Vádat emeltek a Jobbik országgyűlési képviselője ellen

Vádat emeltek a Jobbik országgyűlési képviselője ellen

Vádat emeltek a Jobbik országgyűlési képviselője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat a Jobbik országgyűlési képviselője, Farkas Gergely ellen a Kecskeméti Törvényszéken. A politikus terhére rótt közigazgatás rendje elleni bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hírdetés

A vádirati szerint Farkas Gergely 2018 márciusában, az országgyűlési választást megelőzően – a Jobbik Bács-Kiskun megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerületben nyilvántartásba vett képviselőjelöltjeként – az LMP nyilvántartásba vett képviselőjelöltjének egy beszélgetés során felajánlotta, hogy ha visszalép a választástól, kifizeti neki a kampányra addig fordított hatszázezer forint költségét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ezen felvetéssel a vádlott a másik képviselőjelöltet passzív választójogának gyakorlásában anyagi juttatás ígéretével törekedett befolyásolni, amely ajánlatot azonban a jelölt visszautasított.

Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – a legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség Farkas Gergelyt gyanúsítottként hallgatta ki, a politikus tagadta bűnösségét.

A vádiratban a vádlott terhére rótt közigazgatás rendje elleni bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »