Üzenet a térkép széléről – nem csak Gázában folyik a vér

Újra felgördült a függöny a véres közel-keleti Broadwayn, és a világ (mármint az a kisebbsége, aki épp nem csak és kizárólag a foci vb-vel foglalkozik) borzongva, iszonyodva nézi e borzalmas musical újabb felvonását. Mindenki igyekszik véleményt formálni, és formálni mások véleményét. Izrael ezúttal már annyira vállalhatatlanul viselkedik, hogy a fősodratú média is kénytelen a tárgyilagosságnak legalább a látszatára adni. Persze ettől még nem remeg meg a hírszerkesztők keze a klaviatúrán, ha „izraeli önvédelemről”, vagy „terrorellenes akcióról” kell írni. Persze a cionisták szerint meg éppen, hogy őellenük esküdött össze az egész világsajtó, amelynek van pofája egy izraeli légiriadóról szóló riport és egy Peresz-interjú között beszámolni arról is, mennyien haltak meg Gázában.

Nincs új a nap alatt, amióta csak létezik szervezett nyilvánosság, minden háborúban minden hadviselő fél igyekszik legitimmé tenni saját küzdelmét, illegitimnek feltüntetni az ellenség sötét céljait – és persze mindig meg vannak győződve arról, hogy a gonosz média csak őket bántja, pedig a másik mennyivel aljasabb dolgokat csinál. E sértődés luxusát azonban csak azok engedhetik meg maguknak, akikre egyáltalán odafigyelnek. Akiken vitatkoznak, akik mellé odaállnak, vagy akiket elítélnek. Akik rajta vannak a globális nyilvánosság térképén.

Az iraki keresztények nem ilyen szerencsések. Pedig rettenetes sors az övék is. Amióta az Egyesült Államok hamis bizonyítékok alapján lerohanta az országot, folyamatosan a különböző iszlamista csoportok célkeresztjében élnek. Valaha közel másfél millióan éltek Irakban, mára alig több mint ötszázezren maradtak. A többieket elüldözték, vagy meggyilkolták. Az elmúlt hetekben Szíria után Irak nehezen összetákolt felépítménye is véglegesen összeomlott, egyre nagyobb területekre teszi rá kezét az „Iraki és Levantei Iszlám Állam” nevű téboly-kommandó. (Nem is olyan régen még az USA szövetségesei és patronáltjai az Aszad elnök elleni harcban.)  Ezek a Mohamed nevében fékevesztetten gyilkoló vadállatok mindkét országban bestiális kegyetlenséggel gyilkolják a keresztényeket (is, meg úgy általában mindenkit, aki nem egészen pontosan ugyanolyan, mint ők).

Moszult egy hónapja foglalták el, a közel kétmilliós városban azóta tombol a pokol. A közelben levő, keresztény többségű Karakoshból egy domonkos rendi szerzetes utolsó e-mail-je ez volt: „(…)Amit látunk, amit megélünk ezekben a napokban, az nem más, mint egy igazi katasztrófa. Mar Behnam kolostora és más templomok a lázadók kezére kerültek. Ide is elérkeztek, öt perce törtek be Karakoshba. Körülvettek, halálra vagyunk ítélve… Imádkozzatok értünk! Nem tudok többet írni… itt vannak a kolostor közelében.”

Hírdetés

Olvashattuk ezt a megrázó, döbbenetes üzenetet egyetlen magyar hírportálon is? A Katolikus Egyház hivatalos portálja, Kurír közölte, tehát a szerkesztőknek még a fordítással se kellett volna bajlódni. Mégis magasról tettek az egészre. Gondoljunk csak bele: ha ezt egy rabbi, vagy egy palesztin imám írta volna, vajon ugyanígy nem tudnánk róla? Az előbbitől visszhangzott volna az éter hetekig, de még az utóbbit is egészen biztosan lehozta volna a radikáljobbos média. Ám e kétségbeesett segélykiáltásra mégis süketnek bizonyult az ATV-től a Kurucinfóig mindenki. Hallottuk-e megszólalni a DK-tól a Jobbikig egyetlen pártot is az érdekükben? Hölvényi György KDNP-s képviselő legalább fogadta vezetőiket Brüsszelben, ám itthon párttársai, meg úgy általában a magyar kormány mélyen hallgat az ügyben. Számoljuk csak meg, hány meggyilkolt palesztin gyereket, lerombolt gázai házat láttunk megosztva a Facebookon? És hány elpusztított templomot, keresztre feszített (nem, ez nem egy költői kép: szó szerint megfeszített) iraki keresztényt? (Mindettől persze a palesztin dráma semmivel sem lesz kevésbé rettenetes, Izrael politikája nem lesz kevésbé aljas.)

Persze igazságtalan volna egyedül a magyar médián és közéleten elverni a port. Valójában a világsajtó és a nagyhatalmak vezetői ugyanilyen cinikus közönnyel mennek el a keresztényüldözés mellett. Még a cukipápától, Ferenctől is csak egy vérszegény „aggódásra és együttérzésre” futotta, ahelyett, hogy világosan kimondta volna, hogy népirtás folyik amelyet azonnali nemzetközi beavatkozással kell leállítani.

Az iraki keresztények pedig értetlenül állnak azelőtt, hogy legalább annyit, ha nem többet szenvednek, mint az izraeli-palesztin konfliktus áldozatai – mégis, tizedannyi embert se érdekel a sorsuk. Szegények, nem értik, hogy az ő üldözésesük és legyilkolásuk nem illeszthető bele a nagy világpolitikai játszmák frontvonalaiba. Az ő handzsárral levágott fejükből nem lehet ágyúlövedéket csinálni, amellyel a másik oldalra lehet tüzelni. Az ő vérük nem lehet üzemanyaga sem a cionizmusnak, sem az antiszemitizmusnak.

Az egyetlen bűnük, hogy a nagyvilágban senki sem gyűlöli és senki sem szereti őket. Nem léteznek számunkra. Hamarosan egyáltalán nem fognak létezni. Amikor az az utolsó iraki keresztény is elmenekül, vagy megölik, az majd vezető hír lesz. Egy napig…Talán…

Balogh Gábor


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »