Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök és társai pere 1958-1959 – Dr. Marossy Endre kötete a katonai besúgók világába vetít fényt.
Összeállt a tetralógia negyedik kötete. A Jutadombi történetek (2017) az előjáték, a Mecséri per (2018) a döntő fontosságú harccselekmények és a katonák ellen lefolytatott legjelentősebb megtorlás, a Pércsi-per (2019) a Jutadombról vagy máshonnan Óbudára került esztergomi tisztek és katonák utolsó részvétele az intervenciósok elleni harcban, mindkét per kivégzésekbe és életfogytiglanig terjedő börtönbüntetésekbe torkollott. A Kovács-per szinte Az Istenek alkonya, 1956 egyik főszereplőjének fogdaügynökségig süllyedő „karrierje”. A most megjelent Kovács István vezérőrnagy vezérkari főnök és társai pere 1958-59 című könyv szerzőjét, Dr. Marossy Endrét kérdezte a Gondola.
Dr. Marossy Endre
– Tanár úr, Ön Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök és társai hadbírósági perének feldolgozásán két évig dolgozott. De csak a kutatás legvégén került a kezébe egyetlen megmaradt mondat az egyébként gondosan megsemmisített beszervezési dokumentációból, ami az eljárás egyik elismert személyére vonatkozik. Szűcs Miklós ezredes, a HM hadműveleti csoportfőnöke, a vezérkar legképzettebbnek ismert és elismert tisztje, a tököli magyar kormánydelegáció hadműveleti szakértője, Kovács István vezérkari főnök jobb keze évek óta beszervezett hálózati ügynök volt. Az ágens fedőnevét Ön kutatta ki. A történelmi tényfeltárás tekintetében ennek mi a mai jelentősége?
– Szűcs Miklós ezredes nélkül nem írható meg sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a vezérkar, sem 1956 hadtörténete, sem a legfontosabb megtorló perek története. 1989-ben megjelent emlékirata feltűnést keltett, ekkor a legmagasabb rangú tiszt volt, aki emlékiratával a nyilvánosság elé állt. Ítélet és felmentés nélkül leült másfél éves börtönben tartása a forradalom koronatanúi közé emelte, amit egy, a tököli kormánydelegációról összeállított, alaposan dokumentált könyv két kiadásban is erősített. Ilyen szinten méltányolt személyiségről feltárni a beszervezést, a korábbi elhárító kapcsolatot jelentős fordulat 56 kutatásában, egyben jelzés arra, hogy személyre, beosztásra tekintet nélkül a beszervezés lehetőségét mindig számításba kell venni és a megmaradt dokumentumokat át kell kutatni. Az, hogy Szűcs Miklós esetében előkerült fedőneve, kizárja, hogy csupán a neki ártani akarók elfogult vádaskodásának áldozata lenne.
– Szűcs ügynököt annak ellenére nem ítélték el, hogy a vezérkari főnök után a legmagasabb beosztású tiszt volt. Társai ellen tett több, valós tényekkel alá nem támasztható vallomása, majd látványos kiengedése a perből új öltözékben, kártérítést bezsebelve, miközben addigi társaira 3–10 évi börtönbüntetést szabtak ki, nos mindez hogyan alakította további sorsát, hogyan kellett szembesülni árulásainak hatásával?
– Szűcs Miklósnak kiengedése után nem a még mindig börtönben szenvedő társaival kellett szembenéznie, hanem azokkal, akik az ő elítélését is indokoltnak tartották, szabadon engedése ellen emeltek szót. Azért tették ezt, mert meggyőződésük volt, hogy Szűcs Miklós a forradalom győzelme, október 28. után az új hatalom, tehát a törvényes Nagy Imre kormány, majd annak honvédelmi minisztere és vezérkari főnöke mellé állt. Ha perbe fogott tiszttársait ezért bebörtönözték, akkor ez neki is kijárt – állították a Kádár-kormány szolgálatába állt régi bajtársai. Rajnai Sándor ezredes személyében nagyhatalmú pártfogóra lelt, aki már 1957 decemberében javasolta Biszku Bélának Szűcs Miklós szabadlábra helyezését. Öt nappal később Kádár János az MSZMP KB zárt ülésén többek között Szűcs Miklós volt honvéd ezredes számára javasolta eljárási kegyelem biztosítását és azt, hogy nem kell ellene büntető eljárást indítani. Ezzel eldőlt Szűcs sorsa, bár kiengedésével bevárták Nagy Imréék kivégzését. Habár ügynöki tevékenységét ellentételezték, amikor kiengedték a börtönből és civilben, csak tanúként idézték be a Kovács-perbe, a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma, az új vezérkar főnöke, az Országos Rendőrfőkapitányság Vizsgálati Osztálya egyaránt ellene volt Szűcs kiengedésének, és nem felejtett. Szűcsöt a hadsereg nem fogadta vissza, a hadsereg pártbizottsága kizárta a pártból, párttagságát csak 1963-tól igazolták. Akkor, amikor bebörtönzött egykori bajtársai szabadlábra kerültek és még sok éven át küzdöttek a puszta létükért, miközben Szűcs polgári élete magas szinten rendeződött. Szűcs emlékirata még a pártállam idején jelent meg. A fenti fordulatok erősítették Szűcs Miklós nimbuszát, hogy a forradalomért, legalábbis a Nagy Imre kormányért tett szolgálataiért szenvedett meg. Ha egykori bajtársainak volt is ezzel ellentétes véleménye, azt csak 1990, még inkább Szűcs Miklós halála (1998) után hangoztatták. Kivétel egykori helyettese, Zólomy László ezredes, aki Szűcs könyvének megjelenése után maga is tollat ragadott (Én is ezredes voltam a vezérkarnál). Ebben, bár nem tekintette válasznak, pontos értékelést ad Szűcsről, a perben tett terhelő vallomásáról, 1956 előtti ártalmas tevékenységéről. Szűcs Miklós nem fejtette ki álláspontját. Közös elöljárójuk, Kovács István vezérőrnagy nem foglalt állást. A kézirat csak két évvel Zólomy halála után, 1992-ben került kiadásra, de nem került a kutatás fő folyamába. Szűcs úgy halt meg 1998-ban, életének ügynöki fordulatáról szót sem ejtett. Árulásainak hatásával csak önmaga előtt szembesült – ha egyáltalán szembesült.
– Szűcs ügynököt felhasználták Maléter vezérőrnagy ellen, ott is hasonlóan előregyártott elemekre támaszkodó vallomást tett. Ez miért nem vált köztudottá?
– Szűcs Miklóst nem állították hadbíróság elé, nem ítélték el, ennélfogva nem kérhette ártatlanságának megállapítását. Életrajzának megírása, egész tevékenységének elemzése nem volt előfeltétele a Nagy Imre per monográfiájának. Személye és a perben tett valótlan vallomásai Maléter Pál élettörténetének megírásakor kerültek igazán előtérbe. Horváth Miklós hadtörténész aprólékosan, a levéltári források teljességére alapozta a monográfiát (2002), azon belül rendre bemutatta Szűcs Miklós perbeni szerepét – de Szűcs élettörténete nem került összegzésre.
– Szűcs Miklós tehát kiadta visszaemlékezését (Ezredes voltam 1956-ban a Vezérkarnál címmel (1989). Perben elítélt tiszttársa, Zólomy László ezredes hiába írta meg saját változatát (Én is ezredes voltam a vezérkarnál (1992), annak nem maradt nyoma sem a szakmában, sem a közvéleményben. Elképzelhető, hogy még a 90-es években is, miután a szabadon választott parlament első törvénye forradalommá nyilvánította az 1956 októberi, novemberi, decemberi nemzeti harcot, nos ezután még mindig a kádári struktúra nehezedett rá a szakmára?
– A szakma nevében nem válaszolhatok, de számomra ez a kérdés nem kérdés, hanem tény, habár nem Szűcs Miklós és nem Kovács István ügyét, és nem a könyvekkel dokumentált kutatásaimat illeti. Ám egy konkrét folyamatról, hogyan akadályozták meg a legyilkolt salgótarjáni nemzetőr parancsnokok nyughelyének szakmailag megalapozott felkutatását, hogyan tették tönkre a mártíriumuk helyszínen felállított emlékművet, hogyan kényszerítették ki az egyik megmentett emléktábla áthelyezését, részletesen beszámoltam a Présház Hírportálban közölt interjúmban. (2017. október 16.)
– A feddhetetlennek tekintett Kovács vezérőrnagynak sem volt egyetlen elmarasztaló szava „Miklós” könyvéhez. E mögött mi bújhat meg?
– A Kovács István ellen hozott ítéletet 1989-ben semmissé nyilvánították. 1990-ben helyreállították vezérőrnagyi rendfokozatát, pár hónappal később előléptették altábornaggyá, 1997-ben vezérezredessé. 2000-ben temették el az Új Köztemető 300. parcellájában. Ezeket a tényeket nem lehet gyengíteni csupán feltételezések alapján. Azokban a dokumentumokban, amelyek terhelő bizonyítékot tartalmaznak Szűcs Miklós ellen, nincs megemlítve Kovács István vezérőrnagy neve. Vannak azonban más olyan levéltári dokumentumok, amelyeket, ha lehet, tovább kell bővíteni és értelmezni. Kovács István tábornok csupán keresztnéven említve „Miklóst” a könyvének egyik téves állítását vitatva, már ezzel a gesztussal is állást foglalva kapcsolatuk minősítésében. A kortársak rendszerint együtt említették Kovács tábornokot és Szűcs ezredest, ám ezek között van egy, ami nehezen értelmezhető. Márton András ezredes, Kovács István egyik pertársa tett vallomást. (1957. április 30.) Kovács István vezérkari főnök 1956. november 3-án szerette volna általános helyettesévé kineveztetni Márton ezredest, aki vonakodott. Ekkor Szűcs Miklós ezredes próbálta őt győzködni. Márton vallomása erről: „Nem bíztam bennük. Volt olyan érzésem, hogy be akarnak csapni. Át akarnak menni a szovjet csapatokhoz és engem akarnak beküldeni a Honvédelmi Minisztériumba, hogy vállaljam helyettük a felelősséget. Nem vállaltam el…”
Márton ezredes tehát- ki nem mondva – hazaárulásra késznek tartotta Kovács vezérőrnagyot és Szűcs ezredest. (Őt tíz évre ítélték ebben a perben.)
Mindkét megnevezett vitapartner tett vallomást. Szűcs Miklós pár nappal korábban vallotta, hogy át akart menni a szovjet csapatokhoz, de – rá jellemző fordulattal – ezt Zólomy László ezredessel történt nézeteltérésével indokolta.
Kovács István vezérőrnagy ismerte Márton ezredes vallomását, és azt szinte szó szerint elismételte saját, hónapokkal későbbi vallomásában. (1958. július 8.) Nem csupán azt kell tovább gondolni, hogy az ellentétes felek egyaránt említik a szovjetekhez tervezett átállást, ami a per szempontjából akár mentő körülmény is lehetett volna, hanem azt, hogy évtizedekkel később sem Szűcs Miklós, sem Kovács István, de Márton András sem látott okot arra, hogy megismételje vagy visszavonja a vallomását.
– Az érintettek egyike sem él már. De Széchenyi István megírta a Hitelben, hogy nem elfogadható: halottról jót vagy semmit. A Legnagyobb Magyar szerint: halottról igazat vagy semmit. Mi következik ebből a mai történész szakma számára?
– Számomra az következik, amit még a bölcsészkaron és a jogi karon tanultam: a források és a szakszerű feldolgozások alapján a történelmi igazságot kell kiderítenünk és képviselnünk. Mihelyt igazunkat bizonyítani vagy legalább valószínűsíteni tudjuk, tegyük közzé nyomtatásban, filmben, előadásban, ahogyan lehetőségünk van rá. Ebből nézetem szerint az következik, hogy a „vagy semmit” nem tudom képviselni.
– Az Ön tetralógiája hogyan segíti elő, hogy 1956-ról ne lehessen – noha ez a folyamat beindult – keresztül-kasul hazudni?
– 1956-ról írt könyveimet a megnyugtatóan elegendő levéltári forrásbázisra alapoztam. A félreérthető vagy szándékosan félrevezető nyilatkozatok tapasztalataim szerint legtöbbnyire visszaemlékezésekre, hitelesen nem bizonyított nyilatkozatokra vezethetők vissza. E téren sokszor csalódtam. Könyveim, remélem, alátámasztják, hogy a hiteles bizonyítékok legtöbbnyire a levéltári dokumentumok köréből kerülnek elő. Ha ezt a nem szakmabéli olvasó- és író közönség is magáévá teszi, a nyilatkozók is belátják, hogy állításaikat össze fogják vetni a dokumentumokkal. Ezzel a felelősséggel kell átgondolniuk, miről mit állítanak.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
