Lankás út vezet az apró családi házakkal ölelt péceli futballpályához, mely a Huszár utca végében, egy valódi kis katlanban fekszik. A gyepen Vasas-mezes edző adja az utasításokat, de nem visszhangzik minden szava, sehol egy kidagadt ér a fején, mint kollégái egy részétől megszokhattuk. Irigylésre méltó higgadtsággal magyarázza el a bóják közti feladatokat Pécel- és Barca-mezes tanítványainak, az ötfős kis csapatnak. A tizenéves fiúk olykor fegyelmezett mozdulatokkal teljesítik is őket, persze van, aki lóg. – Balázska, nyújtsunk, nyújtsunk, ne mással foglalkozzunk – szól a finom helyreutasítás, és a 9 éves megszólított enged. A mester dicsér, felment, de egyszer sem korhol, még a kabaréba illő megoldásoknál sem.
Pedig nem a híres kölni edzőképző különdíjasa, még csak sportpszichológiai képesítse sincs. Ő Váczi Zoltán, a 90-es évek cselgépe, a magyar Paul Gascoigne – játéktudása és alkoholfogyasztási teljesítménye a hasonlat alapja –, az egyik utolsó olyan középpályás, aki mert és tudott úgy a labdához nyúlni, hogy attól tátva maradt az ember szája. Megfordult számos NB I-es csapatban, a válogatottban, 36 évesen is hívták a Bundesligába, de nem ment, erről később.
http://mno.hu/
– A kicsi ügyes, de picit lusta, a ducibbnak elképesztő akarata van, sokra fogja vinni – értékeli a fújtató fiatalokat a Vasas-legenda négyszemközt. Látszik rajta, hogy odáig van a munkájáért. Pedig nem sok edzőt elégítene ki, hogy 9–15 éves, egyelőre ingatag mozgású csemetéknek tartson foglalkozást, őt viszont ez élteti. NB I-es meccsekre nem jár, a tévében is ritkán nézi őket. A véleménye azonban még mindig markáns, ha a magyar foci kerül szóba.
– Szépek az új stadionok, de előbb futballt kellett volna csinálni. Ahogy például a 90-es évek elején a bolgárok, tizedannyiból, mint mi most. Világbajnoki 4. hely lett az eredménye. Miközben az akadémiákba milliárdokat ölünk, egyetlen nemzetközi mércével is kiemelkedő játékos sem jön ki onnan. A taós pénzek szépen csengenek, de azért a futballban dolgozók pontosan tudják, hogy előfordul: ha valaki sportcélra kap társasági adót, akkor egyesek visszaosztanak 25-30 százalékot oda, ahonnan jön. A pénz egy része így el is folyik.
Váczi nem nevez meg klubokat, de tapasztalatnak nincs híján: a megyei ligákban felnőttek mellett dolgozott edzőként, míg most a péceli és az ózdi korosztályos csapatok egyéni képzését vezeti. Teljesen átszervezné a kicsik bajnoki rendszerét: területi helyett országos szinten játszatná a csapatokat, így nem fordulhatna elő, hogy a Honvéd „idejön és rúg harmincat. Kinek jó ez?” Követendő példaként hozza fel Békés megyét, ahol román és szerb csapatok is indulnak. A magyar gyerekek itt már tizenévesen szembesülnek az agresszív stílussal, sokat tanulhatnak. A külföldi beáramlást csak ezen a szinten támogatja, a felnőtteknél ellenzi, de itt is a múltbeli rossz élményekből táplálkozik. – Anno Ebedli vagy Törőcsik volt az etalon, akiért kijött a néző, de a mai NB I-ben a játékosok jó része már külföldi. A Fradiban is egyik Ciric, a másik Cukic, mint a búcsúban… És ha már itt tartunk: nyílt titok, ahol sok a szerb, ott a játékosok visszaosztanak a fizetésükből az edzőnek. Az egyik fővárosi klubban annak idején kilenc szerb légiós volt, ebből egy-kettő volt kezdő, a többi a padon csücsült. Megérte nekik, kaptak ötezer eurót, abból kétezret leadtak az edzőnek, aki odahozta őket, mindenki jól járt.
– Ha kivédem, öt fekvő, öt felülés, ha kifejelem, tíz – Váczi immár a gólvonalról dirigál, majd a harmadik kapura lövést a felső lécre bólintja, amit egy srác nevetéssel nyugtáz. – Nem csak a rúgó, mindenki csinálja, gyerünk, gyerekek! – fojtja belé a kacajt Zoli bá. Szenvedély, szenvedés és a legnagyobb öröm: ezeket sorolja, amikor arra kérem, öntse szavakba érzéseit a futball kapcsán. Elsősorban rendes embernek nevelni, ez a legfőbb elv nála, csak ezután jön minden gyakorlat. Talán saját sorsa a mérce. Váczi ugyanis nem csak a pályán volt lehengerlő, a kocsmában is kevesen tudták lenyomni. Éveken át futballozott olyan véralkoholszinttel, mellyel más a mosdóig sem jutott volna el. De erről meséljen inkább ő maga.
http://mno.hu/
– Békéscsabán úgy ment, hogy felkeltünk, elindultunk délelőtti edzésre. Útközben volt három bódé, mind a háromból kaptam egy sört. A borozóban találkoztunk, én whiskyztem, a többiek boroztak, Szarvas Jani sörözött, Horváth Béla két deci konyakot ivott. Aztán edzés. Délután ugyanez a kör, végül a Pálma presszóban zártuk a napot. Egyik idegenbeli meccs előtt Pásztor Józsi (a Békéscsaba akkori edzője– a szerk.) kocsmájában találkoztunk. Meghívtam Józsit egy boros kólára, ő visszahívott, így ment egy darabig. Aztán buszra szálltunk, elmentünk Kispestre, rúgtam két gólt, nyertünk, és jöttünk haza. Ez azért mehetett így, mert az edzésen nem volt kecmec: mindhalálig játszottunk ott is, ahogy a meccseken is. Olyan közönségünk volt, hogy nem tudtál rosszul futballozni – emlékszik vissza a gólvágó, aki bronzérmet nyert 1994-ben a Békéscsabával, majd később a Vasassal is. Hajnali négykor tízezrek fogadták a székesfehérvári szezonzáróról hazaérkező csapatot. A delírium Váczi számára akkor ért véget, amikor a Vasasba igazolt; állítása szerint egy évbe tellett, mire kitisztult a szervezete, de azóta nem iszik. – Békéscsabán a végén már 1 deci whisky, 1 deci cherry brandy volt a menü, másképp nehezen csúszott. Ma a kamillatea.
Már sokszor nyilatkozott róla, nem brahiból csinálta. Másképp nem tudta volna elviselni a sztárságot, hogy mindig tőle várják a gólokat, a meccs megnyerését. Amikor a Fáy utcába került, a cigaretta maradt stresszűzőnek. A szertárban szívta a csikket a mérkőzések szünetében, miközben Gellei Imre (a Vasas akkori vezetőedzője – a szerk.) az öltözőben magyarázta a taktikát. – Nem érdekelt, ki mit mond erre, ahogy az sem, mi volt a csütörtöki edzésterv. Nekem az volt a horgásznapom, csak ültem a pecabottal meg a csomag cigimmel, és kitisztult az agyam. Illovszky Rudi bácsi tudta, hogy én ettől leszek jobb. Mondta is Gellei Imrének, hiába büntet meg, ő duplán kifizeti nekem az összeget másnap. Mert ha lógok is, tiszta fejjel másnap én fogom hozni a meccset.
http://mno.hu/
Ma már elképzelhetetlen, hogy ilyen életvitellel valaki a legmagasabb szinten játsszon, de Váczit még külföldre is hívták. A Békéscsaba Intertotó Kupa-menetelése során kiejtett Drezda és a Werder Bremen is csábította, de ő nem akart napi 20 kilométert futni. Görögországba viszont ment volna az első osztályba, ám visszahívták a próbajátékról, mondván, hogy a Torgyán leszólt: kell a Fradinak. – Utáltam a Fradit, de profiként igent mondtam, csak az érdekelt, hogy a pályán lehessek. Azonban a vezetőség behívatott, és mondták, hogy ha a fizetésemből leadok 100 ezret, akkor kezdő leszek, ha nem, ülök a padon. Nem vagyok madár, az utóbbit választottam.
Edzés végeztével, immár cigivel a szájában, felülünk a kétsoros péceli lelátóra, az egyik szék mellett három deréknyi fatönk áll ki a földből. Akármerre kanyarodunk a múltban, a magyar futballt fojtogató korrupt módszerekbe botlunk. Szinte magától értetődő, hogy az ő csapatainál is jöttek apukák, akik pénzt tömtek volna a zsebébe, ha kezdő lesz a gyerekük. A szenvedélyt viszont szerinte nem ez öli ki a magyar játékosokból. – Mi vagyunk talán az egyetlen ország, ahol kétszer alapoznak hosszan az évben, nyáron és télen. Máshol nem pihennek hónapokat, Angliában karácsonykor is van forduló. Mi meg csak futtatjuk a játékosokat, amíg a végén már a labda látványától is elhányják magukat. Sokakat ez éget ki teljesen.
Lassan lemegy a nap Pécel fölött, de újabb cigaretta gyullad, a politikával zárjuk a beszélgetést. Váczi ugyanis a fanatikus Vasas-drukker Schiffer András rábeszélésére felkerült az LMP országos listájára a 2014-es választásokon. Viszont nagy hibának tartja, hogy nem hazai pályán, Angyalföldön indították, ott Schiffer húga volt a jelölt. – Van két menhelyes kutyám, így a sport, a gyermek- és családvédelem mellett az állatok védelme voltak a témáim. De kiszálltam, nem érdekel már a politika, úgysem az történik, amit a kisember szeretne. Hogy mi lenne, ha András visszatérne, és hívna? Elgondolkoznék.
Búcsúzunk, de Váczi marad. Pécelen, a kopott gyepszőnyegen a kicsikkel. Ez számára a világ közepe.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.25.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
