Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Az egység hetében vagyunk, amikor szerte a világon a keresztények egységéért imádkozunk. Ilyenkor arra szoktam gondolni: vajon bennünk egység van-e? Mi magunk egységesek vagyunk-e? És a lelkünk egységben van-e vagy darabokra törve? Lelkünk egységét a bűn töri meg, az alapvető emberi önzés, ami eltávolít a másik embertől, és magányossá tesz bennünket. Először magunkban kell helyreállítani az egységet, mert csak úgy leszünk képesek arra, hogy elfogadjuk a másikat, a másként gondolkodó, másként hívő embert.
A ma olvasott evangélium Krisztus igehirdetésének és közösséget teremtő művének kezdetét írja le. Az akkori zsidók számára Galilea, a pogányok Galileája, nem a legjobb ajánlólevél. Nem éppen onnan várják a Megváltót, és nem éppen így. Ráadásul Keresztelő Jánost éppen csak börtönbe vetették, és már itt van egy újabb igehirdető. Ez mindenképpen gyanús. De legalábbis különös. Lenyűgöző a tény, hogy miként gyűjt magának tanítványokat Jézus. A tengerparti séta közben dolgozó embereket lát, és megszólítja őket. Más evangéliumi részekből tudjuk, hogy a meghívott halászok éppen az esti fogás sikertelenségén szomorkodnak, miközben mossák, tisztítják, javítják hálóikat. Két dolog tanulságos ebből számomra: a munka lehetőség arra, hogy találkozzunk Istennel. A munka közben is szól hozzánk Isten, ahogy Szent Teréz is mondja: „fazekak közt is ott jár Isten”. Csak figyelmesnek kell lennünk, csak oda kell fülelnünk a hívó szóra. A bencések jelmondata sem véletlen: „Imádkozzál és dolgozzál!” Szent Benedek figyelmeztet, hogy a tétlenség a lélek ellensége, életrajzában pedig biztatja a kapáját elveszítő gót szerzetest, miután visszaadja neki azt: „Dolgozz tovább, és ne szomorkodj!” S a másik tanulság: a hálók tisztogatása nem éppen életünk bonyolult viszonyrendszereit akarja jelenteni? Ahogy mi is sokat boncolgatjuk a szálakat, ahogy próbáljuk tisztogatni, rendezni az életünket, éppen aközben fog megszólítani Isten. Ebben a tisztogatásban ő nagy erőt vél felfedezni. Akinek van türelme ehhez és a munkájához, akinek van türelme ahhoz, hogy a feladatait elvégezze, akiben megvan a képesség, hogy a munka érdemi része után még leüljön, és előkészítse az eszközöket a következő feladathoz, abban megvan a képesség arra is, hogy emberekkel törődjön, hogy gondos kézzel vezessen másokat, és segítsen nekik kibogozni a saját életük hálóját. Az tud csak mások támasza lenni, aki a maga életét rendben tartja, rendszeresen tisztogatja, foltozgatja. Megszenteli Krisztus a munkát, és az embert helyezi a középpontba. Ha csinálsz valamit, az ember legyen az első. Aki ugyanolyan élőlény, mint te, aki ugyanúgy vágyik a jó szóra, a kedvességre, a mosolyra, a türelemre, a jóságra, a szeretetre és az elfogadásra, mint te. Sokszor elfelejtjük ezt, és csak magunkra figyelünk, a saját szempontjainkra. Kimerültséghez, kiégéshez vezet a túlságos magunkkal foglalkozás. Meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt. „Kövessetek engem!” – ez a kulcs. Induljunk el Jézus után, amikor ideje van, vonuljunk mi is magányba az Atyával, de azután legyünk az emberek között az örömhír követei, a gyötrelmek enyhítői! Ámen.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
