Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Amikor csodálattal állunk meg Urunk megtestesülésének titka előtt, szemléljük, hogy Isten nem egy személytelen természeti erő, hanem egészen különböző és velünk mégis egészen egy személyes valóság, akinek neve, szíve és arca van, aki ebben a Szívben, Arcban és Névben kimondja önmagát, miként az apostol is tanúsítja: ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.
Betlehem titkában ráébredünk, hogy Jézus megvilágosít minden embert, vagyis embersége által részesít bennünket isteni életében. Ezért is ábrázolja jászla mellett a keresztény hagyomány az ökröt és a szamarat, a zsidóság és a pogányság képviselőjét. E két állat – a két kerub helyett – a szövetség ládájává avatja a jászlat, amelyben most Isten dicsősége közöttünk lakozik. A pásztorok az angyal köszöntésekor hallották: Dicsőség a magasságban Istennek, a jászol pedig megmutatja nekik, hogy Isten dicsősége az Ember, és általa az ő dicsőségéből részesedik minden ember, ez a békessége a jóakaratú földi embernek: Ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében.
Aki öröktől fogva van, ő lett testté. Testét pedig pólyába takarták, szalmára fektették, s ez az egyszerű esemény a képi hagyomány számára már itt, a születésnél a keresztáldozat megjelenése: a szalmaszál olyan, mint a kereszt egy-egy szálkadarabja, a bepólyáltság pedig a halotti leplek valósága, Mária így állt ott a jászol és a kereszt mellett, s helyezte el Fiát mindkét barlang bensejében. Miként ők testére nézve csak testét látták, de lelki szemükkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, látva testi szemünkkel a kenyeret és a bort, lássuk és szilárdan higgyük, hogy az ő legszentebb teste és vére élő és valóságos. És így van az Úr mindenkoron híveivel, amint ő maga mondotta: Íme, én veletek vagyok egészen a világ végezetéig. (Assisi Szent Ferenc)
A szalma az eledel és a keresztfadarab képének összekapcsolódásával eucharisztikus szimbólummá, oly sok betlehemnél pedig – Szent Brigitta látomása nyomán – a Kisjézust körülvevő napkoszorú egy-egy sugarává lesz. A születés, a táplálás, a megváltás titka így már a jászolnál összekapcsolódik egymással, és úgy mutatkozik meg, mint Isten dicsőségének kinyilvánulása. Jézus emberségét követve ugyanis részesedünk az ő isteni életében, s hogy födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. Menjünk mi is Betlehembe! Azaz a jászol elé térdelve lépjünk rá az átalakulásnak erre az útjára, amely a menny kapuja felé vezet. Ott megint meglátjuk majd a napkoszorút – ez veszi körül a megdicsőült Krisztus és Szűzanya ábrázolásait is –, ami már ismerős lesz, mert tudni fogjuk róla, hogy az Úr születésének, tápláló szeretetének és újjáalkotó irgalmának titka ragyog benne. Engedjünk tehát e három titok nagy vonzásának, mert ezek által a Lélek szívünkbe vési a Szót, az Igét, miként ezt Máriával és Mária is tette, s így már beléphetünk a mennybe. Isten országa köztetek van, hozzánk ma ennek Kezdete és kezdőünnepe érkezett el.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
