Útépítés, avagy a BMW gyárért mindent

Útépítés, avagy a BMW gyárért mindent

A projektet a szerződés szerint a lezárt műszaki átadás-átvételi eljárással 2024. február 27-én fejezik be.

A debreceni 33-as főutat 2×2 sávra bővítik a 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület között, ahol a projekt részeként egy új körforgalmi csomópontot is kialakítanak a szakemberek – írja a magyarépítők.hu.

A munkálatok nettó 3 milliárd 319 millió forintért valósulnak meg. A szélesítés 2010,7 méteren történik.

Tamás Ádám, a Ke-Víz Zrt. projektvezetője azt mondta, idén márciusban kezdődtek meg a szükséges előkészítő feladatok, sőt április közepén már az útépítésre és a csapadékvíz építésre vonatkozó végleges kiviteli terveket is jóváhagyják.

Kiemelte, a munkák során

a 33-as főút forgalmát átterelik egy ideiglenes nyomvonalra, a körforgalmi csomópontot pedig a közúti forgalomtól teljesen függetlenül tudják majd véglegesen kiépíteni.

Hírdetés

Hozzátette, ezalatt párhuzamosan kiépítik a 22 kV-os légvezetékes hálózatot, ivóvíz távvezetéket, a közvilágítási hálózatot.

Tamás Ádám ugyanakkor felhívta a figyelmet: a szakemberek olyan dinamikus közvilágítási hálózatot építenek ki, amit az út teljes szakaszán mozgásérzékelőkkel és lámpatestenkénti szabályozókkal látnak el, így a lámpatestek forgalom hiányában halványabban fognak világítani, újabb járműveket érzékelve pedig ismét erősödni fog a fényerejük.

A projektvezető hangsúlyozta, hogy

fenntartják a 33. sz. főút kétirányú forgalmát,

azonban a csatlakozási pontoknál és a lokális pályaszerkezet cserék helyén a jelzőlámpás forgalomirányítás mellett váltakozó irányú forgalmat vezetnek be.

Az építkezésről készített galériát itt tekintheti meg.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »