Uniós pénzek költését ellenőrző miniszterelnökségi főosztályvezetőt tartóztattak le

Uniós pénzek költését ellenőrző miniszterelnökségi főosztályvezetőt tartóztattak le

Az RRF Terv Végrehajtásáért és Fejlesztéspolitikai Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott, korrupcióval vádolja az ügyészség.

Korrupció gyanúja miatt egy olyan miniszterelnökségi vezető került rács mögé, aki éppen a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos munkát végzett. Az ügyészség szerint a főosztályvezető kenőpénzért vállalta, hogy elutasított EU-s pályázatok felülvizsgálata a támogatást kérők számára kedvezően alakuljon. A kormánytisztviselő akár 15 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat – írja az ügyészségi indítvány alapján a 24.hu.

Pénzügyminisztériumi tisztségviselőkön kívül a Miniszterelnökség egyik vezető beosztású munkatársa is gyanúsítottja a két minisztériumot érintő hivatali vesztegetési ügynek. A lap megtudta, hogy a tárca egyik főosztályvezetőjéről van szó, akit le is tartóztattak a hatóságok.

A Magyar Közlönyben korábban megjelent hivatalos információk szerint a tisztviselőt 2016 elején helyezték a Miniszterelnökség Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárságának állományába . Itt aztán az RRF Terv Végrehajtásáért és Fejlesztéspolitikai Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságára került, Leveleki Zsolt helyettes államtitkár beosztottjaként, az RRF Európai Unió helyreállítási alapja (Helyreállítási és Rezílienciaépítési Eszköz) – írják. A letartóztatott főosztályvezető feladatköre azért különösen érdekes, mert az RRF-t korrupció miatt nem folyósítja Magyarországnak az Európai Unió, és az Európai Bizottság konkrét ügyeket kifogásolva indította meg Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a Kormányinfón elismerte, hogy az egyik beosztottja is érintett az ügyben, de osztályvezetőt említett.

Hírdetés

Az ügyészségi indítványban az áll, hogy

Az ügyészség szerint általában a pályázati összeg egy százaléka volt a tarifa, de volt, hogy jóval több.

A vádhatóság szerint a Pénzügyminisztérium munkatársai kenőpénzért cserébe abban segítettek a pályázóknak, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, ha ez mégsem sikerült, akkor jött képbe a Miniszterelnökség főosztályvezetője. Neki abban volt szerepe, hogy csúszópénzért cserébe azoknál az elutasított pályázatoknál járjon el, melyek esetében felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Miniszterelnökséghez a pályázók. Az ügyészség szerint a főosztályvezető intézte el, hogy a kifogásnak mindenképpen helyt adjanak, és ezáltal a támogatási kérelem visszakerüljön a rendszerbe újbóli elbírálásra.

Az ügyészségi indítvány szerint a Miniszterelnökség főosztályvezetője egy alkalommal még azt is elintézte, hogy az egyik pályázó cég az általa elnyert több mint félmilliárd forintos támogatási összeget teljes egészében lehívhassa előlegként, noha korábban elutasították ezt a kérelmét. A tisztviselő a Pénzügyminisztérium be nem avatott főosztályvezetőjét is felhívta, hogy közbenjárjon az ügyben, és a nyomozók szerint valótlanul arra hivatkozott, hogy a kifizetés Leveleki Zsolt helyettes államtitkár kérése.

A Miniszterelnökség főosztályvezetője ellen háromrendbeli vezető beosztású hivatali személy által, az előnyért hivatali kötelezettségét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása a gyanú, amiért öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, ha elítélik. A 24.hu információja szerint a gyanúsítás alapját egyebek mellett több ezer oldalnyi lehallgatási jegyzőkönyv képezi ez esetben is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »