Ukrajna burkolt fenyegetést küldött nyugati szomszédainak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a minap arról beszélt, hogy az Ukrajnával szomszédos országok (köztük Szlovákia és Magyarország) gáz nélkül maradhatnak, ha nem tudják megvédeni az orosz támadásoktól a nyugat-ukrajnai gáztárolókat.

Tegyük rögtön hozzá, hogy az ukrán gáztárolók épsége nem feltétlenül van kihatással az ukrán gáztranzit folyamatosságára, a két dolog összekapcsolása mögött más lehet.

Mégpedig az, hogy bár az oroszok a földalatti gáztároló egységeket nem tudják megsemmisíteni, a ki- és betároló terminálokat igen, amivel gyakorlatilag elérhetetlenné tennének cirka 2,5 milliárd köbméternyi földgázt az európaiak számára – ennyi gáz tárolását bérlik jelenleg európai országok Ukrajnában.

Az ukrán elnök megszólalása azért is gyanús, mert elvileg Ukrajna nem akarja meghosszabbítani az orosz gázt tranzitjáról szóló szerződést Moszkvával, ami az év végén leáll. Vagyis most Zelenszkij olyan dologgal riogat, ami egyébként is bekövetkezik, ha nem csak Kijev blöffjéről van szó.

Az egész dolog hátterében inkább egy katonai jellegű utalás állhat. Zelenszkij ugyanis azzal hozta összefüggésbe a közép-kelet-európai uniós tagállamok gázellátását, hogy egyes „nyugati partnerek” elutasítják azt a lehetőséget, hogy Lengyelország területéről kilőtt légvédelmi rakétákkal pusztítsák el az orosz drónokat és rakétákat.

Ez súlyos eszkalációt jelenthet. Azt jelentené ugyanis, hogy egy NATO-tagállam közvetlenül, hivatalosan és letagadhatatlanul saját területén alkalmazott haditechnikával venne részt a háborúban. Mivel Ukrajnának jól jönne, ha a Nyugat közvetlenül belesodródna a háborúba, nem fognak tiltakozni, sőt, próbálják ezt elérni.

Hírdetés

Az ukrán légtér NATO-tagállamok területéről történő védelme egyébként néhány hónappal ezelőtt jelent meg egy tanulmány formájában, amelyet többek között Hillary Clinton volt (demokrata) amerikai külügyminiszter majd későbbi elnökjelölt és Mikuláš Dzurinda egykori szlovák miniszterelnök is aláírt. A tanulmány azt javasolja, hogy lengyel, szlovák, magyar és román területen elhelyezett légvédelmi egységek védjék meg Ukrajna nyugati légterét az orosz támadásoktól – a világháborút kockáztatva.

Zelenszkij kijelentésének a lényege tehát az, hogy érveket sorol fel amellett, miért kellene a Clinton-Dzurinda-féle tanulmányban szereplő ötletet megvalósítani: például azért, mert Ukrajna akkor nem fog gázt szállítani az érintett országoknak.

„A gázzal érdekes a helyzet. Elsősorba a NATO szkeptikusabb országai azok, akik számára a leginkább fontos a gáztárolóinkban található energiahordozó. Úgy gondolom, hogy ezeknek az államoknak vissza kellene venniük a szkepticizmusból, mert ha nem fogjuk megvédeni a gáztárolóinkat, akkor gáz nélkül maradnak a fűtési szezonban”

fogalmazott Zelenszkij. Sok féleképpen lehet interpretálni a mondatait. A legegyszerűbb megfogalmazás, hogy Zelenszkij zsarol: ha nem állnak kötélnek a kelet-közép-európai országok, beveti a gázfegyvert.

Az oroszok ukrán gáztárolókat támadnak – ezzel az egész európai piacra csapás mérhetnek

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »