Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
„Az illetlen tréfálkozást pedig és a haszontalan, nevetésre ingerlő szavakat mindenünnen örökre száműzzük” – írja Szent Benedek Regulája (RB 6,8). Mennyivel inkább kell száműznünk az imateremből, ami „az legyen, aminek a neve mondja. Ott mást ne csináljanak és ne is tartsanak” (RB 52,1). De ha az illetlenség és az öncélú nevettetés nem is illik a liturgiához, vajon az ünneplés légköre kizárja-e, hogy a keresztény ember megőrizze humorérzékét? Alkalmas idő-e a nevetésre a vasárnap, vagy mondjunk helyette csütörtököt? Nem válok-e nevetségessé, ha komolyság helyett komolykodom?
Hitelesen imádkozom-e a liturgia ujjongó örömről írt szavait, ha szigorúan szenteskedő szomorúsággal olvasom vagy éneklem őket? Van-e olyan előírás, ami szerint a templom siralomház, a rítus unalmas szabálykövetés, a szertartás pedig feszengős katonai parádé? Akik éltek diktatúrában, tudják, hogy
Szavakba önti kétségeinket és bizonytalanságainkat, hogy szorongás helyett felszabadultan nézzünk szembe velük. Kimondhatóvá teszi a nehéz igazságokat, és lefegyverezi a hatalmasságokat. De az apró hibákon és az élet butaságain is egészségesebb mosolyogni, mintsem bosszankodva fennakadni rajtuk.
A jó humorérzék intelligens: nem vevő az olcsó, illetlen vagy éppen gyilkos poénokra. Nyelvérzékre, beszédkészségre és érzékenységre épít. Tudja, hogyan hatunk egymásra. Hogy az élet nehézségei miatt olykor szürke esőfelhőbe vagy sűrű ködbe burkolódzunk, máskor haragos villámokat szórunk. De azzal is tisztában van, hogy nemcsak a savanyú rosszkedv, hanem a bizalom, a remény, a vidámság is ragadós.
Eljön majd az ideje, amikor a most sírók nevetni fognak (Lk 6,21), és ujjongó örömmel örülnek az Úrnak (Iz 61,10). A feltámadt Krisztus húsvéti életigenlése kineveti a halált (risus paschalis). Nevessünk együtt vele mi is!
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
