„Utolsó utáni hibát” vétett a gútai Szabadidőközpont

„Utolsó utáni hibát” vétett a gútai Szabadidőközpont

„Utolsó utáni hibát” vétett a gútai Szabadidőközpont Vataščin Péter2023. 06. 08., cs – 17:56 Gúta |

Összesen csaknem 8400 eurót kitevő tartozást kellett az intézménynek törlesztenie a társadalmi és az egészségügyi biztosítók, valamint az adóhivatal felé. A jövőben ki kell küszöbölniük a hasonló hibákat.

Mint utóbb kiderült, míg a társadalombiztosítónak 4899 euróval, a Dôvera egészségbiztosító felé pedig 1719 euróval tartozott a Szabadidőközpont, addig az adóhivatal irányába 1767 eurós hátraléka volt az alkalmazottak béréből levont adót tekintve – derül ki Tóth Éva, a gútai főellenőr anyagából. Az intézmény májusra rendezte ezeket a tartozásokat. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésének egyik legfontosabb pontja volt a tanulságok levonása volt.

Hírdetés

Halász Béla (független) polgármester kifejtette, egy ideig csak a társadalombiztosító irányába levő tartozásról volt tudomásuk, viszont időközben kiderült, hogy ennél többről van szó. Járt nála az intézmény igazgatója és könyvelője is, vállalták a malőrért való felelősséget és beadták a felmondásukat is. A polgármester hozzátette, mindketten pénzbüntetésre számíthatnak. Az ülésen jelen volt a szabadidőközpont igazgatója, Kulich László is, aki elmondta, csak januárban tudta meg, hogy a szociális biztosító felé tartozásuk van. Úgy fogalmazott, a könyvelőjük – aki nyolc éve dolgoznak együtt – maga szerette volna megoldani a gondokat.

A képviselők, a szakbizottságok elnökei és a Városi Tanács részéről is szinte egyként szólították fel az igazgatót arra, hogy különféle óvintézkedésekkel vegye elejét a hasonló eseteknek. Kulich László havi szinten kér majd kimutatásokat többek között a bérek és járulékok kifizetéséről, a beérkezett számlák összesítéséről és így tovább, egészen a pénztár fizikai ellenőrzéséig. A májusi hónapról már el is készült az anyag, amelyet átad majd a polgármesternek.

A képviselők közül Samu István (Közösen Gútáért) képviselő elmondta, az iskolatanács nem talált stratégiai hibákat a Szabadidőközpont működésében. Ami megtörtént, az alapvetően egy gazdasági, könyveléstecnikai probléma volt. Halász Béla ezt azzal egészítette ki, hogy szerinte vezetési hibáról is lehet beszélni, amit „utolsó utáninak“ nevezett. Samu utalt arra is, hogy 2022-ben csúsztak a város által a szabadidőközpontnak folyósított összegek. Mivel ez még az előző városvezetés idejére esett, a Városi Hivatal korábbi első embere, Finta Zoltán (Szövetség) képviselő nem hagyhatta szó nélkül Samu megjegyzését, amit elutasított, s leszögezte, az önkormányzat rendben elutalta a pénzeket. Kulich ezt azzal egészítette ki, hogy a pénzzel csak annyi gondjuk volt, hogy nem bizonyult számukra elegendőnek.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »