Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
A tékozló fiú történetének számtalan változata lehetséges. Természetesen a legszebbet már megírták, drámai és lírai fordulatokkal. Ma a szentmisében Lukács tollából olvassuk Jézus meséjét. A történet azonban nem ott kezdődik, ahol elindul. A legtöbb esetben jóval korábban kezdődik az a folyamat, ami egyszer csak elindít valamit. Semmit nem tudunk itt az anyáról. Meg sincs említve. Következésképpen lehetséges, hogy meghalt vagy elhagyta őket. Tény, hogy nincs róla említés, és ez döntő lehet mindabban, ami történik. Bennem régtől motoszkál a gondolat: ha lenne anya a jelenetben, vajon akkor is így alakult volna a történet? Átveheti az apa az anya szerepét is? Lehet kettő az egyben?
Ismerjük Rembrandtnak A tékozló fiú hazatérése című festményét, amelyen az apa az eléje roskadó embermaradvány vállára teszi a kezét. Ha jobban megnézzük képet, az apa jobb kezéről kivehető, hogy női kéz.
Az is fölvetődött bennem: ha a tékozló fiúnak nem apja van, hanem anyja, akkor otthon ragad. Akkor nem megy el a portáról. Ismerjük a mamahotel jelenséget: vannak fiúk, akik nem akarnak elmenni otthonról. De így, három férfi egyetlen aszszony nélkül? Szinte menekül otthonról a legkisebb. Anya nélkül sivár az élet, robbanásig feszült a légkör, senki sem érzi jól magát, és mindenki mást okol a helyzetért. A történet végén ez kitetszik az idősebb fiú szavaiból. A nagy kérdés az, hogy a tékozló fiú megtér, vagy csupán hazajön. Nem tud mit kezdeni magával, és egyszer csak hazajön. De vajon megtér-e, vagy csak hazatér?
Szeretnék idézni egy mai harmincéves fiú leveléből: „Apámmal nem tartom a kapcsolatot, anyámnak szüksége van rám, és még a barátnőimet is mindig tudomásul vette. Nekem pedig segítség, hogy anyám mos, főz rám, és néha még a hivatalos ügyeimet is intézi. Otthon megvan minden kényelmem, saját bejáratú, nagy szobám, amit úgy rendeztem be, ahogyan én akartam. Jól keresek, így legalább könnyebben tudok spórolni, és jut a szórakozásra, bulizásra is. Meg persze tudok félretenni a lakásra, hátha egyszer megtalálom a páromat.” Kérdezhetnénk: megtalálja-e? Mennyi pár nélküli fiú és lány reménykedik abban, hogy talán egyszer sikerül!
Az Egyházban a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a történetből hiányzó anyai szeretetet – a női otthonosságot – teremti meg. Ezért fontos, hogy a nők merjenek nők lenni, gyermeket, férjet megtartó anyai szertettel és szerető öleléssel.
Nézzük csak Jézus keresztútját! Mindenütt, ahol megjelennek az asszonyok, ott könnyektől áznak az arcok: Mária, Veronika, siránkozó asszonyok, s végül a kereszt alatti fájdalomban Mária és Magdolna. Mindenütt és végig ott vannak, ahol a legnagyobb a szenvedés.
Van egy visszatérő rossz álmom: otthagyom a szülői házat, és amikor visszatérek, már idegenek lakják. Az evangéliumi történetben az a nagyszerű, hogy van kihez visszatérni. Az élet sokszor nem követi ilyen hűségesen az evangéliumot. Gyakoroljuk a visszatérés művészetét! Van honnan visszatérni. Van kitől bocsánatot kérni. Isten megbocsát, mert szeret és szereti a Fiát.
Jézus a mi idősebb testvérünk. Éppen az ellenkezője annak, mint amit a történetben hallottunk. Ő közbenjár értünk is, kérleli az Atyát, sőt közénk áll, és felfogja a pofonokat is. Ha lennének ilyenek.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
