Jelentős veszteségeket szenvedtek az ukrán erők, amikor az elmúlt nap folyamán sikertelen támadási kísérleteket hajtottak végre Donyeck körzetében és Donyeck megye déli részén – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.
A dél-donyecki frontszakaszon az ukrán fél az orosz tábornok szerint több mint 200 katonát és öt harckocsit, hét gyalogsági és öt páncélozott harcjárművet, a donyeckin pedig mintegy 215 katonát és egy lőszerraktárt veszített egyebek között. Az érintkezési vonal mentén másutt a beszámoló alapján további mintegy 140 ukrán katona esett el.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint a háború kezdete óta megsemmisített ukrán páncélosok és páncélozott járművek száma több mint 10 ezer.
Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok pénteken ukrán tüzérségi csapásokat. Péntekre virradóra három ukrán drón hajtott végre támadást a Herszon megyei Nova Kahovka kórháza ellen. Egy ember gránátsokkot kapott, hárman pedig könnyebben megsérültek. Az ablaküvegek 60-70 százaléka kitörött.
Az oroszországi Kurszk megyében ukrán dróntámadás következtében kétezer négyzetméteren kigyulladt a Bel-Pol elnevezésű lakástextilgyártó cég tollraktára. A tüzet eloltották, az incidensnek nem voltak sérültjei.
A Brjanszk megyei Szuzemkában a légvédelem lelőtt egy ukrán drónt, amely megpróbált csapást mérni egy rádióalkatrész-gyárra. A Belgorod megyei Popovkában négy önmegsemmisítő drón csapódott be, de a hivatalos tájékoztatás szerint nem voltak áldozatok.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »