Edda még mindig él.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
