Újabb tehetséges játékos menekül a teljesen szétvert és magyartalanított DAC-ból

Újabb tehetséges játékos menekül a teljesen szétvert és magyartalanított DAC-ból

A portugál élvonalban folytatódik a 25 éves jobbhátvéd, Alex Pinto pályafutása, számol be róla a klub hivatalos honlapja.

Kalmár, Blackman, Risvanis, Veszelinov, stb. stb. után Pinto a sokadig játékos, amely már nem a DAC-ot erősíti. Világi Oszkár klubtulajdonos és futballhoz nem értő ügyvezető igazgató veje, Jan Van Daele mostanra teljesen szétverte az egykor szebb napokat látott csapatot. A szurkolók háborognak, elégedetlenek, a nézőszám megcsappant. A DAC-nak ahelyett, hogy a bajnoki címért küzdene, azért is izgulnia kell, hogy a felsőházban maradjon.

Valami nagyon nincs rendben a klub háza táján, ami a szurkolók mellett leginkább a magyar államot kellene, hogy érdekelje, mely súlyos eurótízmilliókkal támogatta létrejötte óta a dunaszerdahelyi futballt. Világinak nem ez az első vállalkozása, mely a bőséges állami támogatás ellenére sem képes hosszú távon elfogadható teljesítményt produkálni.

A haza hívása és a szülőföldje legfelső osztályában való szereplés lehetősége. Ezek voltak a fő okai, hogy Alex Pinto igent mondott a Gil Vicente FC ajánlatára, amely a portugál első osztály tizedik helyén áll. Két év után távozik Dunaszerdahelyről és visszatér oda, ahol a 2018/19-es és a 2019/20-as idényben már szerepelt. A formalitások elsimítását követően a mai naptól hivatalosan is régi-új együttesének a játékosa lett.

Hírdetés

Pinto 2022 januárjában érkezett Dunaszerdahelyre, amikor is 2024. június 30-ig szóló szerződést írt alá. A bajnokságban 50, az Európa Konferencia Ligában és a Slovnaft Cup-ban pedig további 2-2 mérkőzésen viselte a DAC mezét.

„Elsősorban szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak és mindenkinek a klubnál az előző két esztendőben nyújtott támogatásukért. Nagyon fontosak voltatok a számomra, nektek köszönhetően Dunaszerdahelyen otthon éreztem magam. Csodálatos időszakot töltöttem itt, élveztem a futballt és nagyon szerettem a DAC színeiben játszani. Eljött azonban a hazatérés ideje, mivel az a Gil Vicente keresett meg, ahol ismernek és én is ismerem az ottani környezetet. Nagyon hálás vagyok a dunaszerdahelyi vezetőségnek, amiért lehetővé tette, hogy elfogadjam az ajánlatot. Még egyszer köszönök mindent, az életem végéig szurkolni fogok a DAC-nak”

– jelentette ki búcsúzóul Alex Pinto.

Körkép.sk/fcdac.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »