Vádat emeltek a korrupt debreceni ügyész és három NAV-os társa, valamint befolyással üzérkedő ügyvédek ellen

Vádat emeltek a korrupt debreceni ügyész és három NAV-os társa, valamint befolyással üzérkedő ügyvédek ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot tizennégy személy ellen a Debreceni Törvényszéken.

Hírdetés

A vádirat lényege szerint a bűnüldöző szervek látókörébe került, illetve büntetőeljárás alá vont személyek tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt három, a NAV regionális bűnügyi igazgatóságának – részben vezető beosztású – hivatásos állományú tagja, dr. Tilk Ferenc járási ügyészségi ügyész (fotónkon) és egy ügyvéd. A kifizetett jogtalan előnyért cserébe a csoport tagjai úgynevezett hatósági „védelmet” ígértek és működésük során megismert bűnügyi információkat szolgáltattak ki az arra jogosulatlan személyeknek, a büntetőeljárás alóli mentesülésük, vagy cselekményük enyhébb elbírálása érdekében.

A korábban letartóztatásban volt ügyész és pénzügyőr vádlottak az eddigi eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek.

A többi vádlott a bűnügyi információkat megvásárló személyek, továbbá két, befolyással üzérkedő ügyvéd.

A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel – huszonnégy év.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »