Urbán Péter: Egy cigány nő igaz története Köteles Szabolcs2024. 11. 05., k – 21:12
Nagyon kevésszer fordul elő velem mostanában, hogy egy ültömben elolvassak egy könyvet, de Janette Motlová története (Cigánka. Skutočný príbeh o živote v dvoch svetoch) úgy magával ragadott, hogy nem bírtam letenni. Egy velőtrázóan hiteles tanúságtétel arról, mi mindennel kell megküzdenie egy roma nőnek, ha ki akar törni a péró nyomorúságos körülményeiből, és be akar illeszkedni a „gádzsók” világába.
Igaz történet: egy élet – két világ, súgja meg sejtelmesen a borító, hogy miről lesz szó. És a két világot elválasztó óriási falakról, teszem hozzá már én, amelyeket újra és újra meg kell másznia annak, aki át akar jutni az egyikből a másikba. Innen oda. Drótkerítések, melyek csak kisebbségi perspektívából szúrnak. Onnan ide nem. Mi, magyarok, tudnánk mesélni. A homoszexuálisok is. Vagy a nők. De legfőképpen a romák.
Évekkel ezelőtt fogadtunk a civil szervezetünkbe egy fiatal roma önkéntest Erdélyből. Pár hónapon keresztül aktív részese lett az életünknek. Akkor fedeztem fel azokat az akadályokat, melyekkel a romáknak nap mint nap meg kell küzdeniük, és amelyek nekem – többségi „fehérként” – teljesen láthatatlanok voltak. „Mit csináljak a hátizsákommal?” – kérdezte tőlem Marci egy élelmiszerüzlet bejárata előtt. Értetlenül néztem rá, csak mikor megláttam, hogy a biztonsági őr milyen gyanakvó tekintettel méri végig, értettem meg, miért nem akart Marci hátizsákkal bejönni az üzletbe. Én rendszeresen járok bevásárolni hátizsákkal, sokszor kosarat se veszek, mégse állított még meg soha senki. Nekem, ugye, fehér a bőröm. A Marcié sötét.
Olyan is volt, hogy felhívtak az irodaház portájáról, ahol a szervezetünk is székel, hogy beengedhetik-e Marcit. De hisz én magam adtam neki kulcsot, miért ne engedhetnék? („Tudod, inkább felhívtalak, nehogy utána baj legyen…”) Soha senkit nem tartóztattak még fel, mikor be akart menni az irodába, pedig nagyon sok önkéntes megfordult nálunk. Gondolom, kitalálják, miben különböztek Marcitól: egyiküknek sem volt sötét a bőrszíne. Másnap személyesen is meg kellett erősítenem, hogy kezeljék úgy, mint bárki mást a szervezetben, mert közénk tartozik, és teljesen megbízunk benne. Marci a viselkedésével nem adott okot a bizalmatlanságra: halk szavú, illedelmes srác volt, aki nagyon örült, hogy az árvaház után az első felnőtt útja külföldre vezethetett. A gyanú kizárólag a bőrszínének szólt.
Visszatérve Janette történetéhez: gyerekkorában megpróbálta kifehéríteni a bőrét. Már kisiskolás korában megérezte, hogy emiatt közösítik ki. Persze nem járt sikerrel. Ami viszont sikerült neki: a bőrszíne ellenére beilleszkedni a többségi társadalomba. Nemcsak leérettségizni és egyetemi diplomát szerezni, hanem elismert szakemberré válni, szervezetet alapítani, mely – a többi között – azzal foglalkozik, hogy érzékenyítse a fiatalokat a kisebbségek helyzete iránt. Hogy vegyük észre a láthatatlan falakat.
„Azt vettem észre, hogy minél jobban megismernek az emberek, annál kevésbé számít nekik a bőröm színe” – írja a könyvében. Ez az érzékenyítés lényege: megláttatni, hogy a másik is ember, akinek vannak érzései, álmai, sebei, traumái, vágyai, csalódásai, könnyei, sóhajai. Az emberi mivoltunk mélyebb dimenzióiban nagyon hasonlóak vagyunk – nemtől, bőrszíntől, szexuális orientáltságtól, nemzetiségtől függetlenül.
Amiben viszont nagyon is különbözünk, hogy – Janette szavaival élve – „némelyik gyerek élete a rajtvonalnál a mínusz tízről kezdődik; és ahhoz, hogy utolérjék azokat, akik a nulláról indultak, segítségre és támogatásra van szükségük a megfelelő emberektől a megfelelő pillanatokban”.
Janette-nek megadatott, hogy a megfelelő pillanatokban a megfelelő emberek segítették az útján. Ezt egyebek között azzal hálálja meg, hogy járja az iskolákat, és meséli a történetét a fiataloknak. „Tegnap még minden cigányt gyűlöltem. Mindet. Most szégyellem magam érte” – ment oda hozzá az egyik alkalom után egy diáklány. Ezért írta meg a történetét könyv formájában. És ezért kellene lefordítani magyarra is: hogy segítsen az előítéletek lerombolásában.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 29-i számában jelent meg.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
