Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Az Atyától jön minden, amivel Krisztus rendelkezik; Krisztustól jön, amit a Lélek az apostoloknak ad. A Lélek igazságából és szeretetéből adnak az apostolok „minden népnek”. Romano Guardini e sorai a búcsúbeszéd központi gondolatát állítják elénk: az Atya szüntelen munkálkodik, s miként Krisztust nekünk adta mint önmaga kinyilatkoztatását, a Lélekben részesedett tanítványokban ugyancsak jelenvalóvá akar lenni a világban. A ma olvasott szentírási szakasz ennek kereteit is elénk tárja: parancsteljesítés, otthonlét, a Lélek, az ebből fakadó béke és visszavárás.
Rossz csengése van a parancsteljesítés szónak, Jézus mégis ezt várja el tőlünk. Mert ha hitelt adunk az Atya igazmondásának, vagyis e feltétlen bizalomnak a vonzásában akkor is teljesítjük törvényeit, amikor nem értjük azokat, valami új kezd kibontakozni a világban. Az első Ádám ugyanis éppen a bizalom kiküszöbölésével vétkezett, indította el a bűn folyamát, és vesztette el otthonát. A második Ádám pedig, Krisztus, aki éltető Lélek, az Atyára való feltétlen ráhagyatkozás által lehelt Lelket a világba, s ment át az Atya országába. A legnehezebb helyzetekben sem lelketlenül kell tehát döntenünk a Jézus által elénk tárt parancsok mellett, hanem azzal a benső meggyőződéssel, hogy ezzel folytatjuk Krisztus művét, s hogy ezekben a döntésekben formálódik, csiszolódik bennünk az új Ádám hasonlatossága.
A János-evangélium elején így hangzik Isten és az ember első szóváltása: – Mit kerestek? – Rabbi, hol laksz? – Gyertek, és meglátjátok. Az utolsó vacsorán pedig ezzel fordul tanítványaihoz a Mester: lakóhelyet veszünk nála. E lakóhely, a paradicsom eddig elzárt kapuja a Keresztrefeszített oldalának megnyitásával tárul fel, és valahányszor belépünk Jézus társaiként ennek titkába – akár a szentségek vétele, akár pedig a különböző élethelyzetek evangéliumi megélése által –, a hazatalálás egy lépését tesszük meg, ugyanazokat a tetteket visszük végbe, mint Jézus: láthatóvá tesszük az Atya jóságát.
A közös otthonban az otthonteremtők és az otthonra leltek „együtt lélegeznek” – együttéreznek egymással. A Lélek ajándékozása annak a kinyilvánulása, hogy az Atya és a Fiú ugyanúgy szeret bennünket, ugyanúgy ajándékozza nekünk önmagát, mint az isteni személyek magukat egymásnak. A Lélek jézusi ajándékozása az Atya új igenje a teremtésre. A teremtmények visszafogadása pedig nem csupán a bűnbeesés előtti állapotba való visszatérés, hanem a Szentháromság életébe való befogadás, ami által jelenvalóvá válik bennünk a Fiú, és egyre jobban megismerjük az Atyát, akit eddig csupán a Fiú ismert, látott.
Ahogy a Fiúban megbízott az Atya, a Fiú ugyanúgy bízik a Lélekkel átitatott Egyházában, és ahogy ő ráhagyatkozott az Atyára, az Egyház ugyanúgy bízhat Urában. Ez a tapasztalat a belső béke forrása, amelyet elevenen tartva képes elhagyni az Egyház közössége és a hívő lélek is az elvilágiasodás állapotát, és éltető lélekké lenni a világ számára, vagyis ráhangolni Isten eljövendő uralmára. S ha az Egyház tagjai erre az eljövendő országra nem úgy tekintenek, mint mindent megtorló hatalomra vagy utópisztikus vigasztalásra, hanem úgy, mint a szeretetben való találkozásra, akkor a Fiú öröme már most érzékelhető és éltető lesz a tanítvány számára és a tanítvány által.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
