Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Ha bűneinket, Uram, felrovod, Uram, ki az, aki előtted megállhat? Ezt a fájdalmas igazságot énekelteti velünk az Egyház, valahányszor egy embertársunkat temetjük. Való igaz, ha bűneink szerint ítélnének bennünket, szerencsétlen sorsunk lenne. Mi azt reméljük, nem a bűneink alapján ítélnek, hanem gyümölcseink, vagyis jó cselekedeteink alapján.
Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című kisregénye vizsgálati regény, amely arról szól, hogy egy derűs nyári napon leszakad Peru legszebb hídja, s az éppen arra haladók a mélybe zuhannak és szörnyet halnak. Az író annak jár utána, hogy ez nem véletlen. Mindegyikük sorsa az volt, hogy éppen arra járjon, s éppen akkor a hídon legyen. Talán kissé fatalista ez a szemlélet, bár a regény remekmű. Nem föltétlenül igaz ugyanis, hogy a csapások a bűneink következményei. Jézus erre is utal a mai evangéliumban azzal a kijelentésével, hogy akik meghaltak, azok sem bűnösebbek, mint a többi galileai. Az ilyen esetek lényege, hogy észhez térjünk, amíg nem késő. Ki vétkezett: ez vagy a szülei? – kérdezték a Mestert a tanítványok a siketnéma láttán. Sem ez, sem a szülei. Hanem az Isten szándékának kellett beteljesednie rajta – feleli Jézus.
Ma azonban mindenkit vétkesnek mond. De nem abban az arányban történnek a bajok, ahogyan egyikünk vagy másikunk vétkesebb. Az igaz, hogy a bűnös élet sok kockázattal jár, mégis terméketlenségre van ítélve. A kegyelem az, ami termékennyé teszi az életünket, illetőleg az együttműködés a kegyelemmel. Egy paptársamtól hallottam, hogy az ötvenes évek végén, amikor a téeszeket alapították, szőlővidéken volt káplán, ahol a nagygazdák jórészt szőlőtulajdonosok voltak. Az egyik gazda, akitől szintén elvették a szőlőjét, azt mesélte, hogy a szeme láttára húzgálták ki a tőkéket a földből. Addigi élete és családja fő műve volt az a kiválóan termő szőlőterület. Elvették, és a tőkéket mind kihúzgálták, mert a vezetőség akkor úgy döntött, hogy valami mást kell termelni ott, mondjuk, krumplit vagy babot. Tessék elhinni, mondta a gazda, majd megzavarodtam. Két lányom volt, a szőlőt mégis jobban szerettem, mint a lányaimat, mert azokat az asszony gondozta. De a szőlőben több ezer szőlőtő volt, és én mindet ismertem, egytől egyig. Amikor metszettem, sokszor megnéztem őket. Megálltam mellettük, s eltöprengtem, hogy melyik vesszőt hagyjam, melyiket vágjam. És láttam, amint kiszaggatták őket a földből.
Gondoljunk a vincellérre Jézus példájában! Igaz ugyan, hogy sem a szőlő, sem a fügefa nem az övé, de ő foglalkozik velük és szereti is őket. Akkor is szereti, ha nem teremnek: sajátos kapcsolatban van velük. Szereti növényeit, virágait, fáit. A haszonelvűség szempontjából azonban ez másként néz ki. Miért foglalja itt a helyet? Hogy nem terem, az csak egy dolog. Hasonló eseteket lehetne felhozni sérültekkel kapcsolatosan is. De a hely! Igen, a hely – érték! Hogy valaki ember, az minőségi állapot. Ez a hely az élők rendjében nemcsak azzal több, hogy az ember beszélni meg gondolkozni tud, hanem azzal, hogy jó cselekedetei vannak. Alkotni tud, együttműködni a Teremtővel! Aki ezt nem teszi, csak a helyet foglalja.
A nagyböjt ideje lehetőség, hogy termőre fordítsuk az életünket. Tegyünk jót, és akkor nem csak a helyet foglaljuk itt.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
