Az „új kormányzati struktúra” legtalányosabb részlete az oktatásügynek a Belügyminisztérium alá rendelése. Tudomásom szerint soha a magyar történelemben nem volt példa arra, hogy a belügyminiszter irányítsa, és legmagasabb szinten felügyelje az oktatásügyet.
Mert persze kifogásokat lehet emelni a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak a miniszterelnöki kabinetiroda hatáskörébe vonása ellen is. De ez utóbbi megoldás mellett – tekintettel az „egyre fokozódó nemzetközi helyzetre” – lehet érveket is felhozni. Miként az egészségügy belügyminisztériumi felügyelete – noha a magam részéről elfogadhatatlannak tartom – indokolható az esetleges újabb „járványok” nyomán bevezetendő „szükségintézkedésekkel”.
Az orvosoknak és az ápolóknak egy „rendkívüli egészségügyi helyzetben” időlegesen megtiltják a felmondást, korlátlanul átvezényelhetik őket másik munkahelyre, de ami a legrémisztőbb: a belügyi szervek szoros figyelemmel kísérhetik ténykedésüket, könnyebben gyűjthetnek róluk információkat, továbbá a „lázadó”, vagyis a Covid-diktatúra őrülete ellen felszólaló egészségügyi dolgozókat el is távolíthatják munkahelyükről. (Esetleg büntetőeljárás alá vonhatják őket.)
De milyen indokkal lehet alátámasztani az oktatásügy Belügyminisztérium alá rendelését? A Nemzetbiztonsági Bizottság szerdai ülésén Harangozó Tamás MSZP-s képviselő (sosem gondoltam volna, hogy bármilyen kérdésben is hasonló aggodalmak gyötörnek egyszer, mint egy MSZP-s politikust) feltette Pintér Sándornak a kérdést: miért került a Belügyminisztérium irányítása alá az oktatás és az egészségügy? A belügyminiszter szerint „erre már korábban is volt példa” (az oktatásügyet mikor irányította a Belügyminisztérium?) majd, szokása szerint, mellébeszélt és közhelyeket puffogtatott. Mint mondta, „a tárca feladatait mindig a kor követelményeinek megfelelően kell meghatározni”, és „bízik benne, a jelenlegi vezetők ezeknek a követelményeknek meg tudnak felelni”.
Miért nem képesek az általunk eltartott és a „nép akaratából” megválasztott politikusok bármilyen fontos kérdésről is őszintén és igazat beszélni? Mint azt szinte naponta halljuk, „háborúk, járványok évtizede jön”, „óriási kihívások előtt állunk”, és „meg kell védenünk a magyar embereket”. Orbán Viktor is beszélt már arról, hogy 2030 körül micsoda óriási változások következnek be… De ezek az „óriási kihívások” vajon miért indokolják, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium felügyelje az iskolák életét?
Pintér Sándor személye sem teljesen mellékes ebben a homályos és gyanús történetben. A rendszerváltásnak nevezett eseménysorozat óta eltelt bő három évtized számos rejtélye és megválaszolatlan kérdése közül íme az egyik: miért ragaszkodik Pintér Sándor személyéhez ilyen makacsul Orbán Viktor? Amióta miniszterelnök (1998 és 2002 között is így volt), Pintér Sándor tölti be a belügyminiszteri posztot. Egyetlen más miniszteréhez sem kötődik ennyire. Pedig Pintér Sándor egy „szürke eminenciás”: ritkán készül vele interjú, politikai-világnézeti kérdésekről pedig sohasem nyilatkozik. Egyáltalán nem lehet tudni, hogyan gondolkodik a magyarság sorskérdéseiről, az előttünk álló „hatalmas kihívásokról”. Mi az a titokzatos erő, amely Orbán Viktorhoz köti? Miféle háttérhatalmak (netán titkosszolgálatok) állnak mögötte? Olyan jelentős eredményeket ért volna el a bűnözés visszaszorítása terén, ami személyét ilyen mértékben nélkülözhetetlenné teszi? Alig hiszem.
Ugyanakkor ellenőrizhetetlen híresztelések keringenek arról, hogy része volt az 1990-es évek zűrös olajügyeiben, és különös kapcsolatokat ápolt bizonyos bűnözői csoportok vezéreivel. Mi igaz ezekből a mendemondákból? Különös továbbá az is, hogy Pintér Sándor személyét, de még minisztériumának ténykedését is milyen kesztyűs kézzel kezelik a balliberális moslékkoalíció politikusai és propagandistái – akik amúgy élvezettel rúgnak bele a kormányoldal politikusaiba, akár megérdemlik az ócsárlást ezek a közéleti személyek, akár nem. Pintér Sándor, Orbán Viktor leghűségesebb fegyvertársa és szövetségese, akinek személyes ugyanakkor – főnökével ellentétben – minden kritika fölött áll. Vajon miért?
Az alapkérdés azonban a következő: vajon mi lehet tehát az oka oktatásügy rendőri szervvé silányításának? Mint ahogy fideszes vezetők a napokban többször hangsúlyozták: az „új kormányzati struktúrának üzenetértéke van”. Így igaz. Egészségügy és oktatás – rendőri felügyelet alatt? Vajon miért? Elképzelhető lenne, hogy a tanárhiány olyan méreteket ölt, ami esetleg szükségessé teheti a pedagógusok „átvezénylését” valamely súlyos munkaerőhiánnyal küszködő másik iskolába? Csakhogy a közalkalmazotti törvény eddig is kötelezővé tette a munkavállalók számára, hogy azon a „munkaállomáson” dolgozzanak, amelyet számukra a munkáltató kijelöl. Vagy olyan mértékben meglazult az iskolai fegyelem – kiváltképpen azokban a tanintézményekben, melyekben sok kis „erőforrás” oly lelkesen igyekszik széles körű műveltségre szert tenni –, hogy immár elkerülhetetlen az iskolák rendőri felügyelete? Ha így lenne is – amit nem hiszek –, arról egyrészt ideje lenne végre szabadon és a nyilvánosság előtt beszélni, másrészt pedig az iskolaőrök teszik ugyebár a dolgukat. (Vagy nem.)
Egyetlen magyarázat lehetséges: a kormányzat célja a tanárok szorosabb felügyelet alá helyezése, iskolai és azon kívüli tevékenységük megfigyelése. Még az sem elképzelhetetlen, hogy nemzetbiztonsági átvilágításnak vetik alá a pedagógusokat. Miképpen az orvosok és más egészségügyi dolgozók soraiból is el kívánják távolítani egy lehetséges újabb Covid-diktatúra ellenzőit, úgy hasonlóképpen kívánnák megrostálni a „nemzet napszámosait”? A tanárok hatása a diákok világnézetének, gondolkodásának alakulására végtére is nem lebecsülendő, még a mai „digitális platformok” és „közösségi felületek” uralta világban sem. Azonban aligha csak a Covid-ügyben másképp (vagyis függetlenül, reálisan) gondolkodó pedagógusok listára helyezéséről lehet szó. A liberalizmus talán bocsánatos bűnnek számít, azonban az LMBTQ-idiotizmusnak talán megpróbálják útját állni. Csakhogy ezzel aligha elégednek meg az iskolákat felügyelő „rendőri szervek”. A régi jó kommunista „kétfrontos harc” jegyében a „szélsőjobboldalra” is lesújthatnak: az „összeesküvés-hívők”, a „nácik”, a „fasiszták”, vagyis a nemzeti érzelmű tanárok is a célkeresztbe kerülhetnek. Bármi legyen is az igazság, annyi bizonyos: az oktatás már most is kétségbeejtően alacsony színvonala aligha fog javulni attól, hogy a Belügyminisztérium vezényletével figyelik az iskolák életét, ellenőrzik és fegyelmezik a tanárokat.
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
