Nagy jelentőségű művészeti esemény bolygatta fel 1483. május 28-án a firenzei polgárok életét. Flandriából a tengeren keresztül megérkezett Hugo van der Goes Jézus születését ábrázoló impozáns méretű szárnyas oltára. Szicíliát is érintve az Arno folyón jutott fel Firenzébe. Itt tizenhat férfi szállította a Santa Maria Nuova kórház Sant’ Egidio templomába, ahol a Portinari család kápolnájában állították fel. Habár nem ez volt az első flamand alkotás, amivel a firenzei művészek találkoztak, egyértelműen ez gyakorolta rájuk a legnagyobb hatást. Különösen az arcvonások valósághű ábrázolását és a tárgyak, illetve a táj aprólékosan részletező festésmódját dicsérték. De hogy kerül Flandriából Itáliába egy oltár?
Tommaso Portinari 1428-ban született Firenzében, de több mint huszonöt évig Brugge-ben élt a Medici család bankjának képviselőjeként. 1470-ben vette feleségül a szintén firenzei születésű Maria di Francesco Baroncellit. A férfi negyvenhat, a lány tizenöt éves volt. Tíz gyermekük született, ebből három szerepel az oltáron. Tommaso flandriai tartózkodása idején rendelte meg Hugo van der Goes németalföldi festőtől a Jézus születése oltárt, hogy a Portinari család kápolnáját díszítse.
A megrendelőt a bal oldalszárnyon látjuk két fia, Antonio és Pigello társaságában. A jobb oldalszárnyon felesége, Maria di Francesco Baroncelli látható lányukkal, Margaritával. A család ruházata és frizurái a korabeli flamand divatot követik. Az elrendezés szimmetrikus, a szülők térdelve, összetett kézzel imádkoznak, kicsivel mögöttük gyermekeik utánozzák mozdulataikat. Pigello kivételével mindegyik családtagot a védőszentje kíséri: a családfő mögött piros ruhában, zöld köpenyben a mezítlábas Szent Tamás áll, kezében lándzsával. Mellette Szent Antal, aki harangot és rózsafüzért tart a kezében. A jobb oldalon mintegy tükörképként láthatjuk a család női tagjait és védőszentjeiket.
A megrendelőt a bal oldalszárnyon látjuk két fia, Antonio és Pigello társaságában.
A kibontott hajú Szent Margit piros köpenyben áll, kezében nyitott könyvet és keresztet tart, lábainál egy sárkány hever. Bár vészjósló tekintete és éles fogai félelmetes külsőt kölcsönöznek neki, jelenléte nem fenyegető, csak jelzésértékű, Szent Margit attribútumaként kapott helyet a képen. Mellette díszes ruhában Mária Magdolna áll, kezében a kenőcsöstégellyel, amellyel a Biblia szerint bekente Jézus lábát. Nemcsak a család, de Mária Magdolna hajviselete, a borotvált homlok és a díszes, széles pánttal összefogott konty is követi a korabeli divatot. De vajon miért nem szerepel a képen a legkisebb gyermek, Pigello védőszentje? A válasz egyszerű. A kisfiút csak később festette rá az oltárra Hugo van der Goes. A gyermek még ráfért, de a védőszentjének már nem volt hely.
Észrevehetjük, hogy a szentek és a családtagok eltérő méretarányban kerültek a képre. A családtagok kisebbek, a szentek nagyobbak. Hugo van der Goes, bár teljes mértékben ismerte a reneszánsz anatómiáját és térszerkezetét, szándékosan nem alkalmazza azt, hanem visszatért a középkori hierarchiához. A méretbeli különbséggel a szereplők társadalmi és vallási hierarchiában elfoglalt helyzetét jelezte.
A jobb oldalszárnyon felesége, Maria di Francesco Baroncelli látható lányukkal, Margaritával.
Bár az oltárkép három részből áll, a háttérben ábrázolt összefüggő narratív történet megszünteti a megosztottságot. A bal szárnyon, a háttérben Máriát és Józsefet látjuk, amint Betlehem felé tartanak a szamárral. A középső tábla hátterében egy angyal adja hírül a pásztoroknak, hogy megszületett a Megváltó, míg a jobb szárnyon a háromkirályok érkeznek lóháton.
Noha a múzeumokban az oltárokat szinte mindig nyitott állapotban látjuk, egykoron a liturgikus rendnek megfelelően zárták, illetve nyitották: vasárnap és a különböző ünnepnapokon, például karácsonykor és húsvétkor nyitva voltak, böjti időszakban és hétköznapokon pedig zárva.
A Portinari-oltár külső oldalszárnyaira a korabeli németalföldi hagyománynak megfelelően grisaille-technikával készült, szobrokat imitáló angyaliüdvözlet-ábrázolás került. Bal oldalon, egy fülkében Máriát látjuk, jobb kezét egy nyitott könyvre – feltehetően a Bibliára – helyezi, feje fölött a Szentlélek galambja repül. A jobb oldali szárnyon Gábriel arkangyal, bal kezében keresztes bot, jobb kezével felfelé mutat. Máriát a megszokott testhelyzetben örökítette meg a festő, Gábriel mozgásban lévő alakjának megformálása viszont sokkal eredetibb. Térde behajlik, kezei a levegőben, mintha épp most érne földet.
Az oltár legismertebb és legtöbbet reprodukált része a középső nagy kép. Dávid király palotájának romjai között látjuk a csecsemő Jézust, aki meztelenül, fénysugarakkal körülvéve fekszik a földön. Mária, József, különféle angyalok és a pásztorok imádkozva állnak körülötte. Jézushoz legközelebb az édesanyja térdel, akit az ikonográfiai hagyományoknak megfelelően kék ruhában, hosszú, kibontott hajjal látunk. Kezét finoman összeérinti, szelíd kedvességgel néz kisfiára, és bár nem érnek egymáshoz, erős a kapcsolat közöttük. De miért fekszik egy újszülött gyermek meztelenül a hideg földön?
Dávid király palotájának romjai között látjuk a csecsemő Jézust, aki meztelenül, fénysugarakkal körülvéve fekszik a földön.
Miért nem az anyja karjában vagy a jászolban festette meg a festő? A válaszhoz olvassuk el a XIV. században Svédországban élt Szent Brigitta látomását: „A Szűz lent térdelt nagy tisztelettel, imádságra készülvén és hátát a jászolnak fordította. (…) És miközben ott volt az imádságban, láttam, ahogy a gyermek a méhében egyszer csak megmozdul, és hirtelen, egy pillanat alatt adott életet fiának, akiből olyan kimondhatatlan fény és pompa sugárzott, hogy a Nap sem volt hasonlítható hozzá, és elhomályosított ama gyertya fényét is, amit Szent József tett oda, hogy egyáltalán bármily fény legyen. Az isteni fény azonban megsemmisített bármily anyagi világosságot, mint amilyen a gyertya (…) Láttam a Dicsőséges Csecsemőt, ahogy ott feküdt a földön, meztelenül és ragyogón. A teste tiszta volt bármiféle portól és a szennytől. Aztán hallottam még az angyalok énekét, amely a csodálatos édességgel szólt és nagyon szép volt.”
József a kép bal szélén, az oszlop mellett áll, családjától távol, elkülönülve. Tommaso Portinarihoz hasonlóan mintha csak külső szemlélője lenne az eseményeknek. Levetett saruja jelzi, hogy a földi szférából itt lépünk át a mennyei térbe. A képen különféle ruhába öltözött, a földön térdelő vagy a levegőben röpködő szigorú, hosszú arcú angyalokat látunk. Tizenöten vannak, a szám utalás a rózsafüzér tizenöt rejtélyére. Ünnepélyes, komoly megjelenésük éles ellentétben áll a három pásztor robosztus és egyben vidám alakjával, akik minden igyekezetükkel az újszülöttre koncentrálnak. A realisztikus ábrázolásmód és a személyiséget is kifejező arcok nagy hatással voltak a firenzei művészekre, különösen Domenico Ghirlandaióra. Ő a Pásztorok imádása című 1485-ös festményén hasonlóan egyénített arcú embereket mutatott be.
József a kép bal szélén, az oszlop mellett áll, családjától távol, elkülönülve.
Az újszülött világrajövetele hiába örömteli esemény, a festményt áthatja valami mélyről fakadó szomorúság, amely a korabeli nézők számára – akik sokkal jártasabbak voltak a vallási szimbólumok jelentésében – még egyértelműbb volt. Nézzük meg tüzetesen az előtér gyönyörű csendéletét! A fehér liliom Mária szűzi tisztaságára utal, a tűzliliom viszont Jézus kiontott vérére. A harangláb Mária hét fájdalmát jelképezi, míg az íriszt kard formájú levelei miatt tekintették Mária-szimbólumnak. Simeon ugyanis azt mondta Máriának, amikor Jézust bemutatta a templomban: „a te lelkedet is tőr járja át”.
! A fehér liliom Mária szűzi tisztaságára utal, a tűzliliom viszont Jézus kiontott vérére.
A vörös szegfű a passió egyik szimbóluma. Levele és termése is szög formájú, ezért Krisztus jövendő kereszthalálára utal. A párkány mentén szétszórt ibolya, ez az illatos virágú, szerény kis növény Mária alázatosságát szimbolizálta. Lila színe pedig Krisztus szenvedéseit juttatta a korabeli néző eszébe. A búza is hagyományosan keresztény szimbólum: az utolsó vacsorán Jézus megtörte a kenyeret, és azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. Ily módon a búzaköteg előrevetíti Jézus halálát, de az élet körforgására is utal, ami a keresztények számára a megváltást és a feltámadást ígéri.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
